A Pride megmutatta: eltűnt a félelem az emberekből, de a meccs még nincs lefutva

Ahogy arról a Hírklikk is beszámolt, faramuci magyarázattal álltak elő a kormányhű (s a kormány által irányított) erők: szerintük Orbán mesterien csapdába csalta az ellenzéket, és ezzel magyarázható a tömeg a szombati budapesti Büszkeség Napja (leánynevén Pride) felvonuláson. A Nézőpont Intézet volt az első (majd rendezett sorban követte őt a kórus), amely közzétette, hogy a Fidesz nyerte meg a Pride körüli vitát, mert az ellenzék csak a tüntetés megrendezésére koncentrált, nem pedig annak következményeire. Orbán Viktor csapdába csalta az ellenzéket, úgy, hogy azok ezt észre sem vették. A számok a miniszterelnököt igazolják, a választók többsége az ő oldalán áll ebben a kérdésben, s a gyermekvédelem érdekében ellenzi a Pride-felvonulás megtartását – olvasható a nyakatekert magyarázat, amely szerint ugyan tény, hogy az ellenzék sok embert vonultatott fel az utcán, a sok ember azonban nem automatikusan a többség; valójában az ellenzék szombaton beszorult egy kisebbségi pozícióba. 

Nos, kinek lehet igaza? Megnyerheti ezt a csatát Orbán? És egyáltalán, mi volt a Pride legfőbb tanulsága az idén? Horn Gábort kérdeztük.

„Egyrészt nem lehet alul-, de túlbecsülni sem a Pride-ot, annak ellenére sem, hogy én, aki a '80-as évek közepétől járok budapesti tüntetésekre, ilyen példátlan méretű, és hangulatú felvonulást még soha nem láttam” – reagált a Republikon Intézet vezetője. Semmi indulat nem volt tetten érhető a vonuláson, pedig az utóbbi időkben már minden megmozduláson zeng az Orbán takarodj, az O1G stb. De itt békés, vegyes korú, eltérő élethelyzetekben lévő, kulturális szokásokban végtelenül vegyes társaság vonult Budapesten, mintha Magyarország vonult volna fel. Olyan volt, mint egy majális, senkit nem zavart a meleg, a tömeg, senki nem panaszkodott, hogy miért torpan meg a tömeg, miért nem megy már, miért nincs víz stb. „Fenséges volt a tömeg – úgy éreztem, hogy nem valami ellen, hanem valamiért álltak ki, azaz pozitív volt az egész, megmutattuk, hogy sokfélék vagyunk, hogy a család az család és sokszínű, s hogy van jogunk kimenni az utcára” – ecsetelte a tapasztalatait, azt, amit levont abból, amit látott, érzékelt, hozzátéve: igazi kiállás volt ez az egész egy nagyon jó ügyért. Ez nem csak szokatlan volt, hanem egyben nagyon erőteljes is. „A tömeg, a jó hangulat, a kellemes légkör, ami körülötte kialakult pedig nagyon reményadó, azt mutatja, hogy van egy másik Magyarország, amely most bejelentkezett és megmutatta, készen áll a létezésre” – fogalmazott, megjegyezve, ez nem csak az ő véleménye, többekkel beszélgetett és sokan szintén ezt fogalmazták meg. Azt is észlelte, hogy ebben a békésségben elképesztő erő volt. 

Visszaemlékezett arra, hogy 2008-ban, mikor kint volt a Pride-on, akkor fémrácsok között vonultak, s nem lehetett tudni, hogy vajon a vonulók voltak ketrecbe zárva, vagy a másik oldalon acsarkodó homofóbok. Az akkori hangulat illusztrálására felidézte, hogy élete első pofonját ott kapta: a vonulás után a Városligetben sétáltak, amikor három náci jellegű lény odament hozzá és képen vágta – csak a harcias barátnőjének volt köszönhető, hogy nem fajult tovább az incidens. Ehhez képest most nyugalom volt, az a pár szélsőjobbos ember a molinóval a Gellért hegy lábánál pedig egyenesen szánalmas és szomorú is volt. A rendőrök nagyon elegánsan viselkedtek, az pedig egyenesen példaértékű volt, ahogy a Szabadság hídon kezelték a Mi hazánkos tüntetőket. Jók voltak a beszédek is, nem volt sok politika, minimális volt az „anyázás”, a kultúrműsor pedig – Pogány Judit és az Örkény Színház tagjainak a fellépésével az élén – emelkedett, s egyben szívszorongató volt. Az egyetlen, amit hiányolt, hogy nem volt bulihangulat, a melegszervezetek is visszafogottak voltak. „Egy szó, mint száz egy fantasztikus országban éreztem magam, utoljára így a rendszerváltáskor éreztem magam” – mondta Horn Gábor.

Ennek alapján, nem lehet-e egy olyan hatása, hogy az embereknek immár szélesebb tömegei is elhiszik, hogy többen vannak Orbán rezsimje ellen, mint mellette? – kérdeztük. Horn megismételte, hogy nem szabad túlbecsülni a demonstráció hatását. Ez a felvonulás egyszeri alkalom volt, s az, hogy ennyien és így vettek részt rajta, még nem jelenti azt, hogy akik ott voltak, azok holnap elmennek tüntetni Orbán Viktor ellen – vélekedett. Önmagában ez nem váltható át. „Egyszóval, nem becsülném túl a közvetlen politikai jelentőségét, az ugyanakkor nagyon fontos folyománya, hogy eltűnt a félelem az emberekből.”  Az emberek azonban már belefáradtak a direkt politikába, s ebben önmagában nem lesz változás, de ez nem is napi politikai ügy volt, nem véletlen, hogy vonult a tömeggel egy fideszes barátja is, de láttunk Mi Hazánk-os fiatalembert is a közvetítésekben, aki úgy érezte, most ezen a felvonuláson ott van a helye. Ám ha valamely politikai erő szervezne most egy demonstrációt, nem valószínű, hogy ugyanennyien kimennének rá – legfeljebb Magyar Péter tudna nagyobb tömegeket megmozgatni – vélekedett Horn.

Vajon nem erodálja-e Orbán támogatottságát az, ami szombaton Budapesten történt? – vetettük fel. „Ahogy mondtam, a Pride valóban nagy jelentőségű megmozdulás volt, de azért azt a következtetést nem vonnám le – bár több elemző, újságíró megteszi –, hogy ez Orbán vége” – szögezte le a Republikon Intézet vezetője. De nem szabad lebecsülni sem azt a mérhetetlen anyagi forrást, ami a rendelkezésére áll, sem pedig a világpolitikai támogatottságát – indokolta véleményét. Orosz, kínai, amerikai támogatottsága van ugyanis, nem mint Orbán Viktornak, hanem mint egy olyan jelenségnek, amely szélsőjobbos idolként jelenik meg a világpolitikában, s akinek a bukása a szélsőjobbos világ bukását is jelenthetné. Ez is hatással lesz a jövő tavaszi magyarországi választásokra – mutatott rá, példaként hozva fel Romániát. „A választás nem lefutott, de azt érzem, hogy valami történt ebben az országban, talán egy része visszatér abba a polgári világba, amiben én is hiszek, s az önbecsüléssel rendelkező, a saját sorsát irányító, azért tenni akaró polgári világ talán nem értelmezetlen az uram-bátyám, feudális orbáni világgal szemben” – fejtette ki, hozzátéve: mintha erre  vonatkozóan visszajelzést kaptunk volna most. S hogy ez alatt mit ért? „Megerősítést nyert, hogy nem vagyunk szolgaország, kiderült, hogy nem veszett még el a magyar nemzet” – fogalmazott. Mint hozzátette: a kutatások is visszaigazolják azt, hogy történik valami Magyarországon. 

Hatásos lehet-e még, hogy a hatalom győzelmének állítják be a Pride-ot? – kérdeztük.

Horn egyrészt óva int attól, hogy lefutott meccsként gondoljon bárki is a 2026-os választásokra, bár „ma úgy tűnik, hogy ha most lennének az országgyűlési választások, akkor Orbán csúfos kudarcba futna, de soha nem szabad lebecsülni őt”. Ugyan a Tisza fölénye jelentős, de azért a Fidesz tartja a törzsszavazóit, ami kicsit kevesebb, mint kétmillió ember. Másrészt Orbán most már csak nekik üzen, számukra pedig hiteles az az elképesztően abszurd magyarázat is, miszerint Orbán mesterterve volt, hogy ilyen felvonulássá duzzadjon a szombati Pride. Ők elhiszik azt is a főnöknek, hogy hiába ment ki bulizni több százezer ember a „buzikat” támogatandó, ők kétmillióan visszaküldték azt a kérdőívet, amit Orbán kért tőlük. A Fidesz, pontosabban ma már inkább csak Orbán-tábor egyben van, és ez nagy erőt jelent – figyelmeztetett Horn Gábor.