Az Orbán-rendszer „gyermekvédelme” a politikai pedofília csúcsteljesítménye

A nyáron elfogadott gyermekvédelmi törvény nagy felháborodást keltett sokak körében, többek közt gyermekjogvédő szervezetekben is. Mi volt ennek az oka?

Az, hogy Orbán a semmiből egy nem létező problémát csinált. Se Brüsszel nem akar beleavatkozni, vagy beleszólni a magyar gyermekek szexuális nevelésébe, se az a probléma nem létezik, hogy a civil szerveződések olyan aktív kampányt fejtetnének ki nemváltó műtétekről, egyebekről, ahogy azt a kormány beállítja.

Ön mit gondol a szexuális edukációról?

Azt gondolom, hogy nagyon fontos. A rendszerváltás utáni Magyarország többek között ebben a kérdésben is nagyon lemaradt. A gyerekek szexuális edukációja oktatási szempontból nagyon nem megalapozott. Azoknak a civil szervezeteknek a munkáját, amelyek részt vesznek benne, nagyon meg kell becsülni. Nagyon fontos munkát végeznek. Semmiféle tapasztalat nincs arra, hogy általuk valamiféle homoszexuális propaganda bontakozott volna ki. Nem is hallottunk ilyenről sem az óvodában, sem iskolában. Azért olyan légből kapott ez az egész, mert, ha lett volna ilyen, az Orbán-rendszernek több mint tíz éve lett volna rá, hogy fellépjen ellene. Sem a kormányzati oldal politikusairól, sem a kormánypárti szavazókról nem tudom elképzelni, hogyha lett volna kísérlet ilyen meg nem engedett propagandára Magyarországon, azt befogadták volna. Ha igen, felléptek volna ellene.

Akkor most mégis miért került ez a politika középpontjába?

Annak, hogy egy nem létező ügyet próbáltak kreálni, két előzetes története van. Az egyik maga a gyűlölet-kérdés. Valakit ki kell pécézni, gyűlölni kell. A menekültválsággal kezdődött, majd következett a civil szervezetek-Soros György- Brüsszel konglomerátum. Mivel a menekült problematika nyáron nem volt annyira erős, ezért azt a halmazt, hogy valakit gyűlölni kell, új típusú kérdéssel kellett megterhelni. Akkor tört be a kormányzati oldal ezekkel a „gyermekvédelmi” szexuális kérdésekkel. Ez egy nagyon fontos faktor volt ebben.

A másik szempont mi volt?

Az állandó önvédelem kérdése. Az, hogy meg kell védeni az országot a külső ellenségtől. Ennek egy végletesen kifordított változata az, amikor az Orbán-rendszer szerint úgy kell megvédeni az országot, hogy valóban a mindenki számára legfontosabb csoportot, a gyermekeket kell „védelem alá helyezni”. Erre jön rá szempontként az, amit az elmúlt években az Alaptörvény, a kormányzati megnyilatkozások kapcsán tapasztalhattunk, hogy van egy nagy fokú homofóbia, gyűlölet bármilyen más megközelítéssel, akár szexuális mássággal, akár életmódbeli kérdésekkel kapcsolatban.

Miért van erre szüksége a Fidesznek?

Nyilván ezzel akarja erősíteni a saját politikai közösségét. Az azért látható, hogy az átlag Fidesz-szavazó is olyan kérdésekkel találkozik már, amiket nem nagyon tud kezelni, akár a politikai korrupciót, akár az egészségügy vagy az oktatás helyzetét illetően. Hiszen mindannyian látjuk ezeknek a problémáknak a feszítő erejét. Ám, ha ezeket be tudják csomagolni egy olyan keretrendszerbe, hogy jó, vannak ilyenek, de mellettük van egy sokkal fontosabb probléma, a gyerekeinket veszély fenyegeti, akkor a többi már nem annyira feltűnő. Az Orbán-rendszer narratívájában már nagyon régóta benne van, milyen országot szeretne építeni, mit szeretne változtatni. Beszélhetne arról is, hogy az online oktatás milyen csőd volt, de nem teszi. Arról beszél, hogy meg kell védeni a gyermekeinket, önmagunkat. Ezzel pedig az utóbbi évek legnagyobb álságos problémáját, egy igen aljas kérdést vetett fel. Erre próbálja felfűzni a kampányát, ez képezné a gerincét. Ez magyarázza azt is, hogy az országgyűlési választási aktus összekötődik majd a népszavazással. Ez a bizonyítéka annak, hogy az Orbán-rendszer egy lapra kívánt mindent feltenni: egy nagyon emocionális, nagyon zsigeri, nagyon gyűlöletpolitikai kampányra, amelyben tényleg faék egyszerűségű üzenetekkel fog operálni. Olyanokkal, hogyha nem az Orbán-rendszer marad, akkor a jövő generációját, a gyerekeket óriási veszély fenyegeti. Ehhez tartoznak azok az üzenetek, hogy Brüsszel be akar avatkozni a kampányba, a gyermekeink életébe. Ezek pedig már annyira irreálisak, és feszegetik a józan ész határait, hogy azt nem is kell ecsetelni.

Ez az a náci birodalomból ránk maradt taktika, hogy akkorát kell hazudni, hogy már hihetőnek tűnjön?

Nyilván van egy kommunikációs oldala is ennek, fel van építve, meg van jelölve, hogy kit kell gyűlölni. De több van itt, mint terelés: kampányfogás, és óriási frusztráltság. Most jelent meg magyarul Jason Stanley könyve az „Így működik a fasizmus”, amelyben pont a fasizmus kapcsán van egy olyan kifejezés, hogy szexuális frusztráció. Amit az Orbán-rendszer folytat, az szexuális frusztráció abban az értelemben, hogy minden, ami más, minden, ami eltérő, attól félni kell. Ezzel olyan érzelmi döntésre tudják rávenni a választót, amit adott esetben nem biztos, hogy meghozna, vagy nem biztos, hogy úgy hozná meg. Esetleg végiggondolná, tényeket igényelne. Az Orbán-rendszer nagyon esszenciálisan érzelmi húrokat kíván pengetni. Nem tud, nem akar tényekbe belemenni, azokról vitatkozni, ezért mindent az ő értelmezési keretébe próbál meg bevonni. Ebben a szexualitásnak kulcsszerepe van abban az értelemben, hogy mi a normális. Ez az ő rendszerük. Ezért mondtam, hogy nem csak kommunikációs fogásról van szó. Az ő megközelítésük szerint egy heteroszexuális társdalomnak, egy heteroszexuális viszonyrendszernek van elsődlegessége, normalitása, férfi és nő közössége, ahol a fehér férfi a domináns. Erre felfűzhető az, hogy mindenki, aki másképp gondolkodik, szexuális értelemben másképp viselkedik, az kiiktatható, és kiiktatandó. Ez végül egy nagyon esszenciális üzenetté áll össze: mi egyfajta védőbástya vagyunk, megvédjük Európát, amely ugyan nem akarja, hogy megvédjük, de mi akkor is megvédjük a bevándorlóktól, és megvédjük magunkat a Nyugatról érkező szennytől, a szexuális másságtól. Ez az identitás, és biologizált kampány, ami szerintem egyfajta végső fegyver az Orbán-rendszer kezében. Nem tud, nem is akar mást mondani az embereknek, és erre a nagyon érzelmi – hiszen a gyerek mindenki életében a legfontosabb – dologra próbál kihegyezni mindent.

Mi ennek a veszélye?

Az, hogy az egész gyermekvédelemnek van kikiáltva. Csakhogy azoknak a gyerekeknek, akik szexuális oldalról adott esetben érintettek – most kezdenek kinyílni, most próbálják megtalálni az identitásukat, adott esetben homoszexuálisok –, óriási kárt okoz ez a fejlődésükben. De ugyanilyen óriási kárt okoz a nem homoszexuálisok fejlődésében is. Hisz' azt látják, hogyha esetleg valaki másképp gondolkodik, másként érvel, más identitást képvisel, akkor biztos, hogy gonosz, biztosan nem illik bele az Orbán-rendszer-féle „egészséges” képbe. Ez teljesen lehetetlen helyzet, hiszen a kormányzati politikával beavatkozik egy nagyon intim közegbe – ahol tényleg az óvodának, az iskolának a civil szerveződéseknek óriási szerepük van – pontosan azért, hogy a lehető legvégső módon ki tudja csavarni az utolsó szavazatokat is a társadalomból. Nyilvánvaló, hogy az a kampány, miszerint a könyvek viszik félre a gyermekeket, ami elhomályosítja a nevelésüket, meg, hogy brüsszeli támogatással jönnek majd a civil szerveződések és át akarják operáltatni a gyermekeinket teljesen irreális, és nagyon káros. A Fidesz által felállított kontextusból, az egész álproblémából, álválságból előbb-utóbb nagyon súlyos valódi problémák fognak bekövetkezni. Tudjuk, hogy mennyire erős az iskolán belüli zaklatás, hogyan tudják egymást a gyerekek a végsőkig zaklatni. Ha a kormány még olajat is önt ezekre a meglévő tüzekre, és az találkozik a családon belülről hozott ellenérzésekkel, a ki nem beszélt megnyilvánulásokkal is, akkor annak beláthatatlan következménye lesz.

Nem véletlenül mondtam, hogy mindez egy moral insanity, egy morálisan beteg politikai közösséget eredményez, ahol tényleg a kormány dönti el, hogy milyen a helyes szexuális magatartás. Szörnyű dolog lehet ezt végigélni a Fideszhez kötődő, arra szavazó melegeknek, de többről van szó. Ez az egész a magyar társadalmat – függetlenül a szexuális identitástól – hihetetlen módon és mértékben károsítja. Tulajdonképpen az a cél lebeg Orbánék szeme előtt, hogy a külső ellenséget – menekült, migráns – jelenvalóvá kell tenni belülről. Megmutatni, hogy az a belső ellenség, aki Brüsszellel van, aki szexuális kérdésekben mást mond, mint a „többség”. Belpolitikailag is meg kell nevezni azt a közeget, amelyik az ellenség. 

Magyarul a külső és a belső ellenzék megnevezésével harapófogóba akarja fogni a magyar társadalmat?

Így van. Ezért nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire álságos az elnevezés. „Gyermekvédelmi”, közben pedig a gyermekeket károsító, őket vásárra vivő dologról van szó. Azt gondolom, hogy a politikai pedofíliának a csúcsteljesítményével állunk szemben azáltal, hogy mindez abba a keretrendszerbe van helyezve: az Orbán-rendszer megvédi a gyerekeket. Holott őket viszi a züllött, mocskos politika kellős közepébe, ami megbocsáthatatlan. Még köszönőviszonyban sincs ez azzal, amikor egy politikus beviszi a gyerekét a kampányba.

Az Európai Bizottság indoklással ellátott véleményt küldött a magyar kormánynak a nyáron elfogadott melegellenes magyar törvény ügyében, és perrel fenyegeti Magyarországot. Ha pert veszít Magyarország, márpedig valószínűleg ez fog történni, akkor ki fizeti meg ennek az árát? Történetesen a következő kormány?

Brüsszel vonatkozásában erre az Orbán-kormány fel van készülve, sőt ez volt a másik célja. Tudta azt, hogy Brüsszel nem fogja annyiban hagyni, mert az identitás kérdése nagyon fontos az Európai Uniónak. Erre mondja azt Orbán, hogy Brüsszel beavatkozik a választásokba. Erre építi fel a kommunikációját. Holott nem a választásba avatkozik az EU, hanem nyilván abba a lehetetlen helyzetbe, hogy rasszista, homofób kampányt folytat az Orbán-rendszer, és nem tartja be az európai közösségi értékeket. Ördögien végiggondolt politikai stratégia az, hogy összeköti a választást a népszavazással, nem „csak” választás lesz, hanem egy népszavazás is. Vagyis a népszavazás lesz a választás. És az Orbán-rendszer olvasztotta össze ezt a kampányt magával a választási szituációval. Ezért az az egyik legfontosabb kérdés, amit feltett amellett, hogy az ellenzék tud-e majd kormányozni, ha lesz változás. Mégpedig az, hogy az a nagyon sok felhalmozódott uniós problematika, kötelezettségszegési eljárások tömkelege, a 7. cikkely kérdése, és a mostani homofób kampány hogyan fogja befolyásolni a következő, nem fideszes, nem orbánista kormány tevékenységét. A következő kormánynak egy nagyon éles vonalat kell húznia. Amennyire látom, erre az ellenzék föl is készült, el is szánta magát rá. Karácsony Gergely a minapi kongresszusi meghallgatásán egyértelművé tette, hogy nem azonosítható az Orbán-rendszer magával a magyar társadalommal, és egész Magyarországgal. Az ellenzék készül rá, hogy nagyon drasztikus változtatásokra van szükség, nem csak az alkotmányozás, hanem az EU-s jelenlét és a visegrádi kapcsolatrendszer szempontjából is.

És EU-s szempontból?

EU-s szempontból azt látni kell, hogy különbség lesz, és különbség van az Orbán-rendszer és egy más típusú kormány között. Valamennyi türelmi időre, valamilyen jóindulatba vett kettős mércére szükség lesz, hiszen nem fordulhat elő olyan helyzet, hogy az előd Orbán-rendszer morális politikai problémái elsodorják az új kormányt. Kormányváltás esetén ennek nagyon fontos szerepe lesz, hogy itt egyértelműen megtörténjen a vonalhúzás. 

Mit gondoljunk arról, hogy Orbán Viktor júniusban azt mondta: „A magyar gyerekek neveléséről csak a magyarok dönthetnek”. December 3-án már arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy „a gyermekvédelmi törvénnyel azt szeretnénk védeni, hogy a gyermekeink magyarok legyenek, és vigyék tovább a kultúránkat.” „Igenis fontos ez az ügy Brüsszel számára, mert elvárják azt, hogy az LMBTQ- aktivistákat engedjük be az iskolákba, óvodákba. Ha nem lenne fontos ez az ügy, akkor Brüsszel nem csinálna balhét”…

Orbán már rég teljesen elvesztette a morális iránytűjét, és az a furcsa, hogy senki nem szól körülötte, hogy ezt azért már nem kellene. Tulajdonképpen a legszörnyűbb abban a szembenállásban, amit az Orbán-rendszer generál az unióval vagy éppen csak az ellenzékkel, hogy ebbe bedobja a gyerekeket. A magyar gyerekeket, a jövő generációját, számunkra a legfontosabbakat dobja be ebbe a gyűlöletpolitikai térbe. Az a nagyon álságos érvelés, hogy őket szeretné megvédeni, már a politikai kommunikáció szintjén sem érvényesül. Hiszen azokkal a megfogalmazásokkal, amiket az Orbán-kormány minden nap felböfög és szajkóz, különben nem találkoznának a gyerekek. Hát mikor hallott egy általános iskolás a nemváltó műtétről? Pont a politikai kommunikáció hozza el azt, meg a családi beszéd – hiszen egy híradó után otthon is előkerül –, hogy mi az a nemváltás. Olyan módon vonja be a gyerekeket az Orbán-rendszer ebbe a kampányba, mint ahogy anno a menekülteket bevonta az akkori kampányába. Csakhogy ők nincsenek itt, és nem részei a hazai politikai közösségnek. Távol vannak, ha úgy tetszik. De az Orbán-rendszer most már házhoz hozza a gyűlöletet. Előállítja azt a morális pánikot, morális válsághelyzetet, ahol tényleg a gyermekek sérülnek, és tényleg meg kell védeni őket, de nem a nemváltó műtétektől, nem a civil szerveződésektől, nem Brüsszeltől, hanem magától a kampány elindítójától, az Orbán-rendszertől. Erre nincsen magyarázat, ez morális mélység, a rendszerváltás utáni politika egyik mélypontja. Ezen el kell gondolkodnia mindenkinek.