Az orbáni választási csalássorozatról
Orbán „újítása" a folyamatos, szüntelen választási kampány, hecckampányokra építve. Ennek keretében büntet és jutalmaz, mint legutóbb az önkormányzatok esetében.
Minden kormány állandóan kampányol is, de a két választás közötti viszonylag hosszú békeidőben demokratikus kormányok azért inkább kormányozni szoktak. Az Orbán-kabinetek viszonylagos újdonsága, hogy szinte minden intézkedésük, döntésük, „törvényük" gyűlölködésre uszító hecckampányaik, választási céljaik rendszerébe illeszkednek.
A „választási lázat", a fenyegetettség állandó érzetét keltő hecckampányokat a hatalom közpénzből fedezi, ami önmagában fölveti a folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett súlyos bűncselekményeknek legalábbis alapos gyanúját. Itt elegendőnek tűnik a nyilas bűzű Soros-plakátokra utalni: egyértelmű, hogy a maffia magánérdekű céljait szolgáló, közpénzből finanszírozott, antiszemita célzatú uszításról volt szó. S az uszítás – persze, „tájékoztatásnak" hazudva – azóta is folytatódik.
A közpénzekkel való manipulálás – jogszerűtlen elvonások és legalább annyira jogszerűtlen, szelektív, pártcéloknak alárendelt osztogatások – iskolapéldája, amit az Orbán-kormány az önkormányzatokkal művel. A fideszes településeknek kiosztott „karácsonyi pulykapénz" valami egészen pimasz, kihívó példája a gőgös hatalmi önkénynek. Ugyanettől az önkénytől undorodhat az ember, ha az SZFE-re gondol.
De nem „csupán" gőgről, hatalmi tébolyról van szó: a közpénzek ilyetén felhasználása valójában választási csalás, még jóval a várható választás előtt, és folyamatosan elkövetve. Ám nem igazán feltűnő a dolognak ez a jellege, mert beleilleszkedik az orbáni „kormányzásnak" abba a módjába, amely jelentős részben választási csalásnak minősül: az Orbán-hű települések, intézmények és kamuintézmények, „alapítványok" és sportegyesületek, egyházak és oligarchák stb. hazai körülmények között eszelősnek tűnő, ám a magát vazallusokkal körülvevő hatalom szempontjából racionális finanszírozásáról beszélek.
A folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett választási csalássorozat legföltűnőbb része a „közmédia" totális elbitorlása. Ahol a „közmédia" pártmaffiának alárendelten működik, minden meg van mérgezve, és nevetséges szabad választásokról beszélni: az ország valóságos gondjainak puszta felismerése is sokak számára leküzdhetetlen akadályokba ütközik, és minden téma – legyen szó bármiről is – önmagából kiforgatva, hazugságokba mártva jelenik meg.
„Közmédia" és fideszes-széljobbos terrormédia közös, egymást erősítő hatásának van kitéve az egész társadalom: nemcsak arról van szó, hogy a „közmédiában" rendszeres szereplők a terrormédia munkatársai, „szakértői", hanem arról is, hogy közös a szókészletük, ugyanazokat a „fogalmakat" használják, sokszor ugyanabban a stílusban. 1998-2002 között a dolog inkább fordítva volt jellemző: a közszolgálati jelleget egy ideig még valamennyire megőrző közrádió, köztelevízió bizonyos munkatársai bukkantak föl szélsőjobboldali rendezvényeken. Ma már, amikor a „közmédia" egésze fideszes, a kormánypárti rendezvények zömükben szélsőjobboldaliak, erre a „kikacsintásra" nincs szükség…
Aki csak távolról is, de követi a „köz"- és terrormédia tevékenységét, pontosan tudhatja, miről beszélek. Ezért a dolog szemléltetésére egyetlen példa is elégséges.
A hirado.hu-n olvasható az alábbi belföldi anyag:
2020. 12. 23. 21:13
„Ellentétektől hemzseg a baloldali káoszkoalíció Már a Jobbik volt elnöke sem szavazna szívesen egykori pártjának szövetségeseire.
...
A magát a radikális jobbról a balliberális oldalra átpozícionáló párt volt az utolsó, amely felkéreckedett /sic!/ Gyurcsány Ferenc listájára a hétvégén."
A felkéreckedett szóalak pontosan mutatja a „köztelevízió" működtetésének színvonalát.
„Szakértők":
Vona Gábor, a Jobbik volt elnöke;
Nagy Ervin, a „XXI. Század Intézet elemzője", a Jobbik volt alapító tagja, aki szerint „Jakab Péterék kényszerű döntése a hatalomvágyról és pozícióharcról szól, amivel a Jobbik becsapta a választóit";
Keresztes László Lóránt, LMP-s politikus, akitől DK-t bíráló szöveget idéztek.
Természetesen magában a szövegben előfordul a „kötelező" epitheton ornans, a „bukott miniszterelnök" is. Vajon van-e demokrácia, ahol választásokon vesztes, és most is induló egykori miniszterelnököt, több mint tíz évvel „bukása" után, közmédiában így emlegetnek..?
És most elnézést kérek a nem fideszes olvasóktól, amiért már-már gügyögve próbálom megmutatni a dolgokat.
Természetesen maga a cím is olyan, amilyennek valódi köztelevízióban nem volna szabad előfordulnia. Ellentétekről – ha vannak – ugyan kötelező beszámolni, de a „hemzseg" olyan rossz hangulatú szó, hogy legföljebb idézőjelben, a fideszes szóhasználatra utalva lehetne használni.
Csakhogy a mai „közmédia" miért is „utalna" olyan szóhasználatra, amely nemcsak a Fideszé, hanem a sajátja is?
Ehhez képest, a közmédiában idézőjel nélkül használva, megengedhetetlenül sértő, becsmérlő, kormánypárti értékítéletet fenntartás nélkül közlő káoszkoalíció szinte meglepő, már-már érthetetlen mértéktartásról árulkodik: elvégre használhatták volna a fideszes-szélsőjobbos körökben elterjedt mindennapos moslékkoalíciót is. Ám az, hogy bíztak nézőik-olvasóik asszociációs képességeiben, a „közmédia" átlagos színvonalához képest, meglepő kifinomultságról tanúskodik.
Aztán: „A magát a radikális jobbról a balliberális oldalra átpozícionáló párt volt az utolsó, amely felkéreckedett /sic!/ Gyurcsány Ferenc listájára a hétvégén."
A Jobbik múltjáról mint radikális jobbról beszélni szintén fideszes, megszépítő szándékú minősítés: a valóságnak a neonáci-újnyilas, vagy legalábbis a szélsőjobboldali felelt volna meg. A magát a „balliberális oldalra átpozícionáló párt" kifejezés eszünkbe juttatja az „árulás" szót – nem is kell leírni: ismét egy „finom" megoldás. S ha felidéződik bennünk a balliberális-komcsi-náci azonosság, az már talán több is, mint amit e hír megalkotói remélhettek.
Az ilyen hírek azonban nem a differenciáltan gondolkodó, óvatosan manipulálható embereket célozzák meg, hanem azokat, akiknek például Bende Balázs szokott hangoskodni; következik tehát a durván „szókimondó" befejezés: fölkéreckedett /sic!/ Gyurcsány Ferenc listájára…
Közmédiában olyan közlemény, amely az idézett elemet tartalmazza, egyszerűen nincs; legföljebb valóban utalásként a kormánypárti álláspontra, a bemutatás szándékával, s annak érzékeltetésével, hogy nem a közmédia „hírmagyarázatáról" van szó…
Azt az alapelvet, hogy a hírnek és a hírmagyarázatnak el kell különülnie egymástól, s a hírmagyarázatnak is tényszerűnek, semlegesnek kell lennie, csupán megemlítem, mint a mai „közmédiától" abszolút idegen dolgot.
A fenti példához hasonlókat naponta sokat találhatunk, és hosszú évek óta ez a helyzet. Csak megismételhetem: a Fidesz és terrormédiájának szókészlete, üzenete – a primitív vagy egyenesen bunkókra jellemző kifejezések orwelli nyelve; a „hírek" és más anyagok közzététele mögötti manipulációs szándék – maradéktalanul érvényesül a „közmédiában". Bende Balázsok dáridójának korában élünk, nagyon hosszú ideje már.
Ilyen körülmények között szabad választásokról beszélni egyszerűen nevetséges: nemcsak a következőről, hanem a múltbeliekről szólva is.
Ha majd netán az ellenzék megnyeri a 2022-est(?), az a fennálló viszonyok ellenére történik, lázadásként: semmiképpen sem bizonyítja a választások szabad voltát.
Egyszerűen fogalmazva: elég volt!
