Az őshonos emlősök negyede a kihalás szélén Nagy-Britanniában

HírKlikk 2020. augusztus 1. 13:08 2020. aug. 1. 13:08

A Sussexi Egyetem kutatóinak vezetésével, először készült vörös lista a kihalással fenyegetett brit emlősökről. A dokumentum szerint, 47 őshonos emlősből 11 áll a közeli kihalás szélén.

A Greenfo írta meg, hogy a Sussexi Egyetem közleménye szerint tizenegy fajt a fenyegetett, ötöt a mérsékelten fenyegetett, négyet az adathiányos kategóriába soroltak a kutatók. Utóbbi azt jelenti, hogy kevés információval rendelkeznek róluk. A nagy-britanniai vörös lista megkapta a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) jóváhagyását regionális szinten, ami azt jelenti, hogy a fenyegetett fajok listája ugyanolyan szilárd, nemzetközileg egyeztetett rendszer szerint készült, mint a világszövetség vörös listája.

A kihalás veszélyével fenyegetett állatok között van – mások között – a vízi patkány, az orkneyi patkány, a vakond, a sün, a mogyorós pele, az európai mókus, a vadmacska és a szürke hosszúfülű-denevér, az európai farkas pedig már ki is halt a szigetországban.