Az ügyészségen belüli vezérelv a feltétel nélküli lojalitás lett

Rövidesen nagy felhajtással kezdődik majd a Fenyő-gyilkosság tárgyalása, amelynek egyik vádlottja, az ön barátja, Gyárfás Tamás, de áttételesen ön is érintett az ügyben.  Ennek köszönhető, hogy nyilatkozik portálunknak?

Nem, egészen más az ok, amiért a nyilvánosságot vállaltam. Az én motivációm az, hogy az ügyemben az elmúlt másfél évben semmilyen eljárási cselekmény sem történt, és valójában már semmilyen nyomozás nem folyik. Jogilag rendkívül egyszerűen eldönthető a szerepem. Egy szakvizsgázó számára is elég lenne három perc, a bizonyítási eljárásra is elég lenne három hónap. A gyors befejezhetőség érdekében, kezdettől fogva, a hatósággal mindenben konstruktívan, együttműködve segítettem a nyomozást. A döntéshez jó ideje minden adat rendelkezésre áll. Ennek ellenére, lassan két éve húzódik az ügy. Döntés pedig nincs, pedig már lehetne. Az ilyen hozzáállás egy törvényesen működő jogállamban szakmai alapon és korrekten eljáró ügyészség részéről elképzelhetetlen, és megengedhetetlen lenne.  A minden szakmai alap nélküli, példátlan és vérlázító, szándékos időhúzás miatt – gondolom, érthetően – végleg elfogyott a türelmem.

Sokáig nem adott interjút, pedig ön korábban súlyos bűncselekmények ügyében eljáró fővárosi, majd fellebbviteli főügyész volt, és aztán belekeveredett a Fenyő-ügybe, amelyben vádat emeltek Gyárfás Tamás ellen. Önt pedig bűnpártolással vádolják. Erről elmondott már mindent?

Először is, nem belekeveredtem, hanem belekevertek. Én soha nem illettem bele a rendszerbe, kilógtam a sorból.  Mindig önálló szakmai álláspontot és értékrendet képviseltem. Akkor is, amikor ez már nem volt elfogadott, és egyértelműen szembement az elvárásokkal. Másrészt az ellenem indított eljárásnak érdemben semmi köze sincs az úgynevezett Fenyő gyilkossághoz. Valójában egy alaptalan, méltánytalan, és megalázó eljárás kezdődött ellenem, de azt gondoltam, hogy az eljárás során beszerzett bizonyítékok a védekezésemet szakmai alapon, kétséget kizáróan alátámasztják és az ügy megszüntetését eredményezik. Vagyis a tények megvédik saját magukat. Egyértelműen világos ugyanis, hogy nem követtem el semmilyen bűncselekményt.

Egyébként a közelmúltban adtam egy interjút a Magyar Nemzetnek, de az általam jóváhagyott szöveg közlésétől végül visszaléptek.

Azt persze tudjuk, hogy két éve hivatalában Gyárfás Tamástól átvette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos beszélgetések egy leiratát, s azt ott tartotta. Ezt a leiratot most felhasználják a Gyárfás elleni perben?

Nem tudom, hogy felhasználják-e vagy sem. Mindenesetre a gyanú szerint, nekem látnom kellett volna, hogy a Gyárfás által átadott leiratban új bizonyíték van, ami alapján esetleg megindulhat az eljárás Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében.

Gyárfás Tamás ezt a leiratot kapta valakitől? Majd tanácsot kért öntől, hogy a dokumentum ügyében tegyen-e feljelentést az esetleges zsaroló ellen?

Valóban, de Gyárfás Tamásnak nem ügyészként, nem hivatalos személy minőségemben adtam tanácsot, hanem magánemberként. Évtizedes családi barátok vagyunk, ezért fordult hozzám az ügyével. De én nem konkrét megoldást javasoltam, csupán a zsarolóval szembeni döntési alternatívákat soroltam fel.

Egyáltalán elolvasta a leiratot, látta, hogy az érdemben befolyásolja a Fenyő-ügy feltárástá, vagy csak rápillantott, s rutinból sorolta Gyárfás lehetőségeit?

Átfutottam és az első pillanatban látszott, hogy az egy összeollózott szöveg, félbehagyott utalásokkal, értelmezhetetlen mondatokkal, minden konkrét adat nélkül. Olyan volt, amit akár a korábbi sajtócikkek alapján is bárki megírhatott, vagy kitalálhatott volna. Tehát zagyvasággal van dolgunk. Érthető volt Gyárfás kérdése, hogy tegyen-e feljelentést, vagy ne csináljon semmit. Felsoroltam a lehetőségeit, hozzátéve, hogy a döntést neki kell meghozni.

Végül azt mondta, hogy három dolog miatt sem akarja a zsarolót feljelenteni. Mindenekelőtt attól félt, ha a rendőrséghez fordul, akkor tarthat a zsarolója bosszújától, ami logikusnak tűnt. Ezen kívül féltette a családja és a saját életét, biztonságát, egyszerűen nem akart fenyegetettségben élni. Továbbá nem bízott a rendőrségben. Tartott attól, hogy esetleg a feljelentése kiszivárog, s ennek alapján, a sajtóban megint találgatások és fél-információk jelennek meg, ahogy ez annyiszor megtörtént.

Ön ugye azt mondja, hogy a leiratot Gyárfás nem mint ügyésznek, hanem mint magánembernek adta oda. Tanácsot is barátként kért, de a főügyész irodájában találkoztak. Miért nem valamelyikük lakásán futottak össze?

Azért, mert kapcsolatunk nem szorítkozott baráti vacsorákra. Néha napközben is összefutottunk egy ebédre, vagy kávéra, ami az elfoglalt emberek szokásos kapcsolattartási formája. Sok más emberrel találkoztam így, mint minden más vezető, akár az irodámban is. Egyébként a leiratot egy ilyen ebédnél adta nekem ide Gyárfás Tamás.

De előtte az ön főügyészi irodájában találkoztak?

Igen, ott is beszéltünk róla. Azért az irodában tartottam a papírt, mert annak nem tulajdonítottam komolyabb jelentőséget. Gondoljon bele, ha bármilyen eljárást meg akartam volna akadályozni, akkor nyilván nem a hivatali szobám nyílt szekrényben tartom a „leleplező” dokumentumot. Ez nonszensz.

Ami pedig a tanácsadást illeti, pusztán általános és alternatív jogi véleményeket mondtam, de mindig hangsúlyozva, hogy a végső döntést neki kell meghozni. Ha a telefon-lehallgatási jegyzőkönyvek szövegét kontextusba helyezve, összességében értelmezzük, akkor ez egyértelmű.

Végül ez a dokumentum a rendőrség kezébe került, mégpedig úgy, hogy két éve berúgták a hivatali irodájának ajtaját és megkeresték. Honnan tudták, hogy hol kell keresni?

Ez jó kérdés, de fogalmam sincs. Én senkinek nem beszéltem róla. Nem mintha titok lett volna. Csupán teljesen közömbösként kezeltem. Mindenesetre egyértelmű volt, hogy az akcióban részt vevők azonnal tudták, hogy mit, és hol kell keresni. Ilyen véletlen ezért viszonylag ritkán van, tehát nyilvánvalóan pontosan tudták, hogy ott van.

Ön akkor fellebbviteli főügyész volt, az ügyészség első embere. Mit gondolt, mit érzett, amikor feltörték az irodája ajtaját?

Aki először rámtörte az ajtót, valamint az ellenem folytatott eljárást nyilván teljesen pártatlanul és elfogulatlanul vezeti, az korábban négy évig a helyettesem volt. Amikor a titkárnőmmel dulakodva és lökdösve berontott a szobámba, csak üvöltött és az igazolványával hadonászott. Leírhatatlan élmény, mintegy pocsék horrorfilmben. Soha nem fogom elfelejteni.

Ketten voltak?

Többen, és két rendőr is jött velük, fegyverrel az oldalukon. Felesleges erődemonstráció, értelmetlen, látványos lejáratás, és az összes munkatársam előtti nyilvános megaláztatás.  Az ügyészségen, ahol évtizedeken át dolgoztam, futótűzként terjedt el ez a hír.

A velem szemben megfogalmazott gyanú szerint, nekem jelentenem kellett volna a dokumentumról, illetve a Gyárfást ért fenyegetésről, és javasolnom kellett volna, hogy tegyen feljelentést.

Nem tette. Ez az érvényben lévő törvény szerint bűnpártolás?

Azért nem, mert a bűnpártolást csak szándékosan és célzatosan, aktív magatartással lehet elkövetni. Ez a pontos definíció. Esetemben ilyen nem történt. Ráadásul nem ügyészként, nem is hivatalos minőségemben, hanem magánemberként adtam baráti tanácsot, továbbá a szándékom sem a Gyárfás Tamás elleni eljárás meghiúsítására irányult.

Sőt, azt javasoltam neki, hogy az őt zsaroló leirat létezéséről ügyvédje társaságában kezdeményezzen megbeszélést a rendőrséggel. És mondja el az egész történetet, valamint kérjen tőlük tanácsot. Ha bármilyen eljárást meg akartam volna akadályozni, akkor nem azt javaslom, hogy konzultáljon a rendőrséggel.

Ha jól tudom, akkor ez meg is történt, de mi lett az eredménye?

A rendőrséggel folytatott megbeszélésen Gyárfás Tamás – a tanúvallomása szerint – Bánáti János ügyvéd úr társaságában részletesen beszámolt a zsarolás tényéről, és az előzményekről. Illetve tájékoztatta a jelenlévő Horváth András miniszteri biztost az öt oldalas, töredékeket tartalmazó zsaroló irományról. Gyárfás minden feltett kérdésre válaszolt, nem hallgatott el semmit.

Miután a rendőrség immár tudott a zsaroló irományról, nem merült fel, hogy nyomozást kéne indítani az ügyben?

Azt tudni kell, hogy a rendőrséggel folytatott megbeszélés másnapján, a Nemzeti Nyomozó Irodában Horváth úr – aki Pintér Sándor jobbkeze – tartott egy vezetői értekezletet, amelyen beszámolt a Gyárfás Tamással folytatott találkozóról. A jelenlévők azt elemezték, hogy célszerű-e nyomozást elrendelni Gyárfás megzsarolása miatt.

Az értekezlet részvevői arra a megállapodásra jutottak, hogy miután hivatalból a rendőrség tudomására jutott a bűncselekmény, ezért szükséges lesz a nyomozás elrendelése.

Vagyis a rendőrség ugyanazt tudta, amit az ön az ügyészi irodájában lévő dokumentum is tartalmazott?

Igen, hiszen Gyárfás úr a miniszteri biztosnak a sérelmére történt zsarolás körülményeiről részletesen beszámolt, elmondta, hogy mit tartalmaz a szöveg-töredék, és hogy azt a megbeszélésükre is elvitte.

Akkor az alapján hivatalból elrendelték a nyomozást?

Nem. Nem rendeltek el nyomozást. Csak később, november 27-én, amikor Gyárfás bement feljelentést tenni.

Ezzel azt akarja mondani, hogy a rendőrség bűnpártolást követett el?

Én csak a tényeket mondom. A miniszteri biztos a saját tanúvallomása szerint, hivatalból tudomást szerzett a Gyárfás úrral történt találkozón egy olyan bűncselekményről, amelyben – úgy vélte – nyomozást kellett volna elrendelni. De nem rendelték el. Ehhez képest, engem bűnpártolás miatt azzal gyanúsítanak, hogy nem tettem jelentést arról, amiről a rendőrség már tudott.

Gyárfás Tamás utólag részletesen elmondta nekem a rendőr tábornokkal történt találkozón elhangzottakat, így én tudtam, hogy megtörtént a rendőrséggel a megbeszélés. Innentől kezdve a nálam lévő irománnyal nem volt dolgom, nem kellett külön feljelentést tennem. Annak tudatában voltam, hogy a történtekről, és a nálam lévő okirat tartalmáról a rendőri vezetés, illetve a miniszteri biztos úr hivatalból értesült. Ezért én ha akartam volna, sem tudtam volna megakadályozni az eljárást.

 Kérdezem: ha egy rendőr – ez esetben Horváth András dandártábornok, miniszteri biztos – hivatalból tud egy ügyről, amelyben nyomozni kell, akkor azt én hogyan tudtam volna megakadályozni?

A rendőrség kezében tehát ott volt ugyanaz, a zsaroló által készített, néhány oldalas szövegtöredék, amit ön az ügyészségi irodájában tartott?

Jegyzőkönyv van arról, hogy Gyárfás Tamás június 22-i tanúvallomásában azt mondta, hogy a miniszteri biztosnak, Horváth Andrásnak beszámolt a szeptember 27-én történt zsarolási kísérletről. Részletesen ismertette az iromány tartalmát. A rendőrségen később Gyárfás azt is elmondta, hogy nemcsak tájékoztatta Horváth urat a szövegről, de át is akarta neki adni. Erre a miniszteri biztos azt válaszolta, hogy a dokumentum számára akkor érték, ha azt hivatalosan, rendőrségi feljelentés keretében adja át.

Pikáns érdekesség, hogy később, amikor Gyárfás úr novemberben 27-én már tanúként bejelentést tett a rendőrségen, akkor – szintén a tanúvallomása szerint – a kihallgató alezredes megkérdezte tőle, hogy ki tudott a töredékes szövegről. Ő megnevezte Bánáti ügyvéd urat, engem, tehát Ihász Sándort, és az említett Horváth András miniszteri biztost. De Horváth nevének említésekor a kihallgató azt mondta, hogy az ő nevét nem kell jegyzőkönyvbe venni. Gyárfás kérésére végül, ennek ellenére bekerült.

Szintén meglepő, hogy később Horváth András miniszteri biztos a sajtóban már azt nyilatkozta, hogy Gyárfás Tamás nem mondta el neki, hogy rendelkezik a szövegtöredékkel. Nem értem, ha tanúvallomás is bizonyítja, hogy tudott a szöveg tartalmáról, és arról is, hogy Gyárfás úrnak ez a birtokában van, sőt, a bűncselekmény miatt nyomozást akart elrendeltetni, akkor miért gyanúsítanak engem bűnpártolással?

Lassan már két éve nyomoznak ön ellen is, mert az ügyészség fenntartja a gyanút, hogy ügyészként bizonyítékokat rejtett el hivatali irodájában. Ugyanakkor még nem emeltek vádat, de nem is ejtették azt.

Csak ismételni tudom magam. A döntéshez minden szükséges adat másfél éve rendelkezésre áll. Semmilyen nyomozás nem folyik. A döntés elmaradására nincs semmiféle elfogadható szakmai ok, vagy magyarázat. Az ügyészség eljárása példátlan, alaptalan és szándékosan rosszindulatú, anyilvánvaló célja a bosszúból való teljes kivéreztetésem, a totális egzisztenciális, mentális megalázás és az ellehetetlenítés. Lényegében egy ilyen eljárás az ügyészség diszkrecionális monopolhelyzetének kihasználásával történő joggal való visszaélés, ami bárkivel szemben tökéletesen alkalmas arra, hogy pszichésen, magánéletileg és a munkavégzést illetően is tönkretegyék.

Ráadásul mindez tökéletesen ellentétes a büntetőeljárásról szóló, új törvény szellemiségével is. Az új törvény megalkotásának pont az volt az alapvető jogpolitikai célja, hogy megakadályozza az eljárások korábban sajnálatosan gyakorivá vált hosszú, éveken át tartó elhúzódását.

Panaszt tudna tenni?

Nem, mert nincs rá lehetőség. Az eljárás elhúzódása ellen, érdemi jogorvoslat nincs. Pedig az új törvény szellemében, ha már nincs szükség további nyomozásra, akkor érdemi döntést kell hozni. Engem 2018 áprilisában gyanúsítottak meg, és 2018 szeptembere óta nincs érdemi nyomozás. Másfél éve nem csinálnak semmit.

Mikor jár le a nyomozásra biztosított idő?

Két hónap múlva. A határidő azonban akár újabb fél évvel meghosszabbítható.

Ön emiatt elhagyta az ügyészséget, derékba tört a karrierje. Történik majd valami, ha bebizonyosodik, hogy ok nélkül vádolták meg?

Semmi. Az ügyészségen nem büntetik a „műhibát”, mint az orvosoknál, vagy az építészeknél, vagy bárhol.

Tudja, sok mindent megéltem és láttam ott az évtizedek alatt. 25 esztendőt dolgoztam az ügyészségen, abból 15 évet magasabb vezetői állásban, osztályvezető ügyészként, majd nyolc évet fővárosi főügyészként. Az utolsó öt évben pedig fellebbviteli főügyészként tevékenykedtem. Eléggé alaposan és részleteiben is jól ismerem az ügyészségi szervezetet.

Nem akarok sem nagyképű, sem öntelt lenni, de a tények ezek. Csak mondanám, hogy az első eset, amit 2001-ben a Legfőbb Ügyészségen beosztott ügyészként megkaptam, az a Kaja Ibrahim-Schlecht Csaba-ügy volt. És innentől hosszan sorolhatnám azt a több száz kiemelt és kényes, közérdeklődésre számot tartó, sajtóban és a médiában folyamatosan szereplő, politikusokat, cégeket és közszereplőket érintő nagy ügyeket, amiket láttam, és amikben az ügyészség eljárt. Legutóbb – a sort bezárva – a boros gazdáig, vagy a lúgos orvosig. Bocsánatot kérek, de pontosan tudom, hogy miről beszélek!

Borzasztó azt látni, hogy mivé lett, hogyan torzult egyre jobban ez a szervezet az elmúlt tíz esztendőben. Szakmailag, értékrendben, szemléletben, emberségben, de érzelmileg is, mert én is kötődtem az emberekhez, a szakmához, a szervezethez. Rossz látni ezt a vergődést, pótcselekvést és ezt a fajta átalakulást.

A legtöbb ügyészségi vezetőt régen, személyesen is jól ismerem. Én nagyon szégyellném magam azok helyében, akik ehhez a szakmailag – szerintem általuk is pontosan tudott – alaptalan, megalázó és embertelen eljáráshoz vezetőként és beosztott ügyészként a nevüket adják. Volt köztük több olyan barátom, akikről aztán kiderült – ahogy a mondásban van –, így ellenségre már nincs is szükségem. Ismerem az allűrjeiket, a szakmai képességeiket. Pontosan tudom, hogy tőlük mi várható, mi nem várható, pontosan ismerem a belső informális eljárásrendet, hogy milyen ügyben, mi alapján és hogyan döntenek. Azt is, hogy a törvényes kereteken belül, hogyan lehet manipulálni, meg formális lehetőségekkel irányítani egy döntést, egy ügyet. A működés visszásságait, a kiskapuit, az érdekérvényesítés lehetőségének formáit. Véleményem szerint, a szervezet öntörvényű, ellenőrizhetetlen, felelősség nélküli, számonkérhetetlen. Az ügyészség függetlensége teljesen formális. Ott mára igazodási vezérelv a feltétel nélküli lojalitás lett. A döntéseik, vagy azok elmaradása ellen érdemi, hatékony jogorvoslat sincs, hiszen egy-két kivételtől eltekintve, a felettes ügyész bírálja el az összes jogorvoslatot. Például nyomozati szakban az eljárás elhúzódása ellen sincs semmilyen jogorvoslat. Azon kívül, hogy a sajtónak elmondom. Az ügyészségen általában nincs utólagos érdemi vizsgálat, vagy következményekkel járó, és a nyilvánosság számára megismerhető felelősségre vonás akkor sem, ha valakit bűncselekmény hiányában, jogerősen felment a bíróság.

Lehet, hogy érdekes és tanulságos lenne széles körben, az emberek és a nyilvánosság számára elmondani, hogy az ügyészség miként működik ma Magyarországon. A konkrét ügyek, folyamatok, jogintézmények és szabályok, a működési visszásságok, az informális, házon belüli szokásjog, a személyi kapcsolatok, a döntéshozatali és operatív működési mechanizmus részletes bemutatásával – a tényekre és az ismereteimre alapozva –, a háttér-összefüggéseket is részletesen bemutatni. Ez nyilván nem az én ügyemben lenne fontos, hanem az embereknek. Világosan és egyértelműen, figyelmeztetésként. Mindenkinek, akiket érdekel, akiknek életét ezek befolyásolják, de erről valószínűleg nem tudnak. Túlzás nélkül állíthatom, ha mindezt megtudnák, valószínűleg alaposan meglepődnének a valóságon. Nekem semmi vesztenivalóm nincs, mert ennek az ügynek köszönhetően, sikerült mindent elveszítenem. De az elmúlt két és fél évtized összes adata a fejemben van.