Az ügyvédi kamara elnöke szerint a kormány rombolta a jog uralmába vetett bizalmat

HírKlikk 2020. január 22. 14:34 2020. jan. 22. 14:34

Egy vezető magyar ügyvéd kedden azzal vádolta Orbán Viktort, hogy két bírósági ítélet végrehajtásának megtagadásával aláássa a jog uralmát – írta a Reuters brit hírügynökség, s a jelentését mások mellett átvevő The New York Times is. Orbán, aki több kérdésben már régen szembekerült az EU-val, a minap azt mondta, hogy kormánya nem fogad el két bírósági ítéletet: nem fizet kompenzációt a korábban bebörtönzött elítélteknek az embertelen bánásmódért, és nem fizet kártérítést egy kelet-magyarországi roma közösségnek az állítólagos iskolai szegregáció miatt.

Ugyanakkor Orbán – egyértelmű visszalépéssel – kedden egy kormányrendelettel utasította az igazságügyi minisztert, hogy „a törvény által lehetővé tett legutolsó pillanatban” fizessék ki a kompenzációkat, és elrendelte az ilyen kifizetésekre vonatkozó szabályozás azonnali felülvizsgálatát.

Bánáti János, az Ügyvédi Kamara elnöke a Reutersnek arról beszélt, hogy „A kormány rombolta az igazságügybe, és különösen a bírósági ítéletekbe, és azt kell mondanom, hogy a jog uralmába vetett bizalmat. Ha a kormány megteheti, hogy nem tart tiszteletben egy bírósági ítéletet, az emberek később arra juthatnak, hogy nem fizetnek adót, vagy nem tartják be a gyermekek felügyeletéről hozott bírósági ítéletet. A demokratikus állam azt jelenti, hogy a bíróságok ítéleteit mindenki elfogadja".

A nacionalista Orbán rendszeresen lesöpri a magyarországi jogállamisággal kapcsolatos aggályokat, állítván: ezeket a híreszteléseket politikai ellenfelei fabrikálják, gyakran Soros György irányításával. Sorost Orbán egyébként is azzal vádolja, hogy nem tartja tiszteletben Magyarország szuverenitását.

A Reuters idézte Magyar György ismert ügyvédet is, aki Bánátihoz hasonlóan nyilatkozva, azt mondta: „ki akarják mazsolázni, hogy mely ítéleteket tartsanak tiszteletben, és melyeket hagyjanak figyelmen kívül. Ebben az esetben azonban egyáltalán nincs szükségük bíróságokra, ugye? Egyszerűen megmondhatják bárkinek, hogy mi jó, és mi rossz” – mondta Magyar György, aki Karácsony Gergely ellenzéki budapesti főpolgármester szövetségese, írta a Reuters.

Forrás: Hírklikk