Bajba kerülhet a FIFA elnöke

HírKlikk 2020. július 31. 15:17 2020. júl. 31. 15:17

Vizsgálat indult Gianni Infantino, a nemzetközi labdarúgó szövetség elnöke ellen, mert az elmúlt években több alkalommal is találkozott a korábbi svájci főügyésszel. Michael Lauber a múlt héten adta be lemondását.

Tipikus svájci történet, nálunk szerencsére nincsenek ilyen, vagy ehhez hasonló titkos találkozók, vagy, ha vannak is, arról nem tud a közvélemény. Ha meg mégis kiderül, nem történik semmi. Történetünk azonban nem idehaza, hanem Svájcban játszódik, ahol főbenjáró bűnnek számít a hivatali szerepek felcserélése, főleg, ha – mint az ügyészség fogalmazott – bűncselekményre utaló jeleket is találtak.

A nemrég lemondott Michael Lauber először tagadta, hogy találkozott volna Infantinóval, majd később azt állította, hogy nem emlékszik, miről beszélgettek.

Infantino szintén megpróbálta eltagadni a beszélgetések tényét, később pedig azt állította, hogy régi barátjával csak a FIFA érdekeit érintő kérdésekről tárgyalt. A svájci ügyészség mindenesetre nem fogadta el a magyarázkodást, az ügy vádemeléssel folytatódik, amelynek még bármi lehet a kimenetele.

A svájci törvényhozás ugyanis azon a véleményen van, hogy a két régi barát titkos találkozói akadályozták a FIFA körül feltárt korrupciós ügyek kivizsgálásának eredményességét.

Gianni Infantino négy évvel ezelőtt lett a FIFA elnöke: a korrupciós botrányba belebukó, és azóta hat évre eltiltott Sepp Blatter helyére került a FIFA élén.

Forrás: Hírklikk