Bakot lőttek a fideszes vadászok
Ami a Tisza Párt nyíregyházi jelöltjével történt, az felerősítette azt az üzenetet is, hogy a civil jelöltek valódi politikai szereplők lehetnek, és őket „bántani csúnya dolog”. A Fidesz kifejezetten bakot lőtt – mondta a Hírklikknek Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője. Miután ugyanis Magyar Péter bejelentette, hogy Gajdos Lászlót, a városi állatpark igazgatóját indítják a választókerületben a párt jelöltjeként, szinte azonnal megindultak ellene a támadások.
A város polgármestere még lemondásra szólította fel, mert szerinte „jellemtelen árulása” miatt méltatlanná vált az elmúlt években állami forrásokhoz jutó állatpark vezetésére. A kormányhoz közeli helyi lap „puhatestűnek” és „gerinctelennek” nevezte az állatpark vezetőjét. Magyar Péter „megfélemlítési kísérletről beszélt. Orbán Balázs, a Fidesz kampányának vezetője is megszólalt: igyekezett csitítani és elvenni a helyi vezetők megfontolatlan támadásának élét, látva, hogy a támadás visszafelé sült el.
A Gajdos-ügyben történtek arra vallanak, hogy a közeli hetekben a kormánypárt egyenként próbálja majd „levadászni” a Tisza párt képviselő-jelöltjeit?
Úgy látom, hogy ebben a történetben a Fidesz a lehető legrosszabb utat választotta. Egy olyan, helyben és országosan is sikeres, civil jelöltre mentek rá, akit a nyíregyháziak a „saját emberüknek” éreznek, és ezzel klasszikus hőst gyártottak belőle. Ez nem megfélemlíti, hanem felemeli őt és a Tiszát is, mert az emberek azt látják, hogy nem valami korrupt, gyenge figurát támadnak, hanem azt az embert, akinek a nevéhez egy országosan ismert és sikeres állatpark vezetése fűződik. Azt érzik, hogy a városuk egyik büszkeségét ütik azért, mert elindul egy ellenzéki párt színeiben. Ez ösztönösen szimpátiát kelt, és a „mi emberünket bántják” reflexet kapcsolja be. Ilyenkor a támadottból nagyon könnyen hős lesz.
Elképzelhető, hogy ez csak egy helyi túlkapás volt? A nyíregyházi Fidesz sértődöttsége, és nem tudatos országos stratégia?
El tudom képzelni, hogy az egész helyi sértettséggel indult, a városi Fidesz prominensei megsértődtek, hogy Gajdos „hálátlan” volt és velük szemben indul. Csakhogy a történet nem állt meg ezen a szinten. Amikor már Lázár Jánosig és a párt országos kommunikációjáig fölkúszik az ügy, amikor a megyei lap és a kormánypárti média is rááll, akkor ez túllép a helyi afféron. Egy professzionális gépezetnél elvárható lenne, hogy lehűtse a helyieket, és ne engedjen országos ügyet csinálni egy ott élő népszerű civil megtámadásából. Itt most ennek éppen az ellenkezője történt.
Hogyan reagálnak majd erre a választók?
Nyíregyházán kifejezetten segíthet Gajdos Lászlónak, hogy pusztán azért „gerinctelennek meg puhatestűnek” nevezték, mert el merte fogadni az ellenzéki párt jelölését. Talán még azok is rá fognak majd szavazni, akik bizonytalankodtak a Tisza támogatását illetően. Ő alapból is erős jelölt volt, hiszen sikeres civil, országosan elismert teljesítménnyel és helyi beágyazottsággal rendelkezik. Erre jön rá az, hogy a hatalom látványosan nekiment. Ez a kombináció az, ami miatt ő most nemcsak egy jó jelölt, hanem egy helyi és országosan is jegyzett szimbolikus figura lett. Őszintén szólva, már azon is csodálkoznék, ha ezek után nem nyerne Nyíregyházán.
Mit üzen ez az ügy a többi Tisza-jelöltnek és a választóknak?
Az üzenet kettős. Egyrészt azt mutatja, hogy civilként is be lehet lépni a politikába, és ebből nem feltétlenül bukás, hanem akár felemelkedés is lehet. Gajdos erre példa. Másrészt keretbe teszi az összes további támadást: innentől, ha valakit a Tisza oldaláról „levadásznak”, azt a választók könnyen úgy értelmezik, hogy „ugyanaz történik vele, mint Gajdossal”. A Fidesz ezzel gyakorlatilag megadta a narratív keretet a Tiszának: a hatalom a veszélyes civil jelölteket üti, és ebből hősök születnek.
A többi Tisza-jelöltnek mennyire kell félnie hasonló lejáratástól?
Biztos lesznek még támadások, visszalépések, megrettenések, hiszen több mint száz körzetben kell az ellenzéknek megvívnia a maga harcát a kormánypárti jelöltekkel. De az is igaz, hogy nem az egyes jelöltek a legfontosabbak, hanem a mögöttük álló párt és a két nagy választási opció: maradjon-e Orbán, vagy jöjjön a változás? A jelöltek a maguk lakókörzetében egyben a politikai élet helyi legtekintélyesebb szervezői is, az ő felelősségük lesz, hogy mozgósítsák majd a környezetükben élőket a szavazásra. Minden azon dől majd el, melyik pártnak sikerül eredményesebben rávenni a településükön élő embereket, hogy a választás napján ne kirándulni menjenek, hanem vegyék a fáradtságot és inkább szavazzanak. A Gajdos-ügy felerősítette annak üzenetét is, hogy a civil jelöltek valódi politikai szereplők lehetnek, és őket „bántani csúnya dolog”, ami mozgósító erejű lehet áprilisban. Ha a hatalom túl durván rászáll egy-egy civil jelöltre, az ma már inkább a Tisza narratíváját erősíti, mintsem gyengíti.
A Gajdos-ügy milyen hatással lehet szervezetileg és politikailag a Tisza egészére?
Inkább erősíti. A Tisza nagy kockázattal vállalta, hogy a jövő évi választáson 106 egyéni jelöltet indít, akiknek a személyét előválasztáson választhatják ki a párt támogatói. Ebben simán lehettek volna nagy botrányok, sértődések, ahogyan erre számos példát láthattunk a 2021-es ellenzéki előválasztáson. Ehhez képest nagyobb zökkenők nélkül megcsinálták. A Gajdos-ügy pedig megmutatja, hogy egy alig másfél éve megalakult politikai párt képes volt olyan jelölteket toborozni, akik között vannak országosan használható arcok, s akikből a Fidesz meggondolatlanul hősöket fabrikál. Ez a pártnak erőt ad, nem gyengíti.
Mit árul el mindez a Fidesz belső állapotáról?
Azt, hogy a híres „Fidesz-gépezet” már nem működik úgy, mint régen. Ha nem csípőből támadtak volna, akkor egy ilyen civil személy ellen nem indítanak ennyire durva támadást. Most egyszerre keresik a saját embereiket is, elég a váratlan zalaegerszegi és a nyíregyházi cserére gondolni, és ugyanakkor vadásznak a Tisza erős jelöltjeire is. De eközben rosszul választják meg a célpontokat és az eszközöket. Nyíregyházán kifejezetten bakot lőttek. A Gajdos-ügy nekem arról szól, hogy 35 év után ez a párt elfáradt, stratégiai hibákat követ el olyan ügyekben, ahol korábban hideg fejjel tudott jól dönteni.