Balatonboglár védett területén még nem lehet lombkorona ösvényt építeni

HírKlikk 2021. január 24. 09:50 2021. jan. 24. 09:50

Egy szemfüles alkalmazott és a Pécsi Törvényszék ugyanis közbeszólt.

Már a 383 milliós állami támogatás és a Somogy Megyei Kormányhivatal engedélye is megvolt arra a beruházásra, amit Balatonboglár fideszes vezetése álmodott meg a Várdombra, a Gömbkilátó közelébe.

A Magyar Természetvédők Szövetsége egy bejelentést követően megkereste az EMLA Egyesületet (amely közérdekű környezetvédelmi jogi tanácsadással és jogi képviselettel foglalkozik), amely aztán a bíróságon harcolta ki, hogy előzetes környezeti hatásvizsgálat nélkül ne lehessen lombkorona ösvényt építeni a természetvédelmi területen – írja a 24.hu

A portál egyéb érdekességet is megtudott: miután az illetékes kormányhivatal áldását adta a védett területen történő építkezésre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik munkatársa kezdett magánakcióba, vagyis a Magyar Természetvédők Szövetségének „belülről” szóltak arról, hogy mi készül Balatonbogláron.

A portál szerint az acélszerkezetes lombkorona sétány 15 darab tartóoszlopból állna, 240 méter hosszan húzódna, és az ösvény 1,4 méter széles lenne, két végén fel- és lejáró lépcsőkkel. A kormányhivatal határozatából az is kiderült, hogy az oszlopok alapozása 8–10 méter mély, és maximum 30 centiméter átmérőjű, 50 centiméter vastag vasalt fejlemezzel összefogva. Az állami szerv azt is megállapította, hogy a beruházással a természeti terület jellege és használata is megváltozik, de olyan előírásokat tett, amelyek betartásával a használatból fakadó környezeti hatások elkerülhetők, mérsékelhetők.

Az egyesület ügyvédje, Kiss Csaba a portálnak elmondta, a Pécsi Törvényszék jogerős döntése értelmében meg kell vizsgálni, hogy a beruházás várhatóan jelentős környezeti hatással jár-e. Vagyis visszadobták a labdát az önkormányzatnak, amelynek szakértőkkel kell megvizsgáltatnia a környezeti hatásokat.

Forrás: 24.hu