Barát Gábor: a hozzáértők kritikáira nem ugrik a kormány

- 2022-ben sokszor „kaptak” a nyugdíjasok vagy emelést vagy pluszpénzt. Valójában ettől javult-e bármennyit is a helyzetük?

- Tény, hogy 2022-ben – tervezési és más okok miatt – a szokásos időpontban végrehajtott januári – 5 százalékos – nyugdíjemelést próbálta követni a nyár eleji 3,9, majd a novemberi újabb, 4,5 százalékos nyugdíjkiegészítés. Beigazolódott az, amire sokan felhívtuk a figyelmet. Nevezetesen, hogy a januári nyugdíjemelés mértéke alultervezett volt, a tervezési hibát pedig a szinte havonta gyorsuló infláció felerősítette. A februárban folyósított 13. havi nyugdíj kétségtelen lélegzethez juttatta a nyugdíjasokat, miközben az átlagnyugdíj körüli nyugdíjasok fokozatosan egyre nehezebb helyzetbe kerültek, ami döntően a fogyasztási szerkezetre, nevezetesen az alapvető élelmiszerárak brutális drágulására vezethető vissza. A nyugdíjasok helyzete nem javult, sőt, döntő többségüké nehezebbé vált. A jelenlegi, a reálérték megőrzését vállaló, évenkénti rendszeres nyugdíjemelés – indexálás – az év egészére vonatkozik. Vagyis azt ígéri, hogy kompenzálja a tárgyév egészében kialakult átlagos árszínvonalnak az előző évi, ugyancsak éves átlagban számolt árszínvonalhoz képest bekövetkezett növekedését. Az árak éven belüli, eddig nem tapasztalt erőteljes növekedését azonban ez a rendszer csak késleltetve tudja követni, még adott éven belüli többszöri emeléssel is. Ezért kulcskérdés az ártervezés pontossága, abnormális inflációs pálya esetén annak „finom” felülbecslése, s korrekt jogi-gyakorlati levezénylése. Bármilyen személyi kört vizsgálunk, ahhoz ismerni kell a fogyasztási szerkezetet, ami – szerintem – jóval korlátosabb, mint az úgynevezett egyedi árindexek információi. Bevallom, nem ismerem a statisztikai számbavétel módszertanát, de feltételezem, hogy szakmailag megfelelő, azt azonban tudom, hogy minden módszertan pontosítható, kiegészíthető.

- Szakértői szemmel hogyan ítélhető meg az, hogy 2022-ben háromszor is emelni kellett a nyugdíjakat, miután ellenkező esetben a kormány nem tudott volna eleget tenni a törvényi kötelezettségének, azaz nem őrizték volna meg a reálértéküket a nyugdíjak? (Az más kérdés, hogy valószínűleg így sem.)

- Ahogy az előbb már jeleztem, a hatályos indexálás reálértéket megőrző funkcióval rendelkezik, nem ígér reálérték-növelést. A 13.havi nyugdíj azonban a tárgyévi nyugdíj színvonalát egységesen emeli. Többféle indexálási módszer van, amelynek sok oka, háttere van, de tökéletes, illetve minden egyéni és költségvetési igényt kielégítő nincs. Az indexálás módja meghatározóan költségvetési és nem szakmai kérdés. Szoros a viszonya a nyugdíj összegét meghatározó megállapítási szabályrendszerrel. A tisztán árkövető indexálást is lehetne azonban korrektebben működtetni, még ebben a rendkívül sajátos helyzetben is. Az, hogy tárgyévben a nyugdíjemelések ténylegesen biztosították-e a nyugdíjak reálértékének megőrzését, csak a következő év februárjában derül ki, de ennek a tárgyévben végrehajtott emelésre nincs hatása. A jogi helyzet azonban érdekes. A Gazdasági stabilizációról szóló, sarkalatos törvény az egyébként jól megfogalmazott nyugdíjelvek között kimondja, hogy a nyugdíjak reálértékét meg kell őrizni. Ugyanakkor a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény indexálási szabálya nem tartalmaz „visszacsatolást”, vagyis nincs jogi-gyakorlati következménye annak, ha később kiderül, hogy nem teljesült a reálérték megőrzésének a kötelezettsége. Tény, bonyolultabb nyugdíjszakmai összefüggésekről van szó, amit az említett jogi szabályozás mutat és a 13. havi nyugdíj tárgyévi hatását is számításba kell venni, de talán nem lenne felesleges az egyértelműbb szabályozás.

- Mennyire tartja korrektnek és megfelelőnek a módosítás után végül megállapított 2023-as január emelést?

- Az eredetileg előírt 2023. évi 5,2 százalékos tervezett nyugdíjemelés már „helyből hibás”, durván alultervezett volt. Megjegyzem, ez nem először fordult elő az utóbbi években. A mostani korrigálás után az emelés 15 százalékos, ez a 2023-ban várhatóan megvalósuló érvényesülő infláció rendkívüli optimista alsó határa. Az, hogy korrekt volt-e a tervezés, nem tudom megítélni, sok tényezőt, makrogazdasági adatot, elemzést kellene hozzá látni. Egy azonban biztos, a nyugdíjasok tudnak számolni, főleg, ha vásárolnak, így már 2023. első negyedévében lesz visszajelzés, amit persze tompít majd a februárban folyósítandó 13. havi nyugdíj. Abban biztos vagyok, hogy 2023. novemberében lesz – a nyugdíjas árindexet is figyelembe vevő – kiegészítő nyugdíjemelés. Ettől függetlenül vizsgálni kellene, hogy milyen módon indokolt külön támogatással segíteni az átlagnyugdíj alatti nyugdíjban részesülőket, akik 2023-ban is különösen nehéz hónapok elé néznek, 

- Kormányoldalon arra szoktak hivatkozni, hogy a 13. havi nyugdíj visszaállítása kárpótolja a nyugdíjasokat minden esetleges elmaradásért. 

- A 13. havi nyugdíj jelenlegi formájában egységesen emeli a nyugdíj színvonalat, vagyis a folyósítás tárgyévében több mint 8 százalékkal növeli az arra jogosultak nyugdíját. Nyugdíjak közötti arányjavító funkciója azonban nincs, arra pedig nem alkalmas, hogy kompenzálja az akár a jogalkotói mulasztással keletkezett bárminemű aránytalanságot. Ez vonatkozik arra is, amikor a nyugdíjak emelése elmaradt a tényleges inflációtól. 

- Vajon a 13. havi nyugdíj rendszerének a visszaállításával kompenzálták volna azt az egymásra rakódó reálérték-elmaradást, amit az okoz, hogy az utóbbi években rendre az inflációs rátától kisebb nyugdíjemelés volt?

- Mielőtt részletesebben és szélesebb összefüggésekben kifejtem elvi véleményemet a különböző okokból bekövetkezett aránytalanságokról, utalnom kell arra a tényre, hogy 2012. után pár évig a nyugdíjemelések meghaladták a tényleges inflációt. Mondhatnám „felülterveztek” voltak, így volt egyes években reálérték növekedés. Sajnos az utóbbi években megfordult a tervezési módszertan, illetve túl korai időpontban és alultervezett mértékben határozták meg a következő tárgyévi nyugdíjemelés induló mértékét, ezért is kellett év közben többszöri kiegészítő nyugdíjemelésre sort keríteni. A problémák kezelésénél világosan meg kell különböztetni a nyugdíjak általános színvonalával, a nyugdíjrendszer által létrehozott aránytalanságokkal és a rászorultsággal kapcsolatos feszültségeket. A színvonal kérdése alapvetően forrás-meghatározott, de belejátszik a jogosultsági feltételrendszer, az induló nyugdíjak és a teljes nyugdíjas létszám ellátási színvonala is. Ezek rendszerint egymás terhére-javára változtathatók. A belső aránytalanságok is sokszor „forrásbéli okokra” vezethetők vissza, és sajnos – tegyem hozzá – az átgondolatlan jogalkotásra. Fontosnak tartom, kiemelni, hogy szakmai véleményem szerint a rászorultság kezelése nem a nyugdíjrendszer, hanem a szociális ellátórendszer feladata. A tisztán árindexálás okozta ellentmondások, a bérek és a nyugdíjak közötti kialakult relatív érték-különbözet, illetve a régi és az újabb nyugdíjak között létrejött aránytalanságok lehetséges tompítása azonban már nagyon régen külön nyugdíjkorrekciót igényelt volna, akkor is, ha az rendkívül nehéz és időigényes szakmai-elemzési feladat, és komoly a forrásigénye. Sajnos, erre belátható időn belül szinte semmi esélyt nem látok.

- Ön is sokszor panaszolta már, nem igazságos, hogy a nyugdíjasok megelőlegezik az államnak a későbbi kiigazításig a nekik járó emelést. Mi lenne a fair, az állam és a nyugdíjasok számára egyaránt korrekt megoldás? 

- Az én kritikámra nem ugrik a kormány – mint ahogy, sajnos, más hozzáértő szakemberére sem –, de tény, hogy folyamatosan kifogásoltam a tárgyév januári indexálás alapját adó alultervezett infláció mértékét, és a tervezést nehezítő korai meghatározását. Ez ugyanis az elmúlt években – 2022-ben is – így történt. Ezt a bajok fő okozójának tartottam, még akkor is, ha korrekt tervezés mellett is nehezen, vagy csak késve követhető éven belül a „vágtató infláció”. Ez pedig különösen 2022-ben növelte a nyugdíjasok, azon belül is az átlagnyugdíj alatti nyugdíjjal rendelkező nyugdíjasok terheit. A fő kérdés tehát, hogyan lehet elejét venni annak, hogy a nyugdíjasok „hitelezzenek”. A „hitelezést” az mutatja, hogy van visszamenőlegesen járó összeg, merthogy azt korábban meg kellett volna kapniuk a nyugdíjasoknak, hiszen már az emelt nyugdíjból szeretnének vásárolni. A hatályos indexálás kétlépcsős. Indul a januári tervezett inflációs mértékkel, majd év közben, ha a várható infláció meghaladja a tervezettet, akkor novemberben kell a törvény szerint kiegészítő nyugdíjemelést folyósítani, már a nyugdíjas fogyasztói árindexre figyelemmel és visszamenőleg január 1-től. Ez az elméleti modell, mert tökéletes tervezés és normális gazdasági-pénzügyi folyamat mellett is előfordul, szükségessé válhat a novemberi nyugdíjkiegészítés. Erre sűrűn volt példa 2020 előtt is, de nem mindegy, hogy az eltérés hány százalék. 

- Azért az nem jogos megállapítás, hogy a lassan magunk mögött hagyott év kilóg a sorból ebből a szempontból?

- Sajnos 2022-ben „összejöttek” a szakmai és a gazdasági problémák, ezért volt szükség már nyár elején és novemberben is visszamenőleges nyugdíjemelésre, mégpedig összességében majdnem dupla mértékkel, mint a januári nyugdíjemelés mértéke volt. Azt hiszem, ez önmagáért beszél. Ahhoz, hogy visszamenőleges összeg ne legyen, az kell, hogy az ártervezés pontos vagy felülbecsült legyen. Ezt azonban befolyásolja az is, milyen az infláció éven belüli lefolyása: gyorsuló, lassuló. 2022-ben folyamatosan gyorsuló volt, de hozzáértő szakértők szerint ez várható még 2023. első felében is. Tökéletes receptet nem tudok, mert amit az adott körülmények között néhányan felvetnek, nevezetesen havi vagy negyedéves nyugdíjemelés, azt én – és nem csak ügyviteli okokból – végrehajthatatlannak tartom. Szerintem a nyugdíjas számára is zavaró lenne, ha januárig visszamenőleg követnie kellene, illetve ellenőrizni szeretné a havonta változó, kismértékű emeléseket.

- Akkor mi lehetne a megoldás?

- Marad a megfelelő időben – előző évi zárszámadás, a tervezési év gazdasági folyamatainak értékelhetősége stb. – meghatározott, korrekt inflációs mérték „belövése”. Ez azért lényeges, mert ha az ár-terv alul becsült, azon nem segít az igen sűrű, november előtti újabb és újabb emelés sem.

- Hogyan lehetne - ha egyáltalán - kompenzálni az elmúlt években nyugállományba vonulókat, akik annál rosszabbul jártak a nyugdíjaik megállapításánál minél később mentek nyugdíjba, miután a Fidesz megszűntette a vegyes indexálást, a bérviszonyok pedig – a jelentős bérnövekedési ütem miatt - változtak? 

- Ez egy fogas kérdés, főleg a mai és a rövidtávon még várható viszonyok között. Korábban már utaltam a tisztán árkövető évenkénti nyugdíjemelés (indexálás) elvi és gyakorlati problémáira, köztük az újabban, 2016 után megállapított nyugdíjak „előnyére” a régebben nyugdíjba vonultak hátrányára. Azt is jeleztem, hogy az indexálás mikéntje, komoly forrás kérdés is, amit nem lehet megkerülni. Persze vannak más nyugdíjszakmai tényezők is, na meg különösen a nyugdíjasok reális elvárásai. A „szakma művészete” a szükséges és a lehetséges összhangba hozása, amit természetesen komoly elemzések, hatásvizsgálatok mentén kell végig vinni. Ez egyébként más nyugdíjintézményre is igaz. Kétségtelen, sok nyugdíjjogi tényező, és egyéb ok – például a 2015 utáni bérrobbanás – befolyásolja a különböző időpontokban nyugdíjba vonultak közötti, nem mindig magyarázható különbséget, ami talán a legkényesebb kérdés és van igazságossági vetülete is. E téren különösen 2015 után éleződött ki a rendszerbeli és az érintettek közötti feszültség. Sajnos – bár néhányan javasolták, köztük én is – tudomásom szerint nem került sor a nyugdíjas állomány átfogó értékelésére, elemzésére, ami szakmai alapot adhatott volna egy külön nyugdíjkorrekcióra, annak reális és vállalható forrásigényével egyetemben. Még egy visszafogott, szűkebb nyugdíjaskörre kiterjedő, külön korrekciós nyugdíjemelés is komoly hosszú távú elkötelezettség, de az is megoldható lett volna. Igen, azt is vizsgálni lehetett volna, ha nem szüntette volna meg a kormány a vegyes indexálást, akkor aktuálisan mennyi lett volna, lenne a nyugdíjösszeg. Erre már sajnos reális esélyt nem látok, más módszerrel kell a nyugdíjasok, azon belül is a régebben megállapított, értéket vesztett nyugdíjakon javítani.

- Léteznek erre ismert technikák?

- Egy külön számítástechnikai programmal kiszámítható lett volna, hogy milyen összegű kiadással járt volna a 2012 után is hatályban tartott vegyes indexálás. Annak csak meghatározott hányadát kellett volna ténylegesen biztosítania a költségvetésnek, az elméleti nyugdíjkiadás nagyságrendje miatt. A korrekcióra jogosult nyugdíjasok okszerűen eltérő emelést kaptak volna, mert a nyugdíjmegállapítás időpontja mellett, célszerű lett volna egyéb nyugdíjjogi feltételt is meghatározni, és a korrekció több lépcsőben is végrehajtható lett volna. Ez azonban már csak utólagos elméleti okoskodás, ugyanis – akár csak szűk keretek közötti külön korrekcióra – már nem látok reális esélyt. Ezért más módszert kell vizsgálni, ami javíthatja a régebben megállapított és értékét vesztett nyugdíjban részesülők helyzetét.

- Akkor már csak azt kérdezem, hogy mit várhat a nyugdíjas a kormány által az Európai Uniónak ígért, illetve az EU által elvárt „nyugdíjreformtól”?

- Jó kérdés. Lehet, hogy én olvastam felületesen, de nem találtam a nyugdíjasokra vonatkozó konkrét felvetést, javaslatot, de még a nyugdíjak, nyugdíjasok tapasztalható és ismert problémáinak említését sem. A dokumentumok egyébként helyesen, a mindenkori nyugdíjrendszer finanszírozhatóságára, illetve javítására helyezik a hangsúlyt, ez természetesen a nyugdíjasok érdeke is. Vagyis, a jövőben nyugdíjba vonulókat érinti majd. Megjegyzem, nálam a „nyugdíjreform” mást, többet is jelent, mint egyedül meghatározó pénzügyi, és/vagy egyensúlyi kérdést, beletartozik a többi között a szociális biztonság, a megfelelőség a munkajövedelemhez, a biztosítási teljesítménytől is függő korrekt arányok. Ezek végső soron, GDP-től függő kérdések, de a rendszer szakmai korrektsége is fontos. Vagyis erősen átgondolandó, hogy mindent, már előre kőbe vésve a GDP-hez viszonyított nyugdíjkiadás, arány határozzon meg, illetve egy-két százalék döntsön el szakmai, társadalompolitikai kérdést. Ezzel nem akarom vitatni az államháztartás meghatározó szerepét, a pénzügyi mozgástér keretét, de nem mindegy milyen a nyugdíjreformnak mondott előkészítés menetrendje. Az elméleti modelleket, elvárásokat ütköztetni kell az „élettel”.

- Ön, szakértőként, hogyan ítéli meg ezeket a vállalásokat?

- Az üdvözlendő, hogy sok szakmai elemzés, rendszer-kritika után valami megmozdul nyugdíjügyben, pedig 2010 után lett volna idő, egy, a különböző módosítások rendszerszerű áttekintésére, a nyugdíjarányokat megváltoztató elemek elemzésére, majd kidolgozott lépésekre. Nekem úgy tűnt, a kormányt a társadalombiztosítási nyugdíj csak „részleteiben” érdekli. A módosítások érvrendszere erősen vitatható, sőt megkockáztatom néha érthetetlen volt, a mulasztások pedig csak növelték a meglévő feszültségeket, a belső ellentmondásokat. Egyes ötletszerű felvetések csak a zavart fokozták az érintettek körében. Visszatérve a vállalásokhoz és elvárásokhoz. Nekem igazából a mit, a hogyan, a mikor még elég ellentmondásosnak tűnik.

- Például?

- A vállalások, illetve elvárások között van, ami fontos, ugyanakkor a korhatár emelése 2030-ig – szerintem – nem reális. Van, ami a jelenlegi formájában, hatásában nem meghatározó nyugdíjintézmény – mint az öregségi nyugdíjminimum –, miközben a több, mint 10 éve változatlan összege szégyenteljes. Őszintén mondom, van olyan vizsgálandó általánosan megfogalmazott irány, ami helyes, de van olyan javaslat is, amit szakmailag még nem tudtam megfejteni. Hozzátéve persze: nem zárható ki, hogy ez fordítási, és/vagy eltérő értelmezési okokra vezethető vissza. Komoly fenntartásom van a feladatok, témák realizálásának ütemezésével is, amit meglehetősen „erőltetettnek” érzek. Arra külön kíváncsi leszek, hogy a nyugdíjrendszer átvilágítását végző „független nemzetközi hatóság” mennyivel tud mást mondani, mint a már régen ismert, többirányú magyar nyugdíjszakmai elemzés – már csak azért is, mert az alapvető trendek részben ismertek. Arra is kíváncsi leszek, hogy a javaslatok mennyiben lesznek konzisztensek a megfogalmazott célokkal, követelményekkel, mennyiben felelnek majd meg a nyugdíjszakmai igényeknek, mennyiben találkozik a társadalom, a még aktív biztosítottak reális elvárásaival. Mindezt a finanszírozási keret, a nyugdíjrendszer bevételeinek célzott átgondolása mellett. Természetesen a korrekt értékeléshez, megmérettetéshez ismerni kell a részleteket, a jogszabály tervezetet. Majd meglátjuk 2025 közepén, de addig is célszerű lenne néhány „visszaépítési feladatot” és a dokumentumokban nem érintett kérdéseket is átgondolni, ideértve a nyugdíjasok többirányú, eltérő okok miatt keletkezett problémáinak áttekintését, javaslataik érdemi megfontolását.