Báron György az SZFE múltjáról és jelenéről: ilyen ámokfutást elképzelni sem tudtunk

– Harminc éve tanított a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Nem lehetett könnyű ennyi idő után felmondani. Mi mindent mérlegelt?

– Nem nagyon kellett mérlegelni: nyilvánvaló volt, ha az SZFE politikai megszállásából nem lesz visszalépés, akkor én sem maradok itt. Nekünk, tanároknak, inkább csak az volt a kérdés, hogy mikor mondjunk föl? Én is azt szerettem volna, hogy ezt lehetőleg egyszerre tegyük meg, ne egyenként. Megértem persze azokat a kollégáimat is, akik nem vártak eddig, és már korábban távoztak. Elég sok értekezletet tartottunk, és gyakran előjött, hogy hol az a vörös vonal, amit ha az új vezetőség átlép, akkor felmondunk. 

– Hol húzták meg a határt?

– Ebben nem tudtunk megegyezni. Sokszor éreztük úgy, hogy ami történik, az már vállalhatatlan, a kuratórium olyan ámokfutásba kezdett, amit mi korábban elképzelni sem tudtunk. Már az is súlyosan jogsértő volt, ahogyan ezt a kuratóriumot kinevezték, majd utána kancellárnak egy obsitos lövészt, aki úgy is viselkedett, mint egy katonai parancsnok: megpróbálta a hallgatókat kirakni a kollégiumból, bezáratta az épületet, lekapcsolta az internetet és a világítást. Ezek teljesen törvénytelen intézkedések voltak, minden szempontból megengedhetetlenek. Majd a kancellár és a rektori jogokat gyakorló új vezető kijelentette, hogy betiltja a tanítást, ami példátlan az európai felsőoktatásban.

– Szarka Gábor kancellár a járványveszélyre hivatkozva döntött így a múlt év végén…

– Fenyegetőzött ezzel már előtte is, másrészt a járvány egyáltalán nem indokolta a tanítás megszüntetését: ahogyan más egyetemeken, nálunk is meg lehetett tartani a legtöbb órát online. És ezt meg is tettük. Valójában nem a járvány miatt akarták érvényteleníteni a félévet, és kiüresíteni a tanintézeteket: így akarták felszámolni az SZFE hallgatóinak blokádját. Amikor a diákok elfoglalták az egyetemet, mi, tanárok is támogatni akartuk az egyetemi autonómiáért folytatott küzdelmüket. Úgy döntöttünk: amíg ők kitartanak, mi is maradunk. Teljesen szabályosan, online vizsgáztattunk, de közben is jöttek a fenyegetések és az állandó változtatások, hogy mikortól érvényes mégis a félév, és mikortól nem, elismerik-e krediteket vagy sem. Tébolyult, kusza utasítások sorozatát kaptuk. Mi addig akartunk maradni, amíg a félévet megnyugtató módon lezárjuk, és a krediteket is érvényesítik. Amikor sikerült idáig eljutni, és a sztrájkoknak is vége lett, beadtuk a felmondásunkat, mert ezzel az új vezetéssel már nem akartunk tovább együttműködni. 

– Az SZFE vezetősége szerint azonban önök cserben hagyták a diákjaikat. 

– Ha minden diák úgy döntött volna, hogy marad tovább az SZFE-n, valószínűleg mi is így teszünk. Csakhogy sok hallgató passziválta a következő félévét, sőt, egész osztályok is. Vannak olyan hallgatók, akik otthagyták az egyetemet vagy máshová iratkoztak át. Nagyon különbözőek az élethelyzetek, és az oktatók közül is többen folytatják a munkájukat itt, például mert osztályfőnökök, és nem szeretnék az osztályukat magára hagyni. Őket is abszolút megértem. 

– Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök szerint önök a leggonoszabbul jártak el: úgy csináltak, mintha maradni akarnának, majd a februári félév kezdése előtti napon, vasárnap éjjel küldték el a felmondó leveleiket, hogy minél nehezebb helyzetbe hozzák a vezetőséget. 

– Ebből egy szó nem igaz, nem hiszem, hogy Vidnyánszky az utóbbi félévben egyetlen igaz szót is kiejtett a száján. Mindnyájan pénteken küldtük el a felmondásunkat, aznap, amikor a félévnek vége lett. Az SZFE honlapján – amelyen most már kizárólag az új vezetés diktátumai olvashatók, illetve szélsőjobboldali lapokból szemléznek – az szerepel, hogy rendkívüli felmondással távoztunk. Ez is hazugság. A rendkívüli felmondás azt jeleneti, hogy másnaptól már be sem megyünk dolgozni. Mi rendes felmondással távozunk, tehát harminc napos felmondási idővel, amit többen végig is tanítunk, éppen azért, hogy megkönnyítsük az átmeneti időszakot. Amúgy sose mondtuk, hogy itt fogunk maradni, nem tettünk erről közös nyilatkozatot. Nem is értem, honnan veszik ezt.  

– Vidnyánszky újra megismételte, hogy a diákok egyetemfoglalása és a sztrájk is törvénytelen volt. Mit gondol erről?

– Az általa vezetett kuratórium nem csak a józan ésszel, és az európai kulturális értékekkel megy szembe, hanem a Magyar Köztársaság törvényeivel is. Jogerős bírósági határozat mondta ki, hogy a sztrájkunk törvényes volt. Az oktatási ombudsman állásfoglalást adott ki arról, hogy nem lehet egy tanulmányi félévet felfüggeszteni, a Fővárosi Törvényszék pedig másodfokon halasztó hatállyal hozott ítéletet ugyanerről. A SZFE vezetői azonban úgy viselkednek, mintha ők a törvények felett állnának. Elképesztő, hogy ezek a jogsértő emberek fogják a diákokat tanítani például arra is, hogy mit jelent a művész társadalmi felelősségvállalása. Nagyon fontos fejleménynek tartom, hogy közben a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordult, és szakvéleményt kért arról, hogy az SZFE-n végrehajtott modellváltás alkotmányos volt-e vagy sem. Az Alkotmánybíróságnak 90 napon belül kötelessége válaszolni erre. 

– A Fővárosi Törvényszék lépése önmagában is jelzésértékű, amely akár jelentős fordulatot is hozhat az önök ügyében. 

– Ez a lépés mindenképp azt jelzi, hogy komoly jogi kétségek vannak azzal kapcsolatban, ami az SZFE-n történt. Igazolja azt is, hogy nem volt légből kapott, amit az első perctől kezdve mondtunk: az alkotmányba és a felsőoktatási törvénybe ütközik az a diktatórikus módszer, ahogyan lezavarták nálunk az átalakításokat. Úgy látszik, jogi fórumok is aggályosnak tartják ezt.  

– Ha az Alkotmánybíróság kimondja, hogy mindez törvénysértő volt, az precedens értékű lehet. Vagyis akkor a többi egyetemen végrehajtott modellváltás sem alkotmányos? 

– Egy ilyen ítéletnek nyilván lenne precedens értéke, még akkor is, ha modellváltás nem mindenhol azonos módon valósult meg. Például a MOME-n sokkal óvatosabban csinálták az egészet. A MOME-n az átalakulás évekig tartott, a kuratóriumba bevették az egyetem által jelölt tagokat, és a rektort is. Ezzel nem azt mondom, hogy ott minden jól ment, de az SZFE esetében fel se merült, hogy a politika részéről bárki is érdemben tárgyaljon velünk. 

– Önök talán feketelistára kerültek, ezért a drákói szigor?

– Úgy vélem, az egyetemünk a kultúrharc középpontjába került, egyik legfontosabb frontvonala lett. És mindez Vidnyánszky személyes bosszújáról is szól. Ő valahogy mindig, mindenütt elérte, hogy kő kövön nem maradhat, csak az, amit ő akar. Csakhogy az SZFE-vel sehogy sem boldogult 

– Állítólag Vidnyánszky azon sértődött meg, hogy nem indíthatott osztályt korábban a színművészetin. Ön miként emlékszik erre?

– Engem az ő sirámai a legkevésbé sem érdekelnek. Bár megjegyezném, Magyarországon nem jár állampolgársági és alanyi jogon, hogy valaki osztályfőnök legyen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ezen az alapon még legalább száz kitűnő színházi szakember felróhatná, hogy ő sem kapott osztályt, és bosszúból elpusztíthatná az egyetemet. Ez teljesen nonszensz. Nem mellesleg Vidnyánszkynak már volt egy egyeteme Kaposvárott, tehát neki van a legkevesebb oka arra, hogy panaszkodjon. Továbbá szinte az összes pozíció, ami a színházi életben létezik, már az ő kezében volt, kivéve az SZFE. Úgy látszik, nem bírta elviselni, hogy nem minden az övé. 

– Nem ön az egyetlen doktori végzettségű tanár, aki most távozott. Ez nem teszi kérdőjelessé az SZFE akkreditációját, amelyben szigorú előírások vannak arra is, hogy hány habilitált professzornak kell ott tanítani? 

– Erre az akkreditációs bizottságnak kell majd választ adnia, de lehetséges, hogy a jelenlegi egyetem, ezzel az oktatói gárdával – ha most kérelmeznék az akkreditációjukat – nem felelne meg a feltételeknek. Az SZFE akkredititációját ugyanis a mi tantestületünk kapta meg arra az oktatási tantervre, amit mi dolgoztunk ki. Ez annak a közösségnek a szellemi munkája, akik közül nagyon sokan távoztak. Nagy kérdés, hogy most mi lesz, mert ilyen helyzet a magyar felsőoktatás történetében, amióta akkreditáció létezik, még nem volt. És nem csak az probléma, hogy hányan mentek el, hanem az is, hogy kik jöttek. Az új gárda nagy része nem rendelkezik azokkal az előmenetelekkel, végzettségekkel, oktatási tapasztalatokkal, amik az egyetemi tanításhoz szükségesek. Ha megnézzük, hogy kiket hoztak ide, többségüknél egyértelműen kimutatható a politikai megfelelés. 

– Vannak kivételek is: például Koltai Lajos a Kossuth-díjas operatőr is tanítani fog.

– Valóban sikerült megnyerniük néhányan olyan kvalitású szakembert is, akik bármelyik hasonló egyetemen taníthatnának. Rájuk elsősorban azért van szükség, hogy legitimálják a 90 százalékban politikai kinevezettekből álló tantestületet.

– A kuratórium tagja Lajos Tamás producer, operatőr is. A szélsőjobboldali Pesti TV-ben lesújtóan nyilatkozott az SZFE eddigi filmes képzéséről. Kijelentette, az elmúlt harminc évben sokszor próbált olyan rendezőket, forgatókönyvírókat találni a produkcióihoz, akik az SZFE-ről jöttek, de egyetlen rendezőn kívül nem talált jó szakembereket. 

– Akkor valószínűleg sosem dolgozott együtt például Enyedi Ildikóval, Pálfi Györggyel, Tarr Bélával, vagy Hajdú Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal, Török Ferivel – hogy csak néhány filmest soroljak, akiket a világ ismer. Lehet, hogy Lajos Tamás túlságosan szűk merítésből választ alkotótársakat. Különben az egyik állandó operatőre, Nagy András, kedves tanítványom volt, szintén az SZFE-n végzett, ám úgy látszik, ő sem jut eszébe. 

– Vagy van az a pénz, amiért Lajos Tamás feledékeny lett. A Nemzeti Filmintézet honlapján szerepel, hogy az elmúlt két-három évben majdnem húsz filmje kapott állami támogatást. 

– Kétségtelen, hogy jelenleg ő az egyik legtámogatottabb producer, a másik Kálomista Gábor. Amúgy az SZFE-n folyó filmes oktatás színvonalát – főleg amióta bevezettük az úgynevezett hatszor-hatos képzést – nemzetközi díjak és elismerések tömege is bizonyítja. 

– Lehet arról tudni valamit, hogy a filmes vezetés mit visz tovább a szakmai hagyományokból, és milyen új irányokat terveznek? Vidnyánszky Attila azt is kijelentette, hogy nemzeti és történelmi filmeket kell készíteni. Kiderült mit is jelent ez?

– Szögezzük le: Vidnyánszkynak semmi köze ahhoz, hogy milyen filmek készülnek az SZFE-n, mint ahogy ahhoz sincs köze, miként folyik a színházi képzés. Ő folyamatosan úgy beszél, mintha az egyetem egyik vezetője lenne. Holott nem az. Ő a fenntartó szerv kuratóriumának elnöke. Korábban a minisztérium volt a fenntartónk, tehát Vidnyánszky pozíciója most olyan, mint az államtitkáré volt. Azzal a különbséggel, hogy az államtitkárok nem vették a bátorságot ahhoz, hogy beleszóljanak abba, mit és hogyan tanítsunk. Vidnyánszky állandóan átlépi ezeket a határokat. Amíg a minisztériumhoz tartoztunk, sokkal szabadabbak voltunk, mint most. 

– Vidnyánszky kuratóriumi elnökként kinevezte saját magát osztályfőnöknek is. Összefér a kettő?

– Egyáltalán nem fér össze, ez is példátlan. Amióta az új vezetés megalakult, egyetlen szakmai értekezletet nem hívtak össze. Helyette ultimátumszerű leveleket kapunk, amelyekből az is kiderült, hogy akik ezeket írták, nem csak a törvényesség kérdéseiben járatlanok, de a magyar nyelv és helyesírás szabályaiban is. Ami egy humán egyetemen elég kínos. Ezen kívül üres lózungokat hallottunk a nemzeti keresztény kultúráról, és arról is, hogy történelmi filmeket kellene készíteni. Az ilyen alkotások a legdrágábbak, tehát teljesen nonszensz erről beszélni az SZFE-n, ahol főleg dokumentum- és kisjátékfilmek készítése lehetséges. 

– Az elmúlt időszak tanulságai megváltoztatták a képét a politikáról, a NER-működéséről, az országról?

– Negatív és pozitív értelemben is változott a véleményem. 

– Kezdjük a negatívval!

– Amikor ez a botránysorozat elkezdődött, még nem lehetett tudni, hogy ezek az emberek mire képesek. Nem hittük, hogy odáig is el fognak menni, hogy Magyarország és Európa egyik legrégebbi és legsikeresebb művészeti egyetemét lerombolják. És ilyen módszerekkel. Egyik nap délután kettőkor jött egy kancellári parancs, hogy az összes diáknak – beleértve a kollégistákat is – hatig el kell hagyniuk az épületet. Mehetnek a híd alá is. Szerencsére ezt megakadályozták az egyetemi polgárok és a hírre odasereglett szimpatizánsok. De számomra akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az új vezetés emberei szinte bármire képesek. Miközben igyekeztek kenetteljesen viselkedni, cukormázzal bevonni mindent, hogy milyen jó lesz majd nekünk, mennyivel több pénz lesz. Ezzel akarták elkendőzni, hogy valójában itt politikai hatalomátvétel zajlik. Ugyanakkor ehhez kapcsolódik a pozitív élményem is: a diákok fantasztikus ellenállása. Őket nem lehetett félrevezetni, átverni, megvenni. Nekik ennél sokkal fontosabb volt a szakmai és emberi tisztességük. Felnőttebben viselkedtek, mint az ország egésze. Ezek a 19-22 éves fiatalemberek példát mutattak mindenkinek. Nem gondoltam volna, hogy én még megélek ilyesmit. Öröm volt látni, hogy a tiltakozó akciókat mennyi vidámsággal, játékossággal csinálták. Az egyik oldalon tehát ott volt egy merev, erőszakos, intellektuálisan már nagyon leépülőben lévő hatalom, szemben velük a boldog, derűs, fiatal ellenállók, akikkel nem tudtak mit kezdeni.  

– Hogyan tovább? A filmes képzés abszolút technika-igényes. Mit tud kezdeni egy filmszakos hallgató, ha nem akar Vidnyánszky egyetemén tovább tanulni?

– Egyrészt az országban vannak még olyan iskolák, ahol nagyon jó színvonalú képzést kaphatnak, és persze itt vagyunk mi is. A modern lámpaparkkal felszerelt korszerű stúdió tényleg nagyon jó dolog. De ennél sokkal fontosabb a művészi látásmód és invenció. Ha nincs tehetség, vagy nincs olyan tanár, aki ezt a tehetséget elő tudja hívni a növendékeiből, akkor a legjobb technika is hiábavaló.