Biden: be kell zárni Trumpot – politikailag

HírKlikk 2024. október 23. 11:25 2024. okt. 23. 11:25

Joe Biden amerikai elnök a volt elnök bezárásáról beszélt egy kampányrendezvényen, ám hamar korrigálta magát, mondván, politikai értelemben gondolta a kijelentést. Az eseményen Biden felhívta a figyelmet arra, hogy a demokrácia forog kockán a közelgő választásokon.

New Hampshire-ben, a Demokrata Párt központjában tartott beszédében Biden azt hangsúlyozta, hogy Trump komoly veszélyt jelent a jogállamiságra. Szerinte Trump, ha hatalomra kerülne, a kormányzati tisztviselőket lojális emberekkel helyettesítené, és visszaélne a Legfelsőbb Bíróság egy közelmúltbeli döntésével. Emiatt megszabadulna mindenkitől, akit fenyegetésnek tart – írja az atv.hu.

Biden egy ponton kijelentette: „be kell zárnunk”, amit a közönség ujjongással fogadott, de azonnal pontosította: politikai értelemben kell „bezárni” a volt elnököt. Ezzel visszautalt Trump 2016-os kampányára, ahol  az akkori elnökjelölt és támogatói hasonló kifejezéseket használtak Hillary Clinton ellen.

Trump kampánystábja azonnal reagált, és azt állították, hogy Biden ezzel beismerte, hogy a Trump elleni jogi eljárások politikai indíttatásúak.

Forrás: atv.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom