Bod Péter Ákos: a magyar társadalom többsége támogatja az európai valuta átvételét

– A fiskális és monetáris politika megújítását, valamint a magyar emberek és Magyarország érdekeinek megfelelően működő Magyar Nemzeti Bankot (MNB) ígérték az ellenzéki összefogás politikusai ellenzéki választási győzelem esetére. Mi ennek a lényege, és miért van rá szükség?

– Aki csak kicsit is kinyitja a szemét, látja az infláció nekilódulását. Azt kevesebben követik – pedig aggasztó adatok jelentek meg róla –, hogy az állami költségvetésnek már a járvány kitörésének évében, majd tavaly is hatalmas volt a hiánya. Két olyan tény, ami miatt bárki kormányoz a választások után, másként és felelősebben kell gazdálkodnia az ország pénzével. Erre utaltak az Egységben Magyarországért pártszövetség politikusai. Ami az MNB-t illeti, a pénzromlást látva, nyilván lehet különféle kritikákat megfogalmazni a monetáris politika teljesítményével szemben, de amiben az ellenzéki szakpolitikusok álláspontja egyértelmű: a jegybank alaprendeltetése a fizetőeszköz értékének védelme, viszont nem kell ingatlanokkal, műtárgyakkal üzletelnie, sem oktatáspolitikai tevékenységet folytatnia.

– Mennyire volt az Orbán-rendszer elmúlt 12 évének egyik leggátlástalanabbul nyerészkedő intézménye a jegybank, és mi volt a legnagyobb „bűne”?

– Ismert történet, hogy az elmúlt évtizedben a forint jelentős és folytatódó leértékelődése nyomán, az ország devizatartalékának a – gyengülő – forintban számított értéke folyamatosan nőtt. Ezt a jegybank nyereségként mutatta ki, a kormány pedig, holott száz százalékban állami tulajdonú pénzintézet az MNB, nem vonta el a többletet osztalékként, viszont azt sem kifogásolta, hogy ezt a látszatnyereséget az MNB alapítványokba vigye ki. Valahogy a parlamenti többséget sem zavarta az ügy. A rengeteg pénzzel sok mindenbe kezdtek, nagyvonalú szponzorálástól oktatásfejlesztésig – az állami költségvetéstől függetlenül. Nem akarom taglalni, hogy jó vagy kétes célokra költötték-e az alapítványba kivitt pénzeket a kurátorok, hozzáteszem: parlamenti ellenőrzés nélkül. Az viszont nekem egyértelmű, hogy a jegybank nyeresége közpénz, mint ahogy ha vesztesége lenne, ami szintén előfordulhat, akkor azt az államháztartás állja. Itt valami nagyon fura dolog történt, aminek az új kormány bizonyosan véget vet.

– Ön szerint Matolcsy alkalmazkodni fog egy új kormány elvárásaihoz, miközben ő marad a jegybank elnöke, hiszen 2019-ben hat évre nevezték ki, vagyis 2025-ig szól a kinevezése? Ha nem alkalmazkodik, akkor hogy lehet ezt az ellentmondást feloldani?

– A jegybanki függetlenség fontos vívmánya a rendszerváltozásunknak, és európai alapérték. Annak pedig része a központi bank monetáris politikai, valamint személyi függetlensége. Az egyesült ellenzék minden pártja egyetért a jogbiztonság helyreállításában, az európai értékeknek megfelelő joggyakorlásban. Az MNB-t, mint intézményt és vezetőinek működését a jegybanktörvény szabályozza, az pedig világosan kimondja, hogy a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása, továbbá az MNB támogatja a kormány gazdaságpolitikáját, e fő cél veszélyeztetése nélkül. Minden országban előfordul, hogy az új kormány megörökli az előző politikai ciklusban kinevezett vezetőket, mint ahogy nálunk is volt már ilyen. Magam is vezettem a jegybankot három miniszterelnökkel együttműködve, és tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy a jegybanktörvény szövegét és szellemét követtem, azt követeltem meg a nagy múltú és tekintélyű nemzeti intézmény minden munkatársától. Az én esetem persze sajátos történet, mert nem tölthettem ki a mandátumomat, de az még az EU-tagság előtti időkben történt. A lényeg az, hogy az MNB-nek és minden más állami intézménynek a vezetése köteles követni az érvényes jogszabályokat, és a népakaratot megtestesítő Országgyűlésnek tartozik számadással. Hogy mikor nevezték ki és kitől kapta a stallumot, az neki lehet személyesen érdekes, de a magyar nemzetre felesküdött tisztségviselő ép erkölccsel nem sorolhatja a törvény elé a magánügyeit.

– Az ellenzék az euró bevezetését is zászlajára tűzte öt éven belül. E cél elérésében kulcsszerepe lenne a Magyar Nemzeti Banknak?

– A közös európai valuta átvételére kötelezettséget vállalt Magyarország. Az euróátvétel pénzügyi feltételeinek sajnos most nem teszünk eleget, sőt, az elmúlt két évben gyorsan romlottak a mutatóink, mint a már említett infláció, az államadósság állománya, a költségvetési hiány. Nagyon megy felfele a kamatszint, ingatag a forint árfolyama, szóval nagyon messze kerültünk a belépési kritériumok teljesítésétől. Ezért kemény munkával sem látszik lehetségesnek egy parlamenti cikluson belül ledolgozni az elmaradást, azt is üzeni az öt év. De a cél megnevezése nélkül még távolabbi lenne a siker. Azt pedig, hogy a feladat teljesíthető, már két szomszéd sorstárs ország bemutatta, másik kettő jó úton halad. Ha megvan a politikai szándék, akkor már csak a felelős gazdaságpolitikai munka van hátra, abból bizonyosan nem vonja ki magát a jegybank. A magyar társadalom többsége támogatja az európai valuta átvételét. Ami pedig most történik a forinttal, sajnos nagyon is megmutatja a sérülékenységét. Az euró használata egyébként mindennapos a gazdasági életünkben, abban bérelnek irodaházat, kötnek beszállítói szerződést, és nemcsak az exportőrök számláznak euróban. Már rég bent kellene lennünk az euróövezetben, akkor egy sor külön bajtól megóvtuk volna magunkat. Persze tudom, hogy nem mindegyik jegybank lelkes a hatáskörének szűkülésekor, de tudható, hogy az euróövezeti tagok bankelnökeinek van beleszólásuk az európai központi bank monetáris politikájába, aki viszont kívül reked, az csak elszenvedi a változásokat, de nem alakítja a szabályokat. Elég világos nekem, hogy mi a nemzeti érdek a magyar esetben.

– Egy nemzeti jegybanknak kell-e egyáltalán profitra dolgoznia?

– A jegybank monetáris politikai műveletei során keletkezhet nyeresége, mint sajátos pénzintézetnek, amely hitelt ad és betétet fogad be. De éppen mert árstabilitási alaprendeltetése van, ahhoz a feladathoz kell szabnia a kamatait monetáris hatóságként, ha nyer rajta, ha nem. Az meg pláne nem lenne helyes, hogy jó drágán nyújtson forrást a kereskedelmi bankoknak, és keveset adjon a kötelezően elhelyezett betétekre. Egyébként a jegybanknak a pénzkibocsátáson bőven van nyeresége, ami ősrégi jövedelmi forrása az államnak, a „kamara haszna”. Az államé – mondom még egyszer –, az ilyen nyereség. Egyébként ha áttérnénk euróra, akkor a pénzkibocsátási nyereségből, amely a frankfurti központi banknál keletkezik, arányosan részesedne a magyar állam, szóval ez sem ellenérv – csupán akkor a „kamara haszna” a költségvetésbe jönne közvetlenül, és nem a jegybankba. De ez nem lehet komoly szempont olyan nemzetstratégiai kérdésben, mint az euróövezeti tagság. Mert azért azt látni kell, hogy nemcsak az a tét, milyen színű bankjegyekkel fizetünk a fűszeresnél. A valutaövezet pénzpolitikai közösség, amivel a közös fizetőeszközön túlmenően, együtt jár a nagybankok uniós felügyelete, az uniós betétbiztosítás, ami mind erősítené a magyar gazdaságot, ám mindezeken túlmenően, a tagállami kormány egy nagyon fontos ügyben a döntéshozó körön belülre kerülne.