Bod Péter Ákos: az egészségügyi szakdolgozók bérigénye inflációs időben jogos
Az egészségügyi szakdolgozók ötven százalékos bérigénye bár nagynak hallatszik, inflációs időben jogos – mondta a Hírklikknek Bod Péter Ákos, a jegybank korábbi elnöke. Hozzátette, az egészségügy a bérszint szempontjából elhanyagolt terület, ahol összegyűlt a bérigény. Egyetértett azzal, hogy ugyanez a helyzet a közoktatásban is, a bérigények jogosak. Úgy tippeli, míg a kormány az oktatásban kivár, hátha belefáradnak a pedagógusok a követelésbe, az egészségügyben engedni fog.
Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint nagyjából 25 ezer szakdolgozó hiányzik az egészségügyből. Emiatt már most kórházak zárnak be, a betegek ellátása is sérül. Az elnök ötvenszázalékos béremelést tartana szükségesnek. Ön szerint kaphatnak ekkora béremelést az egészségügyi szakdolgozók?
Nem én vagyok a kassza őre, nem tudom. Járatlan vagyok abban is, hogy mennyit keresnek. De ha azt kérdezi, hogy milyen a magyar bérszint, arra azt tudom mondani, hogy ez elhanyagolt terület, és felhalmozódott a jogos bérigény. Közben felgyorsult az infláció, az éves szintjét még nem tudjuk, de inkább két számjegyű lesz. És bár az ötven százalék nagyon nagynak hallatszik, inflációs időben nem az. Makroközgazdászként ennyit tudok hozzátenni.
Az egészségügy helyzete kísértetiesen hasonlít az oktatáséhoz: a kevés bér miatt sok a pályaelhagyó, egyre többen jutnak el nyugdíj közeli életkorba, vagy mennek is el, másrészt a fiatalok közül is egyre kevesebben választják az egészségügyi pályát. Miért jellemző a kormány viselkedése ebből a szempontból ezen a két pályán?
Illetve az egészségügyben van még a külföldre kiáramlás is. Ez minden olyan területen így van, amely exportképes. A tanársegédek jelentős része sem itthon dolgozik, nem is akar. Az egészségügy és az oktatás – egyik sem volt kiemelt, mind a kettő elhanyagolt terület. És akkor összegyűlnek a bérigények. Ezek alapvetően jogosak.
Hová vezethet mindez? Az oktatás az összeomlás szélén, az egészségügyben sem épp rózsás a helyzet…
Biztos vagyok abban, hogy mind a két területen szükséges a korrekció. Elég szerencsétlen dolog, hogy ezzel megvárták a mostani gazdasági helyzetet. A héten kijött az utolsó szép szám a gazdaságról, de innentől kezdve elég bizonytalan, hogy mit hoz az élet.
De mégis, miért ez a társadalom szempontjából fontos két terület a mostoha?
Ez nekem se világos. Az egészségügy ráadásul robbanékonyabb, hiszen a törzsszavazói réteget közvetlenül érinti, az oktatás pedig közvetve érinti őket. Bár az egész országra kihat, de a kormányzati kalkulációkban látható, hogy alapvetően a saját bázis megtartására optimalizálnak, és azt veszélyezteti az egészségügyi helyzet. Ezért én arra tippelek, hogy ott engedni fognak, az oktatásnál meg várnak még egy kicsit, hátha belefáradnak a követelésekbe a tanárok.