Bod Péter Ákos: hamarosan leckét kaphatunk a valóságtól

Bár a Matolcsy György és Varga Mihály vitája nem újkeletű, az azonban manapság egyre ritkább, szinte nincs is, hogy az államtól és a hatalomtól független szereplő is megszólalhat – szabadon – egy rangos eseményen, ráadásul közvetlenül egy miniszter előtt. Az, hogy létezik még ez a fórum, a Vándorgyűlés, és ott felszólalt a pénzügyminiszter mellett ön is, minek köszönhető? Varga Mihály higgadtabb vérmérsékletének, annak, hogy a kormánynak muszáj megtartania/visszaszereznie a pénzügyi világ bizalmát, vagy egyszerűen ezt a szférát még nem gyűrte maga alá az állampárt?

A Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) régi gyakorlata, hogy a nyitó és záró plenáris rendezvényre meghívnak hivatali tisztségviselőket is. Most az volt az újítás, hogy nem egymástól függetlenül, két külön napon, hanem egy panelben szerepelt a jegybank elnöke és a pénzügyminiszter, valamint jómagam, a társaság elnökének moderálása mellett. Én egyébként az MKT egyik alelnöke vagyok. Ez így teljesen normális felállás. De abban igaza van, hogy a mostani viszonyok között, amikor tisztségviselők csak a kormány által uralt fórumokra mennek, a szakmai vita ritka, mint a fehér holló, rá is lehet csodálkozni az ügyre. Viszont az is igaz, hogy a gazdaság mai bonyolult helyzetében, az európai rekorder magyar inflációs ütem, a gazdaság tartós zsugorodása mellett, van miről beszélnünk egy ilyen szakmai fórumon. Azt azért nem gondoltam volna, hogy Matolcsy György szókimondó kormánykritikával nyit, mint első előadó, megspórolva nekem, aki másodikként szólt, egy sor ügyet. Így inkább a magyar pénzügyi helyzet törékeny nemzetközi megítéléséről, valamint az elmúlt egy évtizedben kialakult energiaigényes, nem kellően igényes gazdasági szervezetből adódó drámai következményekről beszélhettem.  

A tárgyra térve: van értelme nekünk, polgároknak, mérlegelnünk azt, hogy a Matolcsy-Varga vitában kinek van igaza? Egyáltalán, el lehet azt dönteni, hogy inkább a jegybank vagy a kormány a felelős az elszálló inflációért?

A helyzet rosszabb, mintha csak rekord-infláció lenne. Ugyanis tavaly a külkereskedelmi, a nemzetközi fizetési mérleg is elromlott, és sokadik éve komolyan deficites lett az államháztartás, amelynek finanszírozása egyre drágább. Magam is bemutattam adatokat arról, hogy az egész unióban nálunk a legmagasabb az államadósság állományának az átlagos kamatszintje. A kialakult cudar pénzügyi helyzet mögött a mértéktelen voksvásárlási kiköltekezés áll, amelyet a hatalomban ülők tudatosan indítottak el 2021 nyarán, szemüket a 2022-es áprilisi választásokon tartva. Így aztán lehetne méricskélni, hogy hány százalékban felelős a nagy költségvetési deficit elfutása, amely a pénzügyminiszter reszortja, vagy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) túl sokáig folytatott laza politikája, de a fő felelőst a csúcson kellene keresni. Ami 2022 nyara előtt történt, nem kisiklás, sem pedig baleset, hanem politikai kalkuláció következménye. Túlfűtötték a magyar gazdaságot, hogy minél többen érezzenek anyagi javulást – épp a választások előtt. Persze már akkor is lehetett tudni, hogy a magyar gazdaság egyensúlya megrendül. Idővel megjöttek a gazdasági adatok, ezeket azután alaposan szétszedtük. Nem vigasztaló a kép.  

Előadásában arról beszélt, hogy közel a bóvli kategória, a Klubrádiónak pedig arra utalt, hogy drasztikusabb lépésekre a következő félévben mindenképp szükség lenne ahhoz is, hogy a költségvetés talpon maradjon. Ez a jelenlegi kormány képes-e egyáltalán érdemi gazdaságpolitikai fordulatra? És ha ez elmarad, akkor, ha a csődöt el is kerüljük, de felívelés helyett a pangás időszaka kezdődik majd el, amíg a jelenlegi kormány van hatalmon?

Eddig a hitelminősítők nem rontottak sokat a magyar állam kockázati besorolásán, mert tavaly szépen nőtt a GDP, és bár hatalmas lett a külkereskedelmi egyensúlytalanság, meg felfutott a pénzromlás üteme, de lehetett reménykedni az uniós fejlesztési pénzek beérkezésében, valamint abban is, hogy a nemzetközi energiaárak tovább mérséklődnek. Ez utóbbiban leginkább az játszik szerepet, hogy az energiapiaci keresleti és kínálati mechanizmusok működnek, és minden propagandaszöveggel szemben „működnek az uniós szankciók”. De mi lesz akkor, ha a nemzetközi olaj- és gázárak ismét megindulnak felfele? Ha a magyar gazdaság modernizálásához félretett uniós forrásokhoz nem férünk hozzá? Ha az immár negyedik negyedéve tartó recesszió tovább folytatódik? Ezek bármelyike kapcsán a nagy nemzetközi hitelminősítők hamar levonhatják a következtetéseket. Hogy mit tehet a magyar kormány? Az olajárakra nincs hatása. A nemzetközi kamatszint alakulásában sincs szava Magyarországnak. Az Európai Központi Bank igazgatótanácsában sem ül ott a magyar jegybankár, mert nem vagyunk tagok. Egyetlen nagy ügy azonban a magyar kormányon múlik: vissza kellene térni, mégpedig hihetően és meggyőzően a jogállamiság, az akadémiai szabadság, a sajtószabadság közösen elfogadott európai normáihoz. Ekkor megnyílnának a helyreállítási és fejlesztési pénzek. Azzal pedig anyagi támaszt kapna a forintvaluta, javulna az állami pénzügyek kockázatosságának megítélése. A pénzek értelmes, hatékony, nem korrupt felhasználása esetén tudna javulni a magyar versenyképesség. Mert végső soron ez a kulcs: gyenge versenyképességű gazdaságot nagyon megüt minden kilengés, pláne válság.

Remélhető, hogy ezt a gazdasági, pénzügyi a helyzetet a kormány kellően komolyan veszi?

Sajnos, amíg mi Egerben a plenáris ülésen és szekcióüléseken a most égetően fontos gazdasági, pénzügyi, innovációs témákat vitattuk, amint hallom, a kormánypárti képviselők Esztergomban megint távoli és képzelt ellenségekkel szembeni ideológiai harcról értekeztek. Márpedig, ha a magyar politika nem tér vissza a realitások világába, ha nem hajlandó szembenézni a magyar nemzet tényleges gondjaival, akkor hamarosan leckét kaphatunk a valóságtól. Közös érdekünk lenne egy újabb válság elkerülése.