Bölcsődét nyitott a görögkatolikus egyház Makón

HírKlikk 2024. december 20. 10:30 2024. dec. 20. 10:30

Két csoportszobás, 24 férőhelyes bölcsődét épített a görögkatolikus egyház uniós támogatással Makón, az intézményt csütörtökön szentelte meg Szent Anna tiszteletére Kocsis Fülöp metropolita.

Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, az elmúlt három hétben a hajdúdorogi főegyházmegye három bölcsődével lett gazdagabb, a makói intézmény építését a kormány 360 millió forinttal támogatta.

Közölte, a kormány 2010 óta több mint duplájára, 67 ezerre növelte a bölcsődei férőhelyek számát. Ma már az ország 1200 településén van bölcsődei ellátás.

A KDNP ügyvezető alelnöki posztját is betöltő politikus úgy fogalmazott, mi, magyarok a megmaradásunkat köszönhetjük a kereszténységnek és a keresztény kultúrának. Ezért fontos, hogy az egyházak szerepet vállaljanak a legkisebbek gondozásában, és minél előbb átadják ezt a kultúrát a legkisebbeknek.

Latorcai Csaba a megvalósult makói fejlesztések közül példaként említette a Hagymatikum gyógyfürdő második ütemének építését és a Galamb József Gyűjtemény megnyitását.

A fejlődést kívánja segíteni a Versenyképes járások program is, amelynek keretében a makói járás 250 millió forintot kap a szolgáltatások, az alap-infrastruktúra fejlesztésére – ismertette.

Kocsis Fülöp metropolita azt mondta, a görögkatolikus templom tövében, az egykori kántorlakás helyén épített bölcsőde kiegészíti azt a személyiséget építő szeretetet, amelyet a család nyújt a gyermekek számára.

Hangsúlyozta: egy egyházi bölcsőde nem csupán szeretetteljes gyermekgondozást vállal. Amikor a szülők elviszik oda gyermekeiket, az Istenhez is emelik őket.

A hajdúdorogi főegyházmegye vezetője megismételte azt az ígéretét, hogy minden görögkatolikus családban a harmadik gyermek keresztelését személyesen vállalja.

A bölcsőde kialakítására az egyház 360 millió forintos uniós és kormányzati támogatást nyert el. A pénz a 24 férőhelyes intézmény kivitelezése mellett, a teljes berendezés költségét is fedezte.

A 321 négyzetméter hasznos alapterületű bölcsőde egy 2875 négyzetméteres telken épült fel. Az utcafront felől alakították ki az üzemeltetési részt, itt kap helyet az iroda, a tálalókonyha, a dolgozók öltözője. A másik szárnyban található a két csoportszoba, amelyekhez a gyermekek öltözője és vizesblokkja, valamint mozgásfejlesztő szobája kapcsolódik.

Az épületre napelemek kerültek, a meleget padlófűtés, a nyári kellemes hőmérsékletet mennyezethűtés biztosítja, a csoportszobák automata reluxákat kaptak, így az épület energiaigénye minimális lesz. A csoportszobákhoz fedett és nyitott terasz kapcsolódik, az épület mögött pedig 250 négyzetméteres játszóudvar készült a gyerekeknek.

Az intézmény 2025 januárjában nyitja meg kapuit a kisgyermekek előtt.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom