Bombera Kriszta: örülök, hogy a Tisza-kormányban sok nő kapott helyet
A KlikkTV Bóta Café című műsorának vendége ezúttal Bombera Krisztina újságíró, tréner és egykori amerikai tudósító, aki ritkán ad ennyire személyes és mély interjút. Mesél a munkamániájáról, a folyamatos mozgás iránti szenvedélyéről, és arról, miért választotta a választás napján inkább a terepmunkát egy stúdió helyett.
Felidézi szeptember 11-e emlékét, amikor New Yorkból tudósított a World Trade Center elleni terrortámadásról, és arról is beszél, hogyan segítette a fegyelmezett munka a traumák feldolgozásában. Kiderül, hogy a Kabulban készített riportját tartja élete legfontosabb interjújának: ott értette meg igazán, hogy a szabadság nem magától értetődő, és milyen könnyen elveszíthető.
Az interjúban szóba kerül a magyar média állapota, a klasszikus újságírás hanyatlása és az influenszerek térnyerése is. Bombera szerint az egyik legnagyobb veszteség az intézményi és szerkesztőségi kontroll gyengülése, miközben a független újságírás becsületének visszaállításában most új reményt lát.
Beszél saját kirúgásáról a közmédiából, a „blőrözés” korszakáról, a szakmai traumákról, és arról, hogyan élte meg az Index vagy a Népszabadság történetét. Emellett szó esik az oktatás, az egészségügy és a társadalmi egyenlőtlenségek problémáiról, valamint arról is, mit remél a politikai változásoktól.