Szijjártó nem tudja, hogy a felesége miből lett milliárdos
Maratoninak mondható, mintegy háromórás interjút adott SzijjártóPéter, jelenleg még hivatalban lévő külügyminiszter a Telexnek. A NER prominensei korábban nem szoktak szóba állni a Fidesztől független sajtóval, de a választás óta sok minden megváltozott: Orbán Gáspár százados, a miniszterelnök fia leszerelt a katonaságtól, Gáspár Győző lánya, Evelin elköszönt a Külügyminisztériumtól, a NER-közeli celebek pedig sorra törlik közösségi oldalaikról a Fideszhez köthető hőstetteiket megörökítő tartalmakat. Ebbe a sorba bőven belefér, hogy Szijjártó szóba álljon egy olyan sajtótermékkel, amelyről korábban hallani sem akart.
Az interjúból sok más mellett megtudhattuk a Fidesz vereségének legfőbb okát, vagyis, hogy - így Szijjártó - a teljesítményüket az emberek nagyrészt azon a prizmán keresztül ítélték meg, hogy nem politikai szereplők hogyan használták ki azt a becsületes kormányzati munkát, amit a miniszterelnök és kormányának tagjai elvégeztek. Szijjártó szerint ők, mármint a fideszes politikusok éjt-nappallá téve dolgoztak, ám az emberek olyanok tevékenysége alapján ítélték meg őket, akik nem viseltek politikai felelősséget.
Arra a kérdésre, hogy a választási vereségben mekkora szerepet játszott a NER kedvezményezettjeinek Lázár János által luxizásnak nevezett mértéktelen gazdagodása, Szijjártó azt mondta, hogy a kormány teljesítményét méltánytalan olyan szereplők magatartásán, gátlástalanságán megítélni, akik nem viselnek politikai pozíciót.
Vagyis még Szijjártó szerint is gátlástalan Mészáros Lőrinc gazdagodása, de erről szerinte Mészáros Lőrincet kell megkérdezni, mert ő „egy felnőtt ember, aki nyilvánvalóan el tudja mondani, hogy miből mi lett neki. Én nem tudok ezért felelősséget vállalni. Tudom, hogy ez sok emberben kérdéseket vet fel, de nem a gyerekem, nem az apám, azt javaslom, hogy akinek kérdése van, az tegye fel neki.” Szijártó elmondása szerint 22 éve ismeri Mészáros Lőrincet, de eszébe sem jutott, hogy az egykori víz- és gázszerelő majdan az ország leggazdagabb embere lesz.
Nem ez az egyetlen dolog, amiről Szijjártó, aki gyakorlatilag többet tartózkodott külföldön, mint idehaza, nem értesült. Felesége gazdagodásának hátteréről sem tudott, pedig az asszony 2019 és 2024 között mintegy 2 milliárd forintot vett ki osztalékként az Interior Design Kft. nevű belsőépítészeti cégéből. Ez az összeg magyar viszonylatban elég jó pénznek számít, ám Szijjártó azt állítja, hogy neki fogalma sincs arról, kiktől kaphatta megbízásait a felesége. De szerinte nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy ő „soha, semmilyen módon nem folyt bele a felesége tulajdonában álló vállalkozások ügyeibe.”
Hogy csak egyetlen évet emeljünk ki a külügyminiszter feleségéhez, Nagy Szilviához köthető cég eredményéből: az Interior Design Kft. 2023-ban 1,7 milliárdos árbevételt termelt, minek folytán Szijjártóné abban az évben 525 millió forintot vehetett ki osztalékként. Mindez feltehetőleg a spórolásnak, az egyszerű, puritán, költségkímélő üzletvitelnek is köszönhető: az Interior Design Kft.-nek sokáig sem elérhetősége, sem honlapja nem volt, ám mindez nem akadályozta a megrendelőket abban, hogy megtalálják és igénybe vegyék a szolgáltatásaikat.
Bizonyára minden magyar embert jó érzéssel tölt el, hogy a magát a családok barátjaként hirdető, leköszönőben lévő kormány példásan gondoskodott a családok jólétéről. Igaz, a figyelem még nem minden családra terjedt ki, de például Szijjártónak nem csak a felesége, hanem a testvére, Szijjártó Orsolya sem szenvedett hiányt semmiben. Sajtóinformációk szerint a Szerencsejáték Zrt. Szijjártó Péter testvérének cégét mintegy 250 millióval szponzorálta, de a külügyminiszternek nyilván ehhez sem volt semmi köze. Ő beérte azzal, hogy 11 éven át éjt nappallá téve dolgozott, és – ezt már mi tesszük hozzá – a munkakörén túlmenő, baráti kapcsolatot ápolt az Ukrajna ellen háborút viselő, egyben az Európai Unió gyengítésén ügyködő Oroszország külügyminiszterével, Szergej Lavrovval.