„Nyuszimotorosok” után „nagymotorosok”
„Tudom, hogy a százmilliárdos csalások világában egy 185 milliós tétel „nokedli”, de mindig arra gondoljon a kedves olvasó, hogy ez a szemérmetlen eljárás és üzletpolitika (?) még hány helyen érvényesülhetett. Ugyanilyen szemlélettel árazhattak 5 milliárdos vagy akár 50 milliárdos beszerzések ügyében is, ezért aztán a KIM-Balásy bizniszt tekintse a nyomozó- és vádhatóság módszertani tanulmánynak. (Mi nem tudjuk annak venni, mert tőlünk lopták el a 185 milliót, Fidesz-kampányra.) Biztos vagyok abban, hogy ennek a gyalázatos ügyletnek felnagyított változatait sok esetben alkalmazták, tehát adott a feladat: a „nyuszimotorosok” után vegyék üldözőbe a „nagymotorosokat is”. Van belőlük elég. Speciális magyar MotoGP-futamoknak lehetünk majd tanúi!” (Népszava – június 12. – D.F.))
A fenti sorokat június 12-én jegyeztem le és most elégedetten konstatálom, hogy több helyszínen házkutatásokat tartottak a fideszes nyuszimotorok ügyében. Tudom, hogy most is sokan úgy hihetik, hogy néhány százmilliós tételért nem érdemes nyomozók tucatjait munkára fogni, én mégis úgy gondolom, hogy ezek a „kis ügyek” – nem csak a könnyen érthető összefüggések miatt – jelzésértékűek. Nagy előnyük az, hogy a vizsgálat, a nyomozás, a vádemelés, és a vádirat elkészítése viszonylag gyorsan végrehajtható eredményesen, azaz nem kell éveket várni a bírósági szakasz megkezdéséhez. Riasztó példaként hozom a Magyar Nemzeti Bank megrázó botrányát, amely 2025 márciusában robbant ki, amikor az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyilvánosságra hozta a Magyar Nemzeti Bank alapítványait érintő, súlyos vagyonvesztést és visszaéléseket feltáró jelentéseit. A hatóságok ekkor tettek büntetőfeljelentést az ügyben. Másfél év elmúltával még csak meg sem gyanúsítottak senkit, a Matolcsy-klán tagjai szabadon grasszálnak bel-és külföldön egyaránt és jogerős ítéletre nyilván csak évek múlva lesz mód.
Úgy érzem, hogy az úgynevezett Fradiváros ügyének rendezésére sem kell hosszú időt várnunk. A magyar állam 2016-ban és 2017-ben két kormányhatározat alapján összesen 24,947 milliárd forint költségvetési támogatást biztosított az FTC számára a Népligeti sporttelep fejlesztésére, a Fradiváros I. és II. ütemének megvalósítására. A támogatói okiratok és az azok részét képező eredeti költségtervek kizárólag beruházási célokat – lebonyolítást, bontást, tervezést és építést – tartalmaztak. Fradiváros a támogatás ellenére nem épült meg. A lényeg: a beruházásra kapott pénzből a Ferencvárosi Torna Club sportegyesület 11,2 milliárd forintot az FTC Labdarúgó Zrt. részére adott tovább, amely vállalkozás hivatásos labdarúgók játékjogának megszerzésére költötte az adófizetők pénzét. Ha ez igaz, akkor nem hiszem, hogy évekig vacakolni lehet az eljárással.
A Fradi mindenható főgóréja Kubatov Gábor a Fideszben sem akárki: 2006-2026 között a pártigazgató és országgyűlési képviselő, 2025 és 2026 között pártalelnök. Franzstadt-ban tehát vélhetően nagy disznóság történt, nem véletlen, hogy a Belügyminisztérium (BM) – a rendelkezésre álló dokumentumok alapján - költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és bűnpártolás bűntettének, továbbá hanyag kezelés és hamis magánokirat felhasználása címén feljelentést tett. A BM-ben is tudják, hogy Magyarország legnépszerűbb sportklubját (és labdarúgó csapatatát) rizikós piszkálni és perbe fogni, mégis úgy döntöttek, hogy ezen - a csaknem 25 milliárdos ügyön – nem szabad simán túllépni. Azért is érdekes ez a történet, mert ha a Ferencvárost „hírbe és helyzetbe” lehet hozni, akkor a többi magyarországi egyesület sem lehet nyugodt, ha a célzott („megpántlikázott”) állami támogatásokat esetleg másra költötték el. Például bérre, utazásra, reprezentációra stb. A húsz évig parlamenti képviselő Kubatov arra esküdött fel, hogy Magyarországhoz és annak Alaptörvényéhez hű lesz, jogszabályait megtartja és másokkal is megtartatja; az országgyűlési képviselői tisztséget a magyar nemzet javára gyakorolja. Ha kiborul a bili a Fradinál, annak bizony olyan politikai következményei is lehetnek, hogy NER-hez közeli országos szakszövetségi - és klubelnökök iránti bizalom megrendülhet. Példaként írom a Magyar Vívó Szövetséget, de szóba kerülhet az MTK elnöke is, aki mindenhol ott van a sportban, ahol elnöki vagy alelnöki címet lehet betölteni. És azt se feledjük, hogy a főváros VIII. kerületében, a Kerepesi úton épült egy hatalmas multifunkciós csarnok kültéri pályákkal az MTK-nak. A Sportparknak hívott projekt kivitelezését a Bayer Construct Zrt. 2024-ben nyerte el nettó 26,9 milliárd forintos ajánlattal. Az ár nettó 28,8 milliárd forintra emelkedett, vagyis majdnem 2 milliárd forinttal drágult. A beruházást az MTK állami támogatásból fizette. Lehet, hogy itt is érdemes lenne „körülnézni”, mert az említett Bayer Construct Zrt. ugyanaz a cég, amely „elkövette” a szörnyen ronda, drága és pillanatnyilag lakatlan Bosnyák-téri irodakomplexumot, amely miatt a nevezett vállalkozás és a jelenlegi kormány között komoly feszültség keletkezett.)
Az már biztos, hogy lesz dolga a szeptember 1-ével létrehozott Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.