Bayer a pácban
„Amúgy az adóimat akkurátusan be szoktam fizetni, és tegye fel a kezét, akinek még soha nem keletkezett adótartozása figyelmetlenség, vagy egyéb ok miatt.” (Bayer Zsolt) Kezdjük rögtön azzal, hogy hazánkban többmillió munkavállaló és sok százezer vállalkozó hajszál pontosan befizette és befizeti a rá kirótt adót, illetéket és járulékot. Nyugodtan feltehetik a kezüket azok a személyek is, akik a Várnegyedben nem panamáztak lakásügyben, akik autójukat „adóoptimalizálás céljából” nem szlovák rendszámmal üzemeltették és akik nem kaptak soha semmilyen állami támogatást. Ők vannak sokkal többen, és nem azok, akik egész életükben simliskedtek, és jogtalan előnyökhöz jutottak, mint például Bayer. Molnár Áron csúnyán lebuktatta a hírhedt publicistát, és úgy látom, hogy horogra akadnak még más közpénz-lenyúlók is a Bayer baráti körből.
„És még valami: nem szólt soha senki, hogy pályázzak, nem szólt soha senki, hogy a meghiúsult könyvre kapott támogatást fizessem vissza. Az úgy van, hogy kitaláltam magamtól is. Ugyanis a könyvet – rajtam kívül álló okok miatt! – nem sikerült kiadni.” (Bayer Zsolt) Elég lassú gondolkodásra vall, hogy Bayer csak hat év után jött rá, hogy illene visszafizetni a kamatmentes kölcsönként kezelt támogatást. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és B.Zs. jól egymásra talált: az egyik minden számonkérést mellőzve pénzt folyósított, a másik arcátlanul felvette, és hat évi nulla százalékos kamattal költötte, majd nagykegyesen visszafizette, de csak azért, hogy újabb 3 milliót felnyalhasson, ismét kamatmentes támogatásként.
„Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint amennyit én okoztam, és kívánom, hogy az államtól kapott támogatásokból mindenki úgy valósítsa meg az álmait, ahogy én tettem minden más esetben – lásd a filmsorozataimat Amerikától Szibérián át Lengyelországig, vagy éppen Mongóliáig.” (Bayer Zsolt) Nem értem, hogy Bayer miért teszi időzőjelbe a „kár” szócskát. Igenis anyagi kárt okozott az adófizető polgároknak, de Bayer legfőbb bűne természetesen nem ez, hanem az, hogy évtizedek óta mérgezi a közéletet. Most éppen azért fröcsög, mert barátjával (O.V.) együtt képtelen feldolgozni a méretes vereséget, nem érti, hogy miért volt elege a magyar társadalomnak belőle, és a hozzá hasonló szélhámosokból.
Vasárnap délután (a Terror Háza előtti minitüntetésen) Bayer nyilatkozott a Blikk újságírójának: „Részemről nem fog kulminálódni ez a történet, megírtam válaszban, amit gondoltam és részemről ezt a témát lezártam – mondta Bayer Zsolt. – Azóta nem néztem, hogy reagált-e, de őszintén szólva nagyon nem is érdekel. Egyébként fogalmam sem volt az egészről, nem is emlékeztem erre a 12 évvel ezelőtti történetre. A pénzt is már rég visszafizettem. De ha ez a legnagyobb probléma ebben az országban..., akkor szerintem itt minden rendben van. (B.Zs.) Nincs minden rendben, főleg az nincs, hogy Bayer pökhendi módon szabadulni akar ettől a kínos témától, amit egyébként megértek. Úgy tesz, mintha nem izgatná Molnár Áron őt leleplező akciója, sőt már ki is törölné emlékezetéből a 12 éve felvett – támogatásnak nevezett – kamatmentes kölcsönt.
Mondhatják/gondolhatják sokan, hogy erre a kétszer 3 millió forintra nem érdemes sok szót vesztegetni, hiszen száz - és ezer milliárdok tűntek el a NER süllyesztőjében. Persze, hogy ebben az esetben valóban nem az összeg nagysága a lényeges, hanem az, hogy egy fideszes szellemi ámokfutó milyen lazán jutott milliókhoz, és milyen arcátlanul reagált, amikor tetten érték. Látva Molnár Áron elszántságát B.Zs. nem reménykedhet abban, hogy a színész-aktivista elengedi ezt az ügyet. Ahogy a többit sem fogja: „Felkészül: a Patr Event Kft, Radics Béla, Tóth Gabi, monori fideszes fiúkák, Radics Gigi.. (ez több részes sorozat lesz a NERflixen)” - Molnár Áron. Mindent bele, Áron!