Újranyitott a Terror Háza, Schmidt Mária szerint "belerúgnak és megalázzák az ott dolgozó kollégákat"
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a tárlat szakmai átvilágítása.
Az egy hete ideiglenesen bezárt múzeum kedden 10 órakor nyitotta meg ismét kapuit. Az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa szerint hosszú sor várt az újranyitásra.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter keddi bejegyzésében azt írta: a múzeum átmeneti bezárásának célja az volt, hogy megtörténjen az intézmény üzemeltetéséhez szükséges jogi keretek kialakítása. Tájékoztatása szerint ezzel egy időben elindult a szakmai átvilágítás is, ez azonban jelentősen hosszabb időt igényel.
"Az érdeklődőket nem szeretnénk ilyen hosszan távol tartani a múzeumtól, ezért döntöttünk úgy, hogy ebben az időszakban is megnyitjuk a múzeumot" - hangsúlyozta a miniszter.
Tarr Zoltán kiemelte: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi a szakmai átvilágítás tényét.
A nyitás első hetében a múzeum ingyenesen látogatható mindenki számára, hogy aki szeretné látni a "szakmai körökben heves vitákat generált kiállítást", az megtehesse - közölte a tárcavezető.
Az információs táblát a jegypénztárnál helyezték el angol és magyar nyelven.
"A közelmúlt történelmét mindenki más nézőpontból látja. 24 éven át a Terror Háza Múzeum egy meghatározott értelmezésben mutatta be ezt a történelmet. Most független történészek és kurátorok bevonásával felülvizsgáljuk a kiállítás tartalmát és szemléletét. Azért dolgozunk, hogy a Ház a múlt sokrétűségét és a különböző nézőpontokat egyaránt hitelesen bemutassa, és valódi teret adjon a múlttal való szembenézésnek"
- olvasható a táblán.
Schmidt Mária, a múzeum korábbi főigazgatója az újranyitás előtt posztolt Facebook-bejegyzésében úgy vélte: a táblával "belerúgnak és megalázzák az ott dolgozó kollégákat".
Jelezte: továbbra sem kaptak választ arra a kérdésre, hogy mi a kormány és a miniszter kifogása a Terror Háza Múzeummal szemben, mi az, ami miatt "felülvizsgálják a kiállítás tartalmát és szemléletét", és kik a felülvizsgálatot végző "független történészek és kurátorok".
Ezek hiányában továbbra is csak arra tud tippelni, hogy ismert ellenzéki politikai szimpátiája miatt kap megkülönböztetett figyelmet a Terror Háza Múzeum - írta Schmidt Mária, hozzátéve: az elmúlt 24 évben névvel és arccal vállalták a véleményüket. "Itt lenne az ideje annak, hogy nemcsak Ön, de a kormány által felkent "függetlenek" is arccal és névvel vállalják a véleményüket!" - fogalmazott a miniszterhez intézett üzenetében.
Tarr Zoltán szeptember 15-én jelentette be, hogy ideiglenesen bezárt a Terror Háza Múzeum, valamint azt, hogy megszűnt Schmidt Mária főigazgató megbízatása és felülvizsgálják az intézmény működését. Akkor azt írta, hogy az intézmény addig nem lesz látogatható, amíg le nem zárul a kiállítás tartalmi átvilágítása, és a jogok nem tisztázódnak.
A Fidesz és a KDNP tiltakozott a döntés ellen.
Másnap Tarr Zoltán bejelentette, hogy szeptember 22-én újra kinyit a múzeum, és egy hétig ingyenesen lesz látogatható. Hozzátette, hogy megkezdték a kiállítás szakmai felülvizsgálatát, amelyet az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet munkatársai és független szakértők végeznek el. A kiállítás a vizsgálat lezártáig jelenlegi állapotában látogatható - közölte.
A Fidesz szeptember 18-án bejelentette, hogy október 23-i megemlékezését a Terror Háza Múzeum előtt tartja.
Szeptember 20-ára jobboldali véleményformálók demonstrációt szerveztek a múzeum elé az átmeneti bezárás, az intézmény szakmai és működési felülvizsgálata, valamint Schmidt Mária főigazgatói megbízásának megszüntetése miatt.
A Terror Házát működtető Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány egyike volt a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak (kekvák), amelyek megszüntetését az új kormány kezdeményezte.