Borzalmas kampányra számít Vásárhelyi Mária

Millei Ilona 2022. január 13. 07:45 2022. jan. 13. 07:45

A Fidesz – jól láthatóan – semmitől sem riad vissza – véli Vásárhelyi Mária. A szociológus szerint a hivatalos kampányidőszak ugyan csak február 12-én kezdődik, de a Fidesz kampánya már 1998 óta folyik. Azóta pedig épp arról szól, amivel Hollik István vádolja a baloldalt, nevezetesen, hogy csak agresszív hangon, gyűlöletet tud kelteni. Annál aljasabb és agresszívabb kampányt, mint amit 1998, de különösen 2010 óta végigéltünk, nehéz kitalálni. Még Goebbels is csak kisinas lehetne náluk – mondta a Hírklikknek.

– Elég érdekes hullámokat vet manapság az antiszemitizmus kérdése Magyarországon. Most például a Fidesz-média Márki-Zay Péterre próbálja rákenni, hogy zsidógyűlölő. Mindezt azért, mert az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje azt találta mondani: „a Fideszben éppenséggel vannak zsidók, de elég kevés”.  Ez is ahhoz hasonló ügy, mint amikor azzal vádolták meg Gyurcsány Ferencet, hogy a „vízfejű panelprolikat” ő találta ki, pedig a kifejezés eredetileg a Fidesztől származott.

– Igen. Azt gondolom, hogy mindenbe belekapaszkodnak, minden szóba belemagyaráznak. Én sem tartom szerencsésnek az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megszólalását, de abból egyáltalán nem következik, hogy Márki-Zay Péter antiszemita lenne. Még áttételesen se vezethető le belőle. Az az igazság, hogy a fideszes propagandagépezetnek teljesen mindegy, hogy ki mit mond. Mindig keresnek egy szót, egy kifejezést, arra rákapaszkodnak, és milliókat költenek rá, hogy ezzel lejárassák azt, aki mondta.

– „A baloldal egy dolgot tud, agresszív hangon gyűlöletet kelteni. Abban biztosak lehetnek a magyar emberek, hogy a mi kampányunk nem erről fog szólni” – ezt Hollik István a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója nyilatkozta január 3-án a Hír TV-ben.

– Az ő kampányuk 1998 óta erről szól. Az is bevett módszer náluk, hogy rendszeresen azzal vádolják az ellenfelüket, amit folyamatosan ők követnek el. Annál aljasabb és agresszívebb kampányt, mint amit 1998, de különösen 2010 óta végigéltünk, nehéz kitalálni. Szerintem még Goebbels is csak kisinas lehetne náluk.

– Azt mondják, a kimondott szó tettre sarkall, a verbális agresszió előbb-utóbb tettlegességben végződik. Ön ebből a szempontból milyen kampányra számít?

– Borzalmasra. Már most is borzalmas a hangulat, különösen a fővárosban meg a nagyvárosokban. Csupa agresszív, rosszkedvű, szomorú ember ordítozik, veszekszik egymással. Abban a rémes helyzetben, amit ez a járvány okoz a mindennapokban, a hatalom ahelyett, hogy az emberek életét egy kicsit komfortosabbá, nyugodtabbá tenné, valami örömet szerezne nekik ebben a rettenetes szürkeségben, egyfolytában hergeli őket. Én szörnyű kampányra számítok. A Fidesz – jól láthatóan – semmitől sem riad vissza. Ami most számomra a legeklatánsabb példa, ami leginkább szemlélteti ezt, hogy képesek voltak a tömeggyilkos kazah rendszer mellett kiállni, és szolidaritást nyilvánítani mellette. Ez tényleg a magyar történelem legsötétebb időszakait idézi föl. Kiállni egy olyan elnök mellett, mint Nurszultán Nazarbajev, akiről az ország városainak a fele van elnevezve, vagy a helyette „színre lépő” Kaszim-Zsomart Tokajev mellett, aki halomra löveti a tüntetőket, akik azért tüntetnek, mert felemelték az üzemanyag árát, és iszonyatosan nyomorúságos körülmények között élnek, úgy gondolom, ennél nagyobb bűnt nem nagyon követhet el egy kormány a nemzetközi politikában.

– Különösen azután érdekes ez, hogy a Fidesz mekkora balhét csinált, miután Magyarországon 2006-ban megtámadták a Parlamentet.

– Miután ők megtámadták a Parlamentet, fosztogattak és autókat gyújtottak föl, rettegésben tartották a belváros lakosságát. Egyébként, ha itt sor kerülne valami ilyesmire, nyilván ugyanúgy járnának el, mint Tokajev. Én úgy gondolom, hogy ez a mostani kiállás mellette olyan szégyen, ami mindannyiunkra rávetül, magánemberként hiába ítélem el én mélységesen. Magyarország nemzetközi megítélése időtlen idők óta nem volt olyan rossz a demokratikus világban, mint most. Csak szégyenkeznünk lehet.

– Mi lesz, ha erre még rátelepszik egy hangos és agresszív kampány?

– Borzalmas lesz. Ha pedig majd úgy érzik, hogy elveszíthetik a választást, akkor úgy fognak küzdeni, mint a sarokba szorított vadállat. Bármit meg fognak tenni, mert nemcsak a hatalmat fogják elveszíteni. Én nagyon remélem, hogy azok, akik bűncselekményeket követtek el, a szabadságukat is elvesztik majd.