Búcsú Novák Katalintól
Búcsúzunk tőled, jó államfő asszony. Jó volt veled, mert észre sem vettük, hogy velünk vagy. Nem is velünk voltál, hanem azokkal, akik megbíztak ezzel a tisztséggel. Akik elhitették veled, hogy államfő vagy.
Kinevezésedkor azt mondtad: elődöd példáját fogod követni, azaz, száz rossz törvény közül százat te is visszaküldesz, és száz jó törvény közül százat te is aláírsz.
Már akkor tudtuk, hogy ilyen elnök kell nekünk, magyaroknak.
Ezt várjuk a mi köztársasági elnökünktől!
Hogy mindig tudja, mi a jó, és tudja azt is, hogy mi nem az.
Sohase tévedjen, mert bár tévedni emberi dolog, valahol mégsem jó, ha egy köztársasági elnök összekeveri a jót a rosszal.
Nem azért tették őt erre a magas polcra: tévedni bárki tud, ahhoz nem kell köztársasági elnöknek lenni.
Más kérdés, hogy még nem volt olyan köztársasági elnök, aki azt mondta volna magáról, hogy tévedni fog.
Jobb helyeken még miniszterelnök sem lehet abból, aki azt ígéri, hogy tönkreteszi az oktatást, szétveri az egészségügyet, lebontja a demokráciát, összevész az egész demokratikus világgal.
Senki sem úgy kezdi az államfői működést, hogy majd a rossz törvényeket aláírja, a jókat pedig szépen visszaküldi oda, ahonnan jöttek.
Még Schmitt Pál is csupán motornak mondta magát, aki nem fékezni kívánja, hanem dinamizálni a kormány országot építő munkáját, ám arról egyetlen szót sem szólt, hogy mit tenne a rossz törvényekkel.
Bizonyára visszaküldte volna azokat is, de hát, amilyen az ő szerencséje, minden, amit eléje tettek, jó volt.
Amit nem tettek eléje, az nyilván nem volt jó, mert ha jók lettek volna, ahogyan a Fideszt ismerjük, azokat is Schmitt elé vetették volna.
És akkor ő azokat is aláírja, vagyis, akkor a rossz törvények is jó törvények lettek volna.
Mint mindenki a regnáló hatalomban, te is a miniszterelnök kreatúrája voltál. Használt, amíg használni tudtál, s most, hogy több lett veled a baj, mint a haszon, eldobott magától.
Magyarországnak nem volt szerencséje Orbán államfőivel.
Háromból kettő – ha jól számoljuk, ez is kétharmad – hivatali idejének lejárta előtt dicstelenül távozott.
Űrt magad után nem hagysz, hiányodat megőrizzük.