Budapestre várják Erdogant

HírKlikk 2018. szeptember 24. 16:46 2018. szept. 24. 16:46

Az előzetesen egyeztetett tervek szerint október 8-9-re várják Budapestre Recep Tayyip Erdogant - mondták el az atv.hu-nak. A program szerint találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Áder János államfővel is.

A török-magyar kormányülésen döntöttek arról, hogy Gül Baba türbéjét felújítják, a feladatot Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesre és török miniszter kollégájára szignálták. A felújítás már korábban befejeződött, a hírek szerint minden egyes részletet (a feliratokat is) egyeztették már a török féllel.

A legnyugatibb muszlim szent sírhelyét "a történelmi hűségnek" megfelelően újították fel, és a környezetét is rehabilitálták. Török muszlim vezetők jelezték, szeretnék, ha mecsetként is funkcionálna a sírhely, a magyar kormány részéről viszont ragaszkodtak a síremlék eredeti, történelmi funkciójához.

A Gül Baba-türbének komoly idegenforgalmi jelentősége is van - mondta munkatársunknak egy magas rangú kormányzati politikus. Havasi Bertalan sajtófőnök még 2017 májusában jelezte, hogy az átadási ünnepségen várhatóan a török elnök is részt vesz majd.