Célkeresztben: Norvégia
Tapasztalataim szerint, a magyar átlagolvasók keveset tudnak Norvégiáról. Az általános közép-európai vélekedés az, hogy zöldfülűek, nincs humoruk, sok halat esznek és egész évben hideg van. Az ismeretek hiányáért felelős a magyar média is, amelyik általában akkor ír egy országról, ha tömegbaleset történik vagy egy világversenyt rendeznek és ott a magyarok „jól szerepelnek”. Pedig Norvégia ennél többet érdemel. Gazdaságilag nagyon fejlett, jól szervezett ország, a skandináv államokkal együtt, a világ egyik legfejlettebb térségét alkotja az információs társadalom, az emberi jogok és a jövedelmi egyenlőség területén. Az úgynevezett Emberi Fejlettségi Index alapján (születéskor várható élettartam, az emberek műveltsége, az oktatás, az életszínvonal, az életminőség) világelső, politikai státusza pedig nagyon érdekes.
Nem tagja az Európai Uniónak, viszont Izlanddal, és Lichtensteinnel együtt részese az 1994-ben megalakított Európai Gazdasági Térségnek, ami ennek a három országnak és az Európai Uniónak közössége. A gazdasági előnyökért cserébe, Norvégia vállalta, hogy a 2004 után csatlakozott tagállamok felzárkóztatását segíti (ez a Norvég Alap). A hét évenként megújított programban a Magyarországnak előirányzott támogatás 214,6 millió euró (átszámítva mintegy 77 milliárd forint). A pénz egészségügyi, oktatási, közlekedési és helyi fejlesztésekre, illetve a romák integrációjára fordítható, de úgy, hogy azt egy. a kormánytól független szervezet osztja szét. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy ezt a feltételt a többi, hozzánk hasonló helyzetben lévő ország vezetése – még Varsó is – elfogadta.
Orbánék már a kezdetben, 2014-ben, konfliktust generáltak azzal, hogy nekimentek az alap pénzeinek elosztását koordináló Ökotárs Alapítványnak, amit „sorosista” szervezetnek tituláltak. Az ügyészség és a NAV is vizsgálódott, házkutatást tartottak, vezetőjüket, Móra Veronikát láncon vezették el. Éveken át tartott a pereskedés, amelynek során kiderült, hogy maga a miniszterelnök rendelte el a hatóságok fellépését. Ez önmagában is felháborító, egyszersmind törvénytelen, ráadásul fölöslegesen kockáztattuk a jó kapcsolatunkat Norvégiával. Ám mindez nem számított. A vádak alaptalannak bizonyultak, ráadásul az Ökotárs vezetője, Móra Veronika állami kitüntetést is kapott.
2014-ben Jeszenszky Géza volt az oslói nagykövet, aki személyesen is sokat tett a megállapodás sikeréért, és igyekezett enyhíteni a konfliktust, ám hiába kért személyes meghallgatást Orbántól, a miniszterelnök nem fogadta, ami a politikai szokásrendben durva modortalanságnak számít. Ezt újabb durva lépés követte – a nemzetközi érintkezés szabályait semmibe véve. Lázár János akkori, Miniszterelnökséget vezető miniszter sunyi módon, a nagykövet háta mögött levélben kezdte el támadni az Ökotársat a norvég kormánynál, újabb koholt vádakat előrángatva. Ilyen találmány volt az is, hogy a – közismerten jobbközép – norvég kormány az LMP-t is támogatja parlamenti tevékenységében, ami végképp komolytalan volt, és az oslói külügyminisztériumban meg is mosolyogták.
A nagykövet hiába ajánlotta többször, hogy segít rendezni a vitás kérdéseket, és szívesen tárgyalna erről Orbán Viktorral is. „Én tettem a találkozóra több javaslatot, lett volna mit tanácsolni neki, de nem fogadott” – nyilatkozta akkor Jeszenszky. Ahogyan önérzetes diplomatához illik, ezután lemondott nagyköveti megbízatásáról. Talán ő volt az utolsó, aki az Orbán-rendszerben ilyet tett.
Csak kitérőként: több írásomban utaltam már arra, hogy az uniós vezetés és a „régi” tagállamok vezetői a megállapodásokra törekvő diplomáciai eszközökre építik az együttműködést, ezért nem tudnak mit kezdeni az otromba, fenyegető üzeneteket és támadó harcmodort alkalmazó Orbánnal szemben.
Ezt most Norvégia is megtapasztalhatta.
Azt gondolhatnánk, hogy a történet ezután véget ért, a félreértések rendeződtek, a sebek begyógyultak, de a magyar politikai vezetés számára soha nem érnek véget a történetek és sohasem engedi, hogy a sebek begyógyuljanak. Most, hogy a következő időszak kezdődik az első hét év után, a magyar kormány még keményebben és durvábban lép fel Norvégiával szemben. A hazai választóknak szóló üzenetek szerint „ez a pénz nekünk jár” – de nem esik szó a megállapodás korábban általam is említett feltételeiről, majd Gulyás Gergely egyszercsak támadó hangon kezdett arról beszélni, hogy „ezzel a pénzzel Norvégia tartozik Magyarországnak, és elvárjuk, hogy Magyarországot tiszteletben tartsák.”
Így került Norvégia a célkeresztbe, bővítve a kormány által magyar-ellenesnek tartottak listáját, amit Brüsszel és Soros vezet.
Következett a militáns hangütés, ami mostanában már egyértelműen jellemző az Orbán-vezetésre. „A kormány felhívja a külgazdasági- és külügyminisztert, az innovációért és technológiáért felelős minisztert, valamint a pénzügyminisztert a Magyarország és a Norvég Királyság közti gazdasági kapcsolatok átfogó felülvizsgálatára."
Emellett felhívták Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együttműködve tájékoztassa az Európai Unió intézményeit Norvégia magatartásáról, valamint „vizsgálja meg, miként lehet Magyarország igényét a Norvég Alapból járó támogatások kapcsán jogi és egyéb úton érvényesíteni.”
Mi lehet az „egyéb” út?
És mintha mindez nem lenne elég...
„Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter, valamint Varga Mihály pénzügyminiszter pedig azt a feladatot kapták, hogy vizsgálják felül a Magyarország és Norvégia közötti gazdasági kapcsolatokat.”
És még kormányhatározat is született róla, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak. Elolvasható a Magyar Közlönyben.
Hegyeshalomig érvényes.
