Cifra kivagyiság

Augusztus végén napokon át hallhattuk az ehhez hasonló tartalmú önünneplés szirénhangjait, és mi tagadás, ez a vébé még itthon is valóban százezrek számára kivételes élmény lehetett. Akár tíz napon át is. Négy-öt nap múltával azonban ránk köszöntött egy egészen másféle világ: vészesen csökkenő beruházási adatok, tartósan hanyatló kiskereskedelmi forgalom, növekvő eladósodási ráta, aggasztó méretű költségvetési hiány, ismét az égbe szökő üzemanyagárak, lassan csökkenő infláció, újfent átvert napelemesek panaszai stb. stb.

Hol is élünk akkor?

Itt is, ott is. Az álmainkban, meg a mindennapjaink fogságában is. Ki itt, ki ott. Magyarország miniszterelnöke az elmúlt negyven-ötven nap során tucatnyi alkalommal hívta fel magára a figyelmet. Beszédekkel, interjúkkal, diplomáciai találkozók házigazdájaként, váratlan döntésekkel és még váratlanabb internetes megjelenésekkel. Legnagyobb közfigyelmet kiváltó szereplései nyomán az ő világképe – viszonylag megbízható források alapján –, meglehetős pontossággal rekonstruálható. És ily módon bemérhetőek azon feltételek is, ahol ő él.

További részletek: itt, itt, itt, itt

Ebben a világképben középponti helyet foglal el az a közelgő, történelmi jelentőségű konfliktus, amelynek elsőszámú tényezője az Egyesült Államok. Amely kivételes szuperhatalomként hol a kínaiakkal megvívandó konfliktusai miatt, hol pedig az oroszokat kiszorítani igyekvő törekvései okán, mind nagyobb veszélyt jelent a világbékére. E növekvő veszélyek a hazánkhoz hasonló, kisebb méretű nemzetek számára nehezen elviselhető kényszerpályákat jelölnek ki, és ő minden lehetséges eszközzel megpróbálja ezeket kijátszani. Ebből viszont újabb konfliktusok fakadnak, elsősorban a liberális mentalitás okozta dezorientációban szenvedő európai politikustársai többségének a fejében uralkodó ködképek miatt, aminek következtében úgy tűnik, mintha a mi hazánk – személy szerint persze, leginkább ő… – vészesen elszigetelődne.

Ezért nincs is abban semmi meglepő, ha miniszterelnökünk szüntelenül újabb és újabb szövetségesek után keresgél. Az atlétikai vb kapcsán például tucatnyi szövetséges volt hívatott annak illusztrálására, mintha Orbán Viktor lenne a jelenlegi külpolitikai világ egyik középponti szereplője. A felhozatal valóban impozáns méretű lett, a meghívottak összetételének közelebbi vizsgálata nyomán azonban nem győztük a fejünket kapkodni. A hazájukban egyértelműen meg- és elbukott egykori vezetők mellett megjelentek a világpolitika távoli perifériáján tartózkodó nemzetek vezetői is. Nehéz komolyan venni a tadzsik, türkmén, azeri és más türk népek látványos jelenlétét – még akkor is, ha a valóban jelentékeny török vezető is ugyanezen napsütés fényében kívánt sütkérezni. Kárörvendő nyugati médiafórumokat sokkal jobban izgatott a hiányzók több mint szembeszökő listája: sehol egy uniós, egy jelentős NATO-tag vezető…? És hol maradtak a szomszédok, meg a V4-ek éppen hatalmon lévő képviselői?

További részletek: itt, itt, itt

A kormányfői világkép legutóbbi és egyik legalaposabb kifejtését a Tucker Carlsonnak adott interjúnak köszönhetjük, amely előre látható módon vált nemzetközi eseménnyé is. Nos, e produkció leplezetlenül Trump-barát kitételei és a jelenlegi amerikai vezetést ostorozó magyarázatai, valamit az orosz álláspont iránti leplezetlen megértés vonulata egészen bizonyosan alkalmas lesz arra, hogy az egész világsajtóban megerősíthessék azt a képet, amit Orbán Viktorról az elmúlt néhány év során, lépésről-lépésre kialakítottak. Most már bízvást be is satírozhatták.

További részletek: itt, itt, itt, itt

Egy másik hon lakóinak gondjai

Azt gyanítjuk, hogy hazánkban élnek még olyan milliók is, akiknek a megoldandó feladatok napirendjében valami teljesen eltérő tematika lehet uralkodó. A gazdaság makroadatai rendszerint kevés ember számára okoznak izgalmakat, a következményeik viszont annál inkább. A csökkenő GDP, a beruházások látható elolvadása, valamint a költségvetés páratlanul magas hiányadata előbb-utóbb a társadalom minden szintjén tudatosítja a kínzó pénz- és forráshiányokat. Késedelmes kifizetések, el-elmaradó megbízások, megrendelések, üresen tátongó, el- és kiadásra váró üzlethelyiségek tömegei már a napi tapasztalatok szintjén is ékesen üzenik mindazt, amit a borús makroszámok takarnak. (Lehetséges ugyan állandóan Brüsszelre mutogatni, de akkor azzal kapcsolatban is illenék elfogadható magyarázattal előállni, hogy miért is nem sikerült az unióval folytatott vitában a magyar kormánynak 2021 tavasza óta érdemben előrelépést elérnie.)

További részletek: itt, itt, itt, itt, itt, itt

Az infláció pedig a többség számára összehasonlíthatatlanul nagyobb gondokat jelent, mint amire a megnyugtató kormányzati szólamokból következtetni lehetne. Arról talán már a hivatalos megszólalók leszoktak, hogy mindent a szankciókra, meg a háborúra kenjenek, hiszen egyre kínosabb volt szembenézni a környező országok és a többi uniós tag összehasonlíthatatlanul kisebb áremelkedéseivel, továbbá az ott valóban látványosan csökkenő tendenciákkal. Előkerült elhárító, megnyugtató érvként a Jövő, az, hogy majd az év végén már egy számjegyű lehet a hazai infláció… Ám, ha ez így is lesz, az sem változtathat az elmúlt másfél év reáljövedelem-veszteségein, valamint az ebből fakadó, kényszerűen átrendeződő vásárlási szokásokon, ami egyelőre a leglátványosabban a megállás nélkül visszaesést jelző kiskereskedelmi forgalmi adatokon látszik meg.

További részletek: itt, itt, itt, itt, itt

És akkor még meg sem említettük az egymilliónyi magyar család nyakán pillanatokon belül jelentkező gondtömeget: az iskolai évkezdés meglepetéseit. Ami ezúttal a megszokott problémákhoz képest is sokkal összetettebb lesz, mert nemcsak a szokásos évkezdeti csomagok megnövekedett kiadásaival kell szembesülniük, hanem az egész alrendszert felforgató, kellően át nem gondolt oktatáspolitikai zűrzavar kézzelfogható következményeivel is. S tegyük fel, hogy e családok között százeres tömegek párhuzamos elszenvedői ama kormányzati kalandorpolitika szeszélyeinek is, amit augusztusban a napelemesek ügyében sikerült felmutatni. A pillanatnyi, legutóbbi kormányzati ötletek jegyében ugyanis kész ráfizetés is lehet abból, amit e százezernyi ember/család eredetileg megtakarításként, hosszabb távra előretekintő öngondoskodásként előlegezett meg.

További részletek: itt, itt, itt, itt

És egy fájdalmas tantörténet tanulságai

Augusztusban tovább gyűrűzött a nyár egyik legfontosabb belpolitikai konfliktusa, az akku-gyárak telepítéséhez fűződő helyi botrányok sorozata. Egyelőre települések tucatjai egyenként élik meg a maguk különös/egyedi sorscsapásaként a lényegében ugyanazon vérforraló ügyek nagyon is egységes mintázatát. Azt, hogy egyetlen helyen sem méltatták a helybélieket arra, hogy a környezetüket, sokszor az elemi életfeltételeiket radikálisan megváltoztató beruházások esetében az érintett hatóságok igyekeztek volna legalább előzetesen megnyerni az ott élők lojalitását. Ehelyett az összevissza-beszéd, a hatósági bujkálás, a nyílt fórumoktól való rettegés lett az uralkodó helybéli/kormányzati attitűd.

És éppen ez lehet ama tantörténet, amely a lehető legélesebben világít rá a jelenlegi berendezkedés önképe és valós gyakorlata közötti kiáltó ellentétre. A központi magyarázatok többsége elvont jellegű dicshimnusz, amelynek jegyében az érintett miniszterek – és maga a kormányfő is – előre megünneplik mindazon technikai/gazdasági/világpiaci sikerek következményeit, amelyek…majd…majd…mikor is…?, de bizonyosan eljönnek. Máris Európa vezető akkumulátor-gyártó nagyhatalma lettünk – zengik a legújabb cifra hencegés himnuszait, miközben még szinte semmit sem tudunk, nemhogy a jövőről, hanem az éppen futó beruházások valós, mindennapi kivitelezhetőségéről sem.

Csupán annyit tudhatunk, hogy az eddigi előzetes kormányzati hozzájárulások összege meghaladta az ezermilliárdos nagyságrendet. (Bár, ezt az adatot is úgy kell harapófogóval kiszedni a – egyébiránt nagyüzemi dicsekvésre szakosodott – kormányzati kommunikációs részlegektől.) Ehhez képest a helybéliek megfelelő tájékoztatására elenyésző fillérek sem jutottak. Maga a probléma azonban sokkal mélyebb gyökérzetű. Hazánk kormányfője, külügyminisztere, némely stratégiai képviselője kellően sértett felhangok kíséretében szokta magának kikérni azt a fajta gyanúsítgatást, vádat, miszerint a mai Magyarországon gondok lennének a demokratikus berendezkedéssel. Ilyenkor rendre elhangzik a menetrendszerű kétharmados siker, mint legfőbb érv, továbbá ama hencegés, mintha a miénk lenne lehető legdemokratikusabb berendezkedés… főleg a nyugati liberális zsarnoksághoz képest.

Nos, ez a szavakban páratlanul demokratikus berendezkedés 2023-ban az égvilágon semmi érdemit nem tud kezdeni a helybéli lakosok – akár jogos, akár megalapozatlan – lázadozásaival, csalódott és becsapott érzelmeinek növekvő hullámaival. Piti eszközökkel, elhallgatásokkal, zsarolás-ízű megvásárlási kísérletek ezeregy trükkjével kísérlik meg helyettesíteni mindazt, ami egy valóban demokratikus berendezkedésben az első számú feladat lett volna.  A nyílt beszédet, az egyenrangú partnerek közötti érdemi párbeszédet, a döntések következményeinek előzetes és nyílt megvitatását.

További részletek: itt, itt, itt

Maradt egyelőre mindezek helyett a dicsekvő propaganda, a félrevezető, üres ünnepi beszéd és a valós gondok eljelentéktelenítése. Kicsiben tucatnyi település lakossága a maga bőrén közvetlenül élheti meg mostanában mindazt, amit milliók áttételesen, közvetve és nehezebben átlátható módon szenvednek meg – már több mint egy évtizede. A hencegő kivagyiság önmagát ünneplő ürességét és a becsapott tömegek tanácstalanságát. Ez utóbbiból idővel mindig ingerültség, majd pedig ellenállás lesz. Most még nem tartunk itt. Most még a cifra kivagyiság zavartalanul ünnepelheti maga-magát.