Civil szervezetek leplezik le a BM manipulatív kérdőív-akcióját
„Ne támogassuk a manipulatív kérdőívek kitöltésével a szakmaiatlan teljesítményértékelés bevezetését!” Ezzel a felhívással kezdődik a Civil Közoktatási Platform (CKP) és a Tanítanék Mozgalom közös közleménye a Belügyminisztérium pedagógusoknak és igazgatóknak küldött közvélemény-kutatásáról. A szervezetek véleménye szerint a Belügyminisztérium legújabb felmérése szakmaiatlan és manipulatív. A Szülői Hang is azt javasolja, a szülők ne válaszoljanak a manipulatív kérdésekre, helyette kérdezzenek rá, hogy a kormány miként tervezi megoldani a kritikus mértékűvé vált pedagógushiányt.
A CKP és a Tanítanék szerint az eredmények a korábbi felméréshez hasonlóan, a kitöltők szándékától függetlenül a kormányzati intézkedések alátámasztására szolgálnak majd. A teljesítményértékelés szükségességét firtató kérdéseket már feltették korábban is. Az általánosságban feltett kérdésekre a kitöltők többsége támogató választ adott, azonban az erre való hivatkozással bevezetett értékelési rendszert a pedagógusok elfogadhatatlannak tartják. A mostani kérdezésnél sincs lehetőség arra, hogy a teljesítményértékelés módjától tegyék függővé a kitöltők a választ. Több más kérdés esetén sem lehet a kérdéskör összetettségének megfelelően válaszolni. Mivel minden kérdés kötelezően megválaszolandó, a manipulatív kérdések kihagyására nincs lehetőség.
Ezért a CKP és a Tanítanék arra kéri a pedagógusokat, a kérdőív kitöltésével ne legitimálják a Belügyminisztérium elfogadhatatlan, formális, adminisztratív terheket növelő, a minőség javítását nem segítő teljesítményértékelési elképzeléseit és azt, hogy jelentős béremelés nélkül vezessék be a differenciált bérezést! Azt is kérik, aki mégis ki akarja tölteni a kérdőívet, az a teljesítményértékelést firtató kérdésekre adjon elutasító választ.
Az ügyben Pilz Olivér szülőknek, pedagógusoknak és Brüsszelnek címzett nyílt levelet írt. Ebből idézünk néhány gondolatot.
„Kedves Szülők! Drága Kollégák! Tisztelt Brüsszel!
Ugye nem vagytok oly balgák, hogy ismét beveszitek a kormányzati „oktatáspolitika” már szokásosnak nevezhető elterelő műveletét?
A napokban felröppent a hír: a szülők, a pedagógusok és az iskolaigazgatók online formában ismét kifejthetik véleményüket az oktatásról. A pedagógusok és az igazgatók már olvashatják is a kérdőíveket.
Kifejthetik! Ez azért nem semmi, mert a pedagógusok véleménynyilvánítása többek állásába került már. Most megengedik nekik. Sőt, javaslatokat is tehetnek! Ráadásul „a beérkezett válaszokat későbbi döntéseink során figyelembe vesszük" – írja a Belügyminisztérium! Ja, ahogy szokták…
A BM közleménye szerint az oktatás minőségének javítása érdekében történik mindez. Kedves Szülők! Drága Kollégák! Ugye mindannyian tapasztaljátok, hogy az elmúlt lassan 14 év alatt milyen „sikeres” is volt ezen törekvés – lassan alig van már valaki a világon, akit még magunk elé tessékelhetnénk.”
(…) „A kérdések részletes taglalásának ezek után nincs is értelme. Legfeljebb annyit, hogy a közvélemény-kutatás is egy szakma – a pedagógusok is tudják és napi szinten alkalmazzák, hogy kérdezni (is) tudni kell! Láthatóan a belügyminiszter nem csak az oktatáshoz, de ehhez sem ért. Újfent egy minősíthetetlen színvonalú dolog (mert, hogy munkának nem igazán nevezhető) született: van itt minden a már említett – semmiféle aktualizáláson át nem esett – ismétlő kérdésektől kezdve a teljes nonszenszeken át az olyanokig, amelyekkel kapcsolatban nem feltétlenül rendelkezik elég információval a megkérdezett, és amelyekre egyik választ sem tudja jószívvel bejelölni. Ez utóbbiak a legveszélyesebbek, de talán éppen ezek a „csapdák” jelentik a „meghallgatás” célját.” (…) „Ja, egyébként egy tetszőleges iskolai OM azonosító beírásával bárki kitöltheti az adott iskola helyzetére vonatkozó kérdéseket (is) tartalmazó online kérdőívet…”
Pilz Olivér teljes levelét itt olvashatják.
Elérhetővé vált a Szülői Hang véleménye is a kérdőívekről. Ők azt írták: ismét manipulatív kérdések kerültek a Belügyminisztérium szülői kérdőívébe. Meglátásuk szerint a szülők számára kiküldött kérdőív a kontextusból kiragadva kérdez rá a pedagógusok sztrájkjára úgy, hogy arra nem lehet jól válaszolni; a kérdés alkalmas arra, hogy szülőket az oktatás jobbításáért küzdő pedagógusok ellen fordítsa. Az iskolaőrökre vonatkozó kérdés sugalmazza a választ is, miközben nincs szó arról, hogy a problémák megelőzhetőek lennének, ha a kormány foglalkozna a valós okokkal.
A Szülői Hang is azt javasolja, a szülők ne válaszoljanak ezekre a manipulatív kérdésekre, helyette kérdezzenek rá, hogy a kormány miként tervezi megoldani a kritikus mértékűvé vált pedagógushiányt. Az ő véleményüket és javaslataikat itt olvashatják.