Csak az biztos, hogy semmi sem biztos
Egy idő után az embereknek elegük van az adott politikai szereplőkből és azt mondják, csinálja valaki más. Nem tudjuk, jobb lesz-e, de próbáljuk ki. Ezzel jellemezte a várható választási esélyek számba vételekor Horn Gábor, a Republikon Intézet alapító elnöke a most még bizonytalanok gondolkodását. Ők azok, akik a kérdezőbiztosok tapasztalatai szerint nem rendelkeznek semmilyen pártpreferenciával, a választási szándékaikra vonatkozó kérdésre azt a választ adják, hogy „nem tudják”, „nem mennek el”, illetve nem biztosak abban, hogy elmennek-e egyáltalán szavazni. Ezeknek a száma korosztályonként változó, az egyes intézetek nagyjából egyetértenek abban, hogy a teljes felnőtt lakosság mintegy 30 százaléka ezen az állásponton van. A bizonytalanok csupán 12 százaléka szeretné, hogy a következő választás után is a jelenlegi kormány maradjon hatalmon, ezzel szemben 38 százalék szeretne kormányváltást. A kormánytól független elemzők a számok ismeretében úgy látják, a bizonytalanok között nagyobb az ellenzék potenciális tartaléka, mint a kormánypárté, tehát a következő választás szempontjából ők lehetnek a legértékesebb célcsoport a kampányszervezők szemében.
Meggyőzhetők a bizonytalanok afelől, hogy csak Orbánék jelentik számukra a holnap biztonságát?
A fideszes törzsszavazó bázisban biztosan van egy ilyen érzés, de a felmérések azt mutatják, hogy ez a tábor jelentősen csökkent, és jelenleg kétmillió alatt van. Ami persze még mindig jelentős erő, de már nem elegendő egy választás megnyerésére. A mai körülmények között az a kijelentés, hogy „biztonságot csak mi adunk”, a magyar társadalom többségének már nem feltétlenül elegendő a támogatáshoz. A közvélemény-kutatások alapján úgy látjuk, fontosabb számukra, hogy a gazdasági és a társadalmi helyzet az évek során egyre rosszabb lett, és ezt a biztonságnál előbbre valónak értékelik. Az összes független közvélemény-kutató cég, igaz, különböző mértékben, de jelentős Tisza-fölényt mér, s ha ehhez hozzáadjuk az egyéb pártokat, akkor még jelentősebb a különbség. Ha ide soroljuk a Mi Hazánkat, a DK-t, a „kutyákat”, az apró pártokat is, akkor azt kell mondanom, hogy 50 százalék fölött van azoknak az aránya, akik nem csak Orbánt tartják képesnek a biztonság garantálására, vagy akiknek más, fontosabb kérdések is vannak az életükben. Ezzel együtt jogos a kérdés, mert Orbán egyik végső kártyája ez az „ígéret” lehet. Nem véletlenül megy rá a háború vagy béke narratívára, nem véletlenül próbálja eljátszani, hogy Trump barátjával csak ő képviseli a béke pártját. Az adatlopások megjelenése szintén bizonytalanságot keltett sokakban. Azok a Tisza-szimpatizánsok, aki valójában még bizonytalanok, azt gondolhatják, hogy Orbánék legalább megőrzik a támogatóik adatait. Ez is Orbán utolsó fegyvereinek egyike, ezért játszik rá. Hogy működik-e? Amit most látunk, annak alapján nem vagyok ebben biztos.
Nem gondolja, hogy az emberek egy része jobban megbízik azokban, akik már kormányoztak, tudják, hogyan működik az állam, mint Magyar Péterben, akiről e téren még semmit nem lehet tudni. Aggódnak, mi lesz az országgal, ha egy kormányzásképtelen társaság kerül az élére?
Ezek a feltételezések 2022-ig talán még gondolkodóba ejthették a választók tekintélyes hányadát, de mára még a fideszes szavazók számára is világossá vált, hogy Orbánék nem tudnak kormányozni. Amit akkor próbáltak elhitetni magukról, amikor nagyon kedvező világgazdasági környezetben vezethették az országot, élhettek az EU-támogatásával, kiszámítható volt a növekedési pálya, a középosztálynak biztosítani lehetett az előrelépés lehetőségét, az mostanra kifulladt. A vasúttól a gyermekvédelemig, az egészségügyön át az oktatásig, az önkormányzati és civil világig nincs olyan terület, ahol jól végeznék a munkájukat. A kormányzás képtelensége a legnagyobb probléma náluk. A nyáron készült legutóbbi felmérésünk azt mutatta, a megkérdezettek 64 százaléka mondja, hogy Orbánék rosszul kormányoznak. Ez 2021 őszén még csak 47 százalék volt. Most minden mutatóban jelentős a különbség a kormánypárt és ellenzék támogatottsága között. Mára elszállt az az illúzió, hogy „lopnak, de legalább kormányoznak”. Ettől persze még nem gondolják automatikusan azt a választók, hogy Magyar Péter biztosan jobban vezetné az országot. Ez ma az egyik legkomolyabb kérdés, sok függ attól, milyen választ ad rá, milyen csapatot tud majd felmutatni.
Próbálkozik, kisebb-nagyobb sikerekkel…
Ő is tudja, fontos lehet a jövőjére nézve, hogy áprilisig ezekre a kérdésekre milyen választ tud adni. Elhiszik-e róla a mai támogatói, hogy nem csak ígér, teljesíteni is képes. De ennél szerintem van egy sokkal fontosabb faktor is, ami Orbánék ellen dolgozik: ez az unalom. Tizenhat évük volt jobbá tenni az országot, a választók talán megunták ugyanazokat az arcokat, ugyanazokat az ígéreteket, az egyre mélyülő szakadékokat, és azt gondolhatják, próbáljunk ki valaki mást. A működő demokráciákban ez az „unalom faktor” létező jelenség, a politikusok számolnak is ezzel. Egy idő után az embereknek elegük van az adott politikai szereplőkből és azt mondják, csinálja valaki más. Nem tudjuk, jobb lesz-e, de próbáljuk ki.
Ez a közbeszédben is tapasztalható. Van valami felmérésük arról, hogy a bizonytalan tábor döntött-e már, vagy ha döntéshelyzetbe kerül, merre tendálhat?
Nagyon becsapósak az ilyen adatok. Egy telefonos kérdezőnek könnyen mondják azt a vonal túlsó felén az emberek, hogy biztosan vagy valószínűleg elmennek szavazni. Ma 86 százalék körül vannak, akik ezt ígérik, 65 százalék biztosra veszi, a maradék 20 százalék valószínűleg elmenne. De a választás „offline” esemény, fel kell kelni, el kell menni, időt kell rá szánni, a faluban látják, hogy elment a család, mit gondol majd a polgármester? Nem olyan egyszerű döntés ez, mint ahogyan kívülről gondolnánk. A legmagasabb részvétel a rendszerváltás után 2002-ben 73 százalékos volt, akkor is nagy volt a tét. Most is magas részvétel várható, de nem számítok 80 százalék körüli arányra.
Ön is úgy gondolja, hogy a bizonytalan szavazók szándékairól ma még nagyon keveset tudunk?
A bizonytalan szavazóról két dolgot tudunk: nem tudja, elmegy-e szavazni, és nem tudja, kire fog szavazni. Ezért nagyon nehéz bármit előre megjósolni velük kapcsolatban. Most az a biztos, hogy semmi sem biztos. Van egyetlen olyan fontos kérdés, amire az adott válaszok némi eligazodást nyújthatnak: mit gondol, jó irányba mennek-e a dolgok? Erre a magyar társadalom kétharmada azt feleli: nem, rossz irányba mennek, ami mégsem jelenti azt, hogy egyharmad viszont jónak látja azt az irányt, amit a Fidesz követ. A fideszes tábor sem egységes ebben a kérdésben.
Mennyire nehéz most a kormánypártok helyzete?
Az elmúlt másfél évtizedben most tűnik úgy, hogy nagyon nehéz lesz megmaradniuk a hatalomban. A kormány minden intézkedése arra utal, hogy ezzel Orbánék is tisztában vannak. Most semmi sem drága. Legyen 14. havi nyugdíj, mindenféle anyagi kedvezmény a legszélesebb rétegeknek, kerül, amibe kerül, nekik szolgáljon a legolvasottabb bulvárlap, minél több személyes adat szivárogjon ki az ellenfél táboráról, hadd érezzék a másik oldalon állók a fenyegetettségüket. Van még egy fontos külső tényező is, amelyet nem szabad alábecsülni: a külföldi nagyhatalmak közül Kína, Oroszország és az USA mind abban érdekeltek, hogy Orbán a helyén maradjon.
