Csak Fidesz-közeli civilek kaptak tízmilliós támogatásokat Pécsett

HírKlikk 2023. december 16. 16:05 2023. dec. 16. 16:05

Olyan pécsi szervezetek is milliós támogatást kapnak az állami Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán, amelyeknek semmilyen látható tevékenysége, de még weboldala sincs. Eközben nagymúltú, aktív civileknek csupán százezreket ítéltek a Városi Civil Alapból.

A K-Monitor vette észre, hogy ismét elsősorban Fidesz-közeli szervezetek jártak jól a Városi Civil Alappal (VCA). Szerintük a nyertesek nagy része kampányon kívül inaktív, legfeljebb a nevével támogatja a kormánypárti helyi politikusok kezdeményezéseit. Van köztük olyan, ami két szomszédos kerületben hasonló névvel és azonos vezetőséggel működik, és olyan is, ami tavaly 32 ezer forintból gazdálkodott, de idén 11 milliós támogatást kapott, vagyis a maximális összeget. Mindezt közpénzből – írja a Telex.

A VCA-t, az állami Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. egyik pályázatát a Norvég Alap civilek számára megpályázható 4 milliárd forintos forrásainak pótlására hozta létre a Miniszterelnökség még 2021-ben. A K-Monitor szerint a nyertesek nagy része kampányon kívül inaktív, legfeljebb a nevével támogatja a kormánypárti helyi politikusok kezdeményezéseit.

A szóban forgó pályázatot szeptemberben írták ki. A támogatottak nemrég nyilvánosságra hozott listáján összesen 46 Pécsen bejegyzett civil szervezet van. A többségük leginkább a kultúra, a sport, az oktatás területén tevékenykedik. Összességében ezek a szervezetek kapták a kevesebb pénzt. Viszont a támogatott szervezeteknek nagyjából a negyede köthető ismert fideszes aktivistákhoz, pártemberekhez, illetve a helyi fideszes média háttérszereplőihez. Ezek a szervezetek kaphatják meg a Pécsre érkező összesen 150 millió forintnyi támogatásnak a felét – írja a lap. Ilyen például a kormánypárti Pécs Aktuál nevű kiadvánnyal szimbiózisban működő Agytörő Egyesület, ami 10 millió forintot kapott és a Bio Város Egyesület szintén 10 milliós támogatással. Utóbbi gondozásában jött létre a „polgári panaszkodó”, Pécs Közösségi Térképe, amit a Fidesz frakcióvezetője mutatott be.

A Pécs Aktuált kiadó cégcsoport címére bejelentett Magyar Garabonciás Alapítvány is kapott 10,9 milliót és a lap szerint a Z Nemzedék Alapítvány is ehhez a körhöz köthető, ők 7 milliót kaptak. A Pécsi Gamer Egyesület 4 millió forintot, míg az Országos Gamer Szövetség Egyesület 3,8 millió forint támogatást kap. Ezeknek a szervezeteknek az egyik közös pontja az a Vezér Tamás Dániel, aki a helyi Fidesz sajtósa volt, majd Vári Attila polgármesteri kampányát is végig kísérte. Vári október közepén váratlanul lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöki posztjáról, miután a sportszervezettől nyom nélkül eltűnt 50 millió forintnyi euró.

Érdekes pont, hogy a DK egykori pécsi alpolgármestere, Bognár Szilvia két szervezete is sikeresen tudott pályázni. Bognár kapcsolata megromlott az ellenzéki városvezetéssel, otthagyta a pártot is, azóta pedig a Fideszhez közeledik. Az általa alapított Tiszta Kezek Egyesület legalább 3 millió forintot, míg a Másképp A Közéletben Egyesület legalább 7 millió forintot fordíthat a céljaira.

Azért ellenzéki politikai szervezetnek is jutott a VCA pénzeiből. A 2019-es pécsi ellenzéki összefogás ernyőszervezeteként ismert Mindenki Pécsért Egyesület 253 ezer forintot vihet haza.

Forrás: Telex


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom