Csak májusban 852 ingatlan került végrehajtásra

HírKlikk 2019. július 16. 04:13 2019. júl. 16. 04:13

Beindultak a végrehajtások, csak májusban 852, áprilissal együttvéve pedig 904 alkalommal történt ingatlannal kapcsolatos végrehajtás. A számok főképpen az április végi moratórium lejárta után ugrottak meg. 

Az atv.hu megkereste a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarát a második negyedéves, vagyis a moratórium lejártát követő számokkal kapcsolatban.

Ebből kiderül, hogy április-májusban összesen 904 alkalommal került sor végrehajtási cselekményre. A lakóingatlan sikeres árverését követő birtokba adás miatt: 589, lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt: 161, a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során: 98, önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt: 55, bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően: 1.

Bontásban nézve a májusi hónap volt az, amikor igazán „megugrottak” az ingatlannal kapcsolatos végrehajtási cselekmények, akkor, amikor lejárt a kilakoltatási moratórium.

Ebben az évben egyébként az ellenzék már korábban foglalkozott a lakhatási krízissel, amelyet a lakhatási moratórium lejárta tovább erősített. Ekkor az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP és a Párbeszéd független országgyűlési képviselők rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek, ahol a gyermekes családok hajléktalanságának a megelőzéséhez szükséges egyes törvénymódosításokról szóló javaslatot vitatták volna meg. Az ülés azonban határozatképtelennek bizonyult, miután a kormánypárti politikusok távol maradtak az Országgyűléstől. 

Forrás: ATV/Hírklikk