Csak saját felelősségre használható az uniós pénzből épült kerékpárút

HírKlikk 2020. szeptember 21. 05:00 2020. szept. 21. 05:00

Bár elkészült a kerékpárút Kötegyánban egy 245 millió forintos, a terület- és településfejlesztési operatív program keretében zajló beruházás során, azt bizonyos hibák miatt, az önkormányzat egyelőre nem vette át, tehát csupán saját felelősségre lehet használni – ismertette a minap dr. Hajdu-Szűcs Mária Kornélia polgármester.

A falu belterületén, 270 méteren az úttest mindkét oldalán kerékpársávot alakítottak ki; a település külterületén, 1661 méteren – a meglévő, Sarkad és a határátkelőhely közötti bicikliútig – 2,25 méter széles kerékpárutat építettek – írja a beol.hu.

Elmondta, a vasútállomás és a határátkelőhely közötti részen megrepedt az aszfaltcsík. Vélhetően egy 20 tonnánál nehezebb jármű hajtott fel rá, találtak keréknyomokat is. Hamarosan szemügyre veszi a területet egy, a kivitelező által felkért független szakértő, és felméri, miként rongálhatták meg a vadonatúj bicikliutat, valamint miként lehet kijavítani a hibát úgy, hogy évekig használható, homogén felületet kaphasson a szakasz.

Egy csekély rész a település határát jelző táblánál is megrongálódott, vagy azért, mert ráhajtottak, esetleg azért, mert nem tömörítették eléggé.

Forrás: beol.hu