Csaknem tízmillióért vettek faliszőnyeget Matolcsyék

HírKlikk 2019. november 20. 14:36 2019. nov. 20. 14:36

A Pallas Athéné Domus Sapientiae (PADS) szerződési listáján szúrta ki a 168 Óra, hogy a Nemzeti Bank Alapítványa (MNB) a Kossuth-díjas textiltervező, gobelinművész, Hager Ritta Remény című alkotását vásárolta meg egy kisebb vagyonért.

A faliszőnyeg 9 millió 392 ezer 245 forintjába került az alapítványnak, amely a lap kérdésére azt felelte, hogy "az Úri utca 21. szám alatt működő egykori Városháza épületét, a tudományos kutatóközpontnak és doktori iskolának helyet adó Bölcs Várat magyar tervezők és iparművészek alkotásai ékesítik”, és ide kerül ez a falikárpit is. A vásárlásról pedig a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány kuratóriumi testülete döntött.

A PADS kuratóriumának elnöke pedig nem más, mint Matolcsy György.

A 168 Óra úgy véli, hogy „kezd afféle miniatűr megalomániává fajulni a Magyar Nemzeti Bank és alapítványai műgyűjtő szenvedélye”.

Az MNB alapítványainak ez már a sokadik műkincsvásárlása. Természetesen az egész közpénzből történik, hiszen 2016-ban az Alkotmánybíróság kimondta, hogy Matolcsy állítása ellenére az alapítványok létrehozására elköltött 260 milliárd forint nem vesztette el közpénz-jellegét.