Csalódtak a magyarok és a lengyelek, amiért elzárhatják a pénzcsapot

HírKlikk 2021. december 3. 19:55 2021. dec. 3. 19:55

Közelebb került Lengyelország és Magyarország felelősségre vonása – írta a Süddeutsche Zeitung brüsszeli tudósítója. Az Európai Bíróság főtanácsnoka, Campos Sanchez-Bordona a két tagállam jogállamisági eljárást megkérdőjelező keresetével kapcsolatban annak elvetését javasolta a testületnek. 

A liberális német lap szerint a keresetet elutasító ítélet jövő év elején várható. A megtámadott úgynevezett jogállamisági mechanizmust az EU az idén januárban vezette be, és a bizottság számára lehetővé teszi, hogy visszatartson támogatásokat, amennyiben valamely tagállamban jogállamisági hiányosságok akadályozzák azok jogszerű felhasználását. Magyarország és Lengyelország márciusban támadta meg a jogállamisági mechanizmust, ami nem csoda, hiszen mindkét tagállam ellen folynak már eljárások a jogállamisággal és az európai értékek érvényre jutásával kapcsolatos aggályok miatt. Az EU állam- és kormányfői azonban úgy döntöttek, hogy a mechanizmust csak akkor alkalmazza majd a bizottság, amikor azt jóváhagyja az Európai Bíróság. 

A bizottság azonban gyakorlatilag már novemberben megkezdte az eljárás előkészítését azzal, hogy kérdéseket tartalmazó leveleket küldött a két kormánynak. Az új mechanizmust azzal indokolják, hogy független bírák és ügyészek hiányában az uniós támogatási összegeket büntetlenül lehet hűtlenül kezelni, vagy elpazarolni. Ennek megfelelően, a bizottság csakis az eseteknek ebben a szűk körében alkalmazhatja a mechanizmust, de a jogállamiság és az európai értékek megsértésének más eseteiben nem. A főtanácsnok újra leszögezte: a mechanizmus költségvetési szabály, amely „megfelelően közvetlen összefüggést feltételez a jogállamiság megsértése és a költségvetési terv végrehajtása között”, vagyis nem alkalmazható minden jogállamisági problémára. 

Alapvetően azonban a mechanizmus megfelelő jogalapot biztosít, és összeegyeztethető az EU egyéb alapelveivel. A két tagállam csalódott, az Európai Parlament, amely már jó ideje sürgeti a mechanizmus elindítását, és ezért már be is perelte a bíróságot, lelkesen üdvözölte a főtanácsnok javaslatát. Katharina Barley, a német SDP képviselője az Európai Parlamentben, volt német igazságügyi miniszter kijelentette, „A magyar és a lengyel kormány számára a pénzcsap újabb fordulatot tett az elzárás felé”.  A cikk idézte a lengyel és a magyar igazságügyi miniszter vonatkozó állásfoglalását is.