Cseh választás – Andrej Babis befutó lehet
Nagy siker lesz, ha az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) sikerül megnyernie a választásokat Csehországban, és a mozgalom lehetőséget kap a kormányalakításra – jelentette ki Andrej Babis volt kormányfő, az ANO elnöke, miután az észak-morvaországi Ostraván leadta szavazatát.
Csehországban pénteken és szombaton képviselőházi választásokat tartanak, arról döntenek, hogy a négypárti jobboldali koalíció fogja-e kormányozni továbbra is az országot, vagy a jobbközép ANO és az ellenzék kerül hatalomra. Andrej Babis az ANO listavezetője Észak-Morvaországban.
Az ellenzéki politikus szerint a választások sorsát négy régióban – Prága, Észak-Morvaország, Dél-Morvaország és Közép-Csehország – leadott szavazatok döntik el.
„Még nem nyertünk meg semmit, minden nyitott, senki sem tudja előre az eredményt" – mondta Babis újságíróknak.
„A mostani választások azért fontosak, mert eldöntik, hogy Csehország a jövő vagy a múlt felé fordul, marad-e a nyugati orientáció, vagy visszamegy-e országunk Keletre" – mondta Petr Fiala kormányfő, a Spolu (Együtt) hárompárti koalíció elnöke, miután leadta szavazatát a dél-morvaországi Brünnben. Fiala a Spolu listavezetője Dél-Morvaországban.
Petr Pavel államfő lakhelyén, a nyugat-csehországi Cernoucek településen adta le szavazatát. Úgy vélte, nem lesz egyszerű a kormányalakítás, mert a kormányoldal és az ellenzék között árkok alakultak ki.
„Hidakat keresni ezeken az árkokon keresztül, nem lesz nagyon egyszerű. Minthogy nem lesz egyszerű a kormánytöbbség kialakítása a képviselőházban sem" – szögezze le az elnök
A szavazóhelyiségek pénteken este tízig, szombaton pedig reggel nyolctól délután kettőig vannak nyitva. A voksolás első eredményeit szombat estére ígéri a Cseh Statisztikai Hivatal.