Dávid Ferenc: úri társaságban ilyen kérdésekről csomagban szoktak tárgyalni
„A rendszerváltás után 1992-ben született korabeli Munka Törvénykönyvében az állt, hogy 'az elrendelhető túlmunka felső határa naptári évenként száznegyvennégy, kollektív szerződés eltérő rendelkezése esetén legfeljebb kétszáz óra’ – most ennek a dupláját akarják törvényi szinten lehetővé tenni”. Erre az enyhén szólva is „furcsaságra” hívta fel a Hírklikk figyelmét Dávid Ferenc, a VOSZ ősszel leköszönt főtitkára. Könnyű neki ilyenekre emlékezni – mondhatnánk, hiszen ifjú titánként maga is részt vett a törvény akkori kidolgozásában. Szerinte ugyan nem ördögtől való irányváltásról gondolkodni, de a módszer elfogadhatatlan. Csomagban kellene tárgyalni róla a szociális partnerekkel, s a többi között azt is elő kellene írni, hogy az így termelt profitból részesedjenek a túlórára kötelezettek is.
Antall József polgári kormánya volt hatalmon és igazi kapitalista megközelítésben született meg az 1992. évi XXII. törvény, azaz a korabeli Munka Törvénykönyve – emlékezik vissza Dávid Ferenc.
Az előkészítő vita az azóta Orbánék által megszüntetett Érdekegyeztető Tanácsban zajlott hosszú hónapokig. A cél az volt, hogy a nagyüzemi termelőszövetkezetekre szabott szocialista munka törvénykönyvéből megcsinálják a polgári kapitalizálódó Magyarország lebontott nagyiparának és mezőgazdaságának a munkatörvényét. „Igazi kapitalista megközelítés volt a mienk, az eredményt pedig úgy hívtuk, hogy a ’Munka alkotmánya’, s habár már akkor is feles törvény volt, mi úgy gondoltunk rá, mint egy sarkalatos törvényre” – emlékezik vissza Dávid Ferenc.
Az OÉT-ben a kormány, a munkaadók és a munkavállalók egyezségre jutottak, közösen vitték a parlament elé a megállapodást, amelyet majdnem teljesen egy az egyben fogadott utóbb el az Országgyűlés – említ egy másik, napjainkban példátlannak tűnő momentumot a szakember. Ez a törvény, annak is a 129. § (1) része a következőt tartalmazza: „Az elrendelhető túlmunka felső határa két egymást követő napon összesen négy óra; ettől érvényesen eltérni nem lehet. Az elrendelhető túlmunka felső határa naptári évenként száznegyvennégy, kollektív szerződés eltérő rendelkezése esetén legfeljebb kétszáz óra”.
„Ahhoz képest, hogy eltelt 26 év, amely alatt a világ előre ment, nálunk a munkaadó által elrendelhető éves túlóra-keretet most megdupláznák” – mondja a szakember. Némileg ironikusan hozzáteszi: „Mint a munkáltatókat tömörítő szervezet korábbi vezetője értem, hogy komoly problémák vannak a munkaerő-piacon, s azt is, hogy foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, de kérdem én: hogy lehet, hogy ilyen extenzív fejlődés kell a munkaidő vonatkozásában, amikor az elmúlt negyed században a világban óriási technológiai fejlődés, automatizálás ment végbe?”
De korántsem csak ez a probléma a Kósa Lajos és Szatmári Kristóf által önálló képviselői indítványként benyújtott tervezettel – szögezi le Dávid Ferenc. „Ma már sajnos megszokott dolog, de nem lenne szabad elfogadni, hogy egy ilyen tervezet előterjesztője nem a kormány, nem a szaktárca, hanem parlamenti képviselők, olyanok, akik eddig nem igazán foglalkoztak ezzel a területtel. Persze köztudott, hogy ezzel el lehet kerülni az előzetes egyeztetéseket az elképzelésről, beleértve a tárcaegyeztetést is, hiszen ez már csak utólagos alkudozásra nyit lehetőséget – ha egyáltalán”.
További komoly ellenvetései is vannak az egész üggyel kapcsolatban: „Politikailag és emberileg egyaránt hibás, hogy egy ennyire egyértelműen nem a munkavállalók javát szolgáló törvényt Adventkor és Karácsonykor akarnak meghozni” – veti fel, mondván, akár ősszel is nekiláthattak volna, de el is tolhatták volna tavaszig, a munkaerő-piaci helyzet akkor is ilyen volt és ilyen marad. Az időzítés és az, hogy vita, előkészítés nélkül egy hét alatt lezavarják a Országgyűlésben a szigorítást, nem tesz lehetővé egy olyan konstrukciót, amely egyaránt megfelelne a munkaerő-piaci igényeknek, növelné a túlórát és elfogadható lenne a partnerek számára.
„Nagyon hibás és komoly szakpolitikai hiba, hogy a munkaadókat és a munkavállalókat egyaránt negatívan érintő cafeteria-elvonással és a kemény és megegyezéstől távol álló minimálbér-tárgyalások közepette állnak elő egy további, ugyancsak milliókat érintő túlóra-emelési ötlettel – úri társaságban ilyen kérdésekről csomagban szoktak tárgyalni” – szögezte le Dávid Ferenc. És a kormány mintha elfeledkezne arról – ahogy tette azt pár éve, amikor a Nagypénteket munkaszüneti nappá nyilvánította –, hogy a túlóra is az éves munkaidőalap része. Amikor az azt érintő lépésben gondolkodunk, akkor számba kell venni a szabadságokat, a munkaszüneti napokat, a pótszabadásgokat, a rendkívüli szabadságokat, a túlmunka egész rendszerét, nem lehet egy elemet kiragadni belőle – szögezte le.
Az már csak hab a tortán, hogy a magát családbarátnak mondó kormányhoz egy ilyen intézkedést, amely a családok érdekei ellen hat, hiszen az csak üres szöveg, hogy majd megegyezik a munkaadó és a munkavállaló. A munkaadó ugyanis elrendeli a túlórát a munkavállaló számára. A kollektív szerződés csak annyiban fog ebben játszani, hogy egyéves vagy hároméves lesz az elszámolás.
És ha már a hároméves elszámolásnál tartunk: számos kérdést felvet Dávid Ferenc szerint ez az elképzelés. Hiszen egyrészt ki tudja, három év elteltével milyen adó – például személyi jövedelemadó – terheli majd a túlórapénzt, illetve ki és hogyan lesz képes számon tartani három évre visszamenőleg a túlórákat.
A szakértő szerint, ha mindezeket a munkaerő-piaccal összefüggő kérdéseket egy normális egyeztetésen szóba hozták volna, akkor el lehetett volna indítani egy normális folyamatot, amelynek részeként az ellentételezés is felmerült volna. S habár ő évtizedekig a munkaadók érdekeit képviselte, mégis úgy látja, hogy az extra terhelést magasabb ellentételezéssel kellene honorálni. „Mindenki azon nyavalyog, hogy a munkavállalók bére alacsony, az pedig természetes lenne, hogy a túlmunkát plusztermelés igénye miatt elrendelő vállalkozó a munkavállaló extrateljesítményét fizesse meg az extrapofitjából” – szögezi le Dávid Ferenc.
„Szerettem volna látni a nemzetközi összehasonlításokat, ágazati igényfelméréseket például” – nehezményez további elmaradásokat Dávid Ferenc, aki a beszélgetés során többször leszögezte, hogy nem ördögtől való beszélni a túlmunkáról, de elfogadhatatlan a tervezet előterjesztésének a módja, a hivatalos utaknak csak az utólagos betartása, az, hogy kész helyzet elé állítja a munkavállalókat, egy hét alatt lezavarják azt a benyújtástól az elfogadásig” – szögezi le.
A maga részéről azonban reménykedik abban – bár nagy esélyt erre nem lát –, hogy szakmaitalansága miatt visszavonják a tervezetet. Amit viszont valószínűnek tart, az az, hogy valamifajta kompromisszum azért lesz a végén. Az egész ügy mindenesetre nagyon szakmaiatlan, mind annak az időzítése, mind pedig a módja. S az is biztos, hogy nem fogja javítani a szociális partnerek egymáshoz való viszonyát.
