Deák Dániel azon töpreng, hogy Márki-Zay Péter miért törte el a karját
„Márki-Zay Péter strandolás közben eltörte a kezét és kórházba kellett vinni. Vajon mi történhetett?” Ezt a kérdést tette fel önmagának és a nyilvánosságnak Deák Dániel, a XXI. Század intézet vezetője elemzője.
A mindig a dolgok mögé látó politológus most sem hazudtolta meg önmagát. Nem elégedett meg azzal, amit mindenki tud: hogy Márki-Zay Péter szombaton este a családjával egy strandon balesetet szenvedett, eltörte a karját és vasárnap reggel már meg is műtötték. Deák Dániel is tudja ezt, de őt, mint mindig, ezúttal is a történések mögöttes tartalma érdekli. Miközben más hétköznapi ember megelégedne azzal, hogy tudomásul veszi a hírt, esetleg jobbulást kíván az ellenzéki politikusnak, Deák Dánielt nem ilyen fából faragták, mert ő és a hozzá hasonlók különös anyagból vannak gyúrva.
Most tényleg nem akadnánk fenn azon, hogy az európai – nevezzük zsidó-keresztény – kultúrában a politikai ellenfeleinket baleset, netán családi tragédia esetén nem szoktuk ekézni. Ellenkezőleg: jobbulást, gyors és teljes gyógyulást és felépülést kívánunk nekik.
Deák elemzőt azonban láthatólag a dolgok mögött meghúzódó láthatatlan vonulat is érdekli. Vajon miért is törhette el Márki-Zay a karját? Mert, hogy valamilyen, ma még ismeretlen okból, abban szinte biztosak lehetünk. Az ellenzéki oldalon semmi nem történik véletlenül, Gyurcsányt kell sejteni a baleset mögött, ő vehette rá (utasította) Márki-Zayt, hogy az ellenzék választási esélyeit ezzel a kis emberi epizóddal növeljék.
Az sem kizárt, hogy Márki-Zay Soros Györggyel szkanderezett, és akkor érhette a baleset. Nem túl valószínű, hogy így történt, de ezt sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, mert az idős, magyar származású amerikai milliárdostól minden kitelik.
Jobb helyeken politikai kultúrának nevezik azt, hogy az ellenfelek minimális tiszteletet tanúsítanak egymás iránt. Nem a másik politikai szerepvállalását fogadják el, hanem az emberi méltóságára vannak tekintettel. Ez persze nem mindenkire kötelező, de – klasszikustól tudjuk – bizonyos szint fölött nem megyünk bizonyos szint alá. Vagyis, mindez csak azok számára evidens és kötelező, akik képesek normálisan és demokratikusan gondolkodni. Akiknek egy újszülött gyermekét szeretettel magához ölelő apáról nem az jut az eszükbe, hogy az illető férfiatlan, magyarul „buzi”, s ha egy politikai ellenlábast baleset ér, akkor nem találgatják, hogy miért törte össze magát.
Mielőbbi gyógyulást kívánnak neki, vagy ha ez túlságosan megerőltető a számukra, akkor az a minimum, hogy csöndben maradnak.
