Defenzívába szorult a Fidesz: terelnek, tagadnak, nem tudnak mit kezdeni

NVZS 2021. október 27. 17:45 2021. okt. 27. 17:45

Tordai Bence nem hiszi, hogy Kövér László megbüntetné a keddi parlamenti folyosói akciója miatt, de ha úgy lenne sem bánná, „mindenképpen megérte az akció, már csak azért is, mert defenzívába szorultak, terelnek, tagadnak, láthatóan nem tudnak mit kezdeni a helyzettel”. A Párbeszéd országgyűlési képviselője hétfőn Orbán Viktort kérdezte az országgyűlés ülésnapján a Pegasus-ügyről, kedden pedig az igazságügyi bizottság ülése után „üldözte” a Parlament folyosóin Varga Juditot. Az igazságügyi miniszter – a testületben a párttársainak, a folyosón pedig sleppjének köszönhetően – megúszta, hogy válaszolnia kelljen a megfigyelési botránnyal kapcsolatos kérdésekre. Tordai szerint Varga Brüsszelben kemény, de interperszonális helyzetben nem annyira „félelmetes”.

„Káprázatos testcselek, kiábrándító válaszok Varga Judittól – Miután az Országgyűlés Igazságügyi bizottságában a fideszes többség leszavazta, hogy a ma 100 napos Pegasus-ügyben kérdezhessem a minisztert, kénytelen voltam a folyosón próbálkozni. Ez lett az eredménye...” – ezzel a rövid szöveggel vezette fel Tordai Bence azt a Facebook posztját, amit kedden egy rövid kis videóval tett fel a közösségi oldalra. A videón az látszik, hogy a parlament folyosóján Varga Juditnak próbál – igencsak türelmesen és udvariasan – kérdéseket feltenni a Pegasus-botrányról, azon belül is az ügyvédek – és név szerint Bánáti János ügyvédi kamarai elnök – titkosszolgálati megfigyelésével kapcsolatban. De hiába, mert a miniszter menekül előle, miközben emberei védik Tordaitól. (A videót cikkünk végén megnézhetik.)

 

Az „üldözés” hosszabb volt

S hogy miért „vette üldözőbe” Varga Juditot Tordai Bence, amikor elvben lett volna lehetősége a megelőző bizottsági ülésen kifaggatni őt? Mint szavaiból kiderül, megvolt rá az oka. „Én tisztelettel, türelemmel végigvártam és végighallgattam a testület ülésén a ’termelési riportot’ – hallgattam, mert nem kérdezhettem” – fogott bele a képviselő. Mint hozzátette: igaz, némi zavar volt az erőben, ugyanis a fideszesek egy része megszavazta, hogy szót kapjon, de a másik része nem, így nem tudott kérdezni. „Varga Judit maga is érezte, hogy nem vagyok teljesen elégedett és nagyon barátságosan odafordult hozzám, kezet fogott velem, kicsit jópofizott, azt hitte, ettől barátok vagyunk” – emlékezett vissza Tordai, aki szerint „érdekes volt” ezután üldözni a minisztert, igaz, inkább a sleppje miatt.

Körülbelül hatan próbálták elszigetelni Vargát, nehogy beszédtávolságba kerüljön a képviselővel („ezek a kis, fidelitasos jellegű fogdmegek elég kriminálisak voltak”). Megtudtuk, hogy ennél hosszabb video is készült, amiből kiderült, hogy Varga az elején azzal próbálta megúszni a Tordaival való párbeszédet, hogy leállt parolázni a kúriai vezetőkkel. Utána Völner Pál „olyan erővel próbálta eltolni, mintha kidobóember, nem pedig parlamenti államtitkár lenne”. 

Vargának is lenne „jogászi lelkülete”?

Maga Varga Judit annyira azért nem egy bátor – mondta Tordai, aki elismeri, hogy a maga nemében Brüsszelben az („amiért nyilván megveregetik a vállát a Fidesz-központban”), de a tegnapihoz hasonló interperszonális helyzetben nem tűnik annyira félelmetesnek.

Borítékolható, hogy nem lesz eredménye az akciónak, válaszokat – kiváltképpen értékelhető válaszokat – a Pegasus-üggyel kapcsolatos kérdéseire nem fog kapni. Mégis, miért csinálta? – tettük fel a kérdést. „Mindenképpen megérte az akció, már csak azért is, mert defenzívába szorultak, terelnek, tagadnak, láthatóan nem tudnak mit kezdeni a helyzettel” – szögezte le.

Tordai egyébként a maga részéről azt érezte, mintha Varga Juditban megszólalt volna a jogászi lelkület. Merthogy hiába mondta Orbán Viktor a parlamentben azt, amit (a szolgálatok nem a megfigyeltek foglalkozását, hanem a tevékenységét nézik, vagyis, hogy az illető nemzetbiztonsági szempontból érdekes-e), ez tételesen nem igaz – húzta alá a képviselő, akinek a kérdésére reagált imigyen a miniszterelnök. Az ügyvédekre például más vonatkozik, mint másokra, ügyvédeket csak akkor jogszerű titkosszolgálati eszközökkel megfigyelni, ha konkrét bűncselekmény gyanúja merül fel velük szemben. „Ezért is kérdeztem rá konkrétan a megfigyelt ügyvédek esetére, ezen belül is Bánáti Jánosra, az ügyvédi kamara elnökére, hiszen ami történt, az jogszabálysértés” – mondta a képviselő. Nem tudom, hogy Vargának milyen a viszonya az ügyvédi kamarával és Bánátival személyesen, de az expozéjából az tűnt ki, hogy igyekeznek semleges viszonyra vergődni a kamarával és Bánátival is, „ami azért – lássuk be – nem könnyű ilyen jogállamisági körülmények közepette” . 

Vajon kap-e újabb büntetést Kövértől?

Számít-e ezért az akciójáért is valamifajta büntetésre Kövér Lászlótól? – kérdeztük Tordait, akit tavasszal a parlament elnöke 8,2 millió forintra büntetett meg, amiért „zaklatta” Varga Mihály pénzügyminisztert. „Nem hinném, ő az üléstermi viselkedést szankcionálta eddig, ez pedig nem az ülésteremben, hanem a folyosón zajlott” – mondta. Szerinte igen mókás lenne, ha Kövér beárazná, „ezt azért nemigen tudja megtenni” – mutatott rá. Bár – korrigálta magát sietve –, „mit nem tudnak megtenni? Nem vagyok én olyan bátor, hogy kijelentsem, ezt nem tehetik meg”. 

De szerinte Kövér most mással van elfoglalva: azzal, hogy a mértékkel fogyasztott pálinka bátorságot, a bor bölcsességet ad; illetve, hogy „az emberi agy és gondolkodás működése neurotechnológiai eszközökkel, koponyán belülről is mások által befolyásolható, módosítható és irányítható” – jegyezte meg, nem kis iróniával.

A 8,2 milliós büntetést már kifizette

Ha már Kövér és büntetés: hogy áll a korábbi gigabüntetésével, sikerült-e kifizetnie a 8,2 millió forintot? Mennyi jött össze gyűjtéssel? – kérdeztük meg. Mint elmondta: a maguk részéről a kampányhoz kértek támogatást az emberektől, s 2-3 millió forint össze is gyűlt. A büntetést egyébként már teljesen kifizette: négy és fél hónap alatt ugyanis szépen levonogatták a tiszteletdíjából („keményen vagyunk ugyanis dotálva”). Mint elmondta: ilyen büntetések esetében csak a minimálbért utalják a számlájukra, s 90 százalékot a büntetés törlesztése gyanánt lecsippentenek.

(Ha érdekli, hogyan büntet Kövér László a parlamentben, itt olvashat egy összefoglalót róla.) 

És akkor itt van Tordai ominózus, durván másfél perces videója.