Dérer Miklós: Orbán külpolitikájával elszigetelte magát, de az országot is

Orbán Viktor a rendkívüli uniós csúcson úgy járult hozzá Ukrajna 50 milliárd eurós támogatásához, hogy az általa előzetesen szóban támasztott feltételek közül egyetlenegy sem teljesült. Péntek reggeli rádiós – interjúnak álcázott – szózatában pedig többek között megjegyezte, hogy az EU-ban „ők 26-an vannak, mi meg egyedül”. Számíthatott másra?

Egyáltalán nem. Egy politikának, egy külpolitikának az abszolút csődje, ha valaki egy szövetségben, egy integrációban, egy társaságban, akikkel közeli kapcsolatban van, teljesen egyedül marad. Egy külpolitikának az alapja a szövetségépítés, azért, hogy ne maradjunk egyedül. Ugyanis, ha egyedül maradunk, akkor nem lehet igazán érvényesíteni az érdekeket, függetlenül attól, hogy azok – mint most Orbán esetében – nem valós érdekek. A lényeg mégis csak az, hogy egy külpolitika nem manőverezheti magát ilyen helyzetbe. Ezzel vége, ez a külpolitika tökéletes csődje. 

Vagyis Orbán teljesen elszigetelődött? 

Ez az elszigetelődés elég régóta tart. Amióta kormányváltás történt Lengyelországban, már rájuk sem számíthat. Az új szlovák kormányfő, Robert Fico „felmentő csapatnak” tűnt, ahogy Georgia Meloni is az olaszoknál. Csakhogy Meloni az orosz-ukrán kérdésben egyértelműen elhatárolódik Orbán Viktortól, Ficonak pedig nagyon kicsi az érdekérvényesítő képessége. Úgyhogy én a magyar miniszterelnök helyében Ficora sem számítanék. Ki is derült már pár alkalommal, ahogy most is, hogy ellene szavazott. Tehát Orbán egyedül van. Belemanőverezte magát egy olyan helyzetbe, amiből már nem tud kijönni: teljes a presztízsveszteség és az ellehetetlenülés a szövetségesek között Nyugaton. Itthon nyilván megpróbálja ezt megmagyarázni a parlamenti 135 „bátor embernek” és a másfél millió törzsszavazónak, de aki egy picit is gondolkodik, az rájön, hogy rossz ügyet rosszul, és teljesen egyedül képvisel. 

A Kossuth Rádióban a gazdákkal történt brüsszeli találkozójáról is beszámolt. Elmondta, ha akarta, se tudta volna elkerülni a gazdákat, mert elzárták a hotel bejáratát. De ő falusi gyerek, érti, hogy a gazdák miről beszélnek, és egyébként is nagyra tartja a traktoros társadalmat. Szerinte azért tiltakoznak, mert Brüsszel egyre több akadályt állít eléjük, hogy olcsóbban termesszenek, miközben az olcsóbban termelt ukrán gabonát beengedik.

Én úgy tudom, hogy nem csak szóba állt a gazdákkal, de egy kicsit „alá is tett” a traktorosoknak. Ezzel pedig beleavatkozott más országok belügyeibe, amit egyébként ő, a „szuverenitás bajnokaként” magyar vonatkozásban nem igazán támogat. Sőt, már törvénnyel és egy intézménnyel is próbálja a „magyar szuverenitást” védeni. Pedig az nem szuverenitás, ha egy közösségben kölcsönösen nem mondhatjuk el másokról a véleményünket. Orbán szerint ő elmondhatja, ő beavatkozhat, drukkolhat ellenzéknek, Trumpnak, Ficonak, a szlovén miniszterelnöknek, de, ha valaki a magyar ellenzéknek próbál valamilyen formában segíteni, az már szerinte beavatkozás. 

Lehet, hogy az elégedetlenkedő gazdák láttán fölcsillanni látta a reményt, hogy megtalálta ahhoz a kulcsot, ahol belemarhat az unióba, föllázíthatja esetleg az európai gazdákat?

Azért kis pont ő ahhoz, hogy az európai gazdákat föl tudja lázítani. Az európai gazdák egyébként bizonyos mértékben teljes joggal tüntetnek. Az EU a mezőgazdasági kérdést nem kezelte megfelelően, és most kezd el egy kicsit kapkodni. Az júniusi európai parlamenti választáson éppen ezért nem identitás-kérdések fognak dominálni. Az elmúlt pár évben – egészen tavalyig – úgy tűnt, hogy az erősebb integrációt akarók, illetve a szuverenisták között lesz a nagy harc. De feltehetően nem így lesz, hanem kifejezetten az emberek konkrét, a mindennapjaikat érintő kérdései állnak majd a középpontban: a migráció, a mezőgazdasági problémák, az orosz-ukrán háború, hogy a segítségnyújtás mennyire terheli meg az egyes országok büdzséjét, a környezetvédelem, a zöld program. Ez utóbbinak hallatlan költségei vannak, és ezt maximalista módon próbálja meg az EU, illetve a Zöldek bevezetni. A migrációval kapcsolatban előbb-utóbb rá kell jönni, hogy a jelenlegi világban – amikor különböző érdekek érvényesülnek és a társadalomnak is van egy tűréshatára – az nem emberi jog. A humanitárius ügyeket nagyon alaposan képviselni kell, a menekülteket be kell fogadni, de a migránsok közül csak azokat, akikre szükségünk van, különben fölrobban a társadalom, az egész konstrukció.

Orbán szereplései nyomán már csak az a kérdés, van-e számára visszaút Brüsszelbe?

Nem ő lenne, ha volna. Ő egyszerűen nem tud mást képviselni. Ad absurdum azt sem zárom ki, hogy azt is meg tudná ideologizálni, hogy azért csatlakozik a fősodorhoz, mert ellenzi, és ezt a fajta logikát a hívek egy része feltehetően elfogadná. 

Orbán arról is beszélt, sokszor érzi azt, hogy az amerikabarát kormányok az amerikai érdeket követik Brüsszelben. Valóban így lenne, vagy egyszerűen csak csődöt mondott a hintapolitikája az EU és Putyin között?  

Lassan kiderül Orbán külpolitikai koncepciója. Vagy nem ismeri fel, vagy nem akarja felismerni, hogy Ukrajnát, mint olyat az oroszok meg akarják semmisíteni – ezt egyébként expressis verbis ki is jelentették –, de az is lehet, hogy megbízást teljesít, amit szintén föl lehet tételezni. A miniszterelnök egy pár éve többször is említette – egyébként az ukránokra nézve elég dehonesztáló módon –, hogy nagyon jó, ha köztünk és Oroszország között van valami, akár Ukrajna is. Vagyis még saját magának, a saját szavainak is ellentmond, amikor nem ismeri fel, vagy nem fogadja el azt, hogy az ukránok Európa biztonságát védik Oroszországtól. Nem véletlen, hogy az évszázadokig semleges Svédország, a ’45 után semleges Finnország az oroszok ukrajnai támadása után azonnal felvételét kérte a NATO-ba. De az északi országok, a Baltikum mellett Lengyelország és Románia is fenyegetve érzi magát. Orbán valamiért nem érzi fenyegetve magát, pedig a magyar történelemre visszatekintve, épp elég fenyegető a dolog. Orbán egyébként most kétségbeesve kapkod, és próbálja a V4-et – amit az orosz politikájával épp ő vert szét – újra behozni valahogy a köztudatba, de elkésett. Ugyanis a lengyelek, a csehek éppen miatta már „leszálltak” erről a szerveződésről, az most már csak egy csontváz. A lengyelek a Baltikum, Lengyelország, Ukrajna, Románia konstrukcióban gondolkodnak, vagyis egy olyan védő folyosóban, ami védi Európát az oroszoktól. Ami pedig az amerikaiakat illeti: Orbánról már régebben kiderült, eléggé Amerika-ellenes. Ennek nyilván vannak – az elmaradt meghívások miatt – lélektani, és feltehetően családból hozott okai is, de az ő konstrukciójában Amerika túl nagy, túl erős, és túlságosan irányít. Ami óhatatlan. Például a NATO-ban mindenki egyenjogú, de nem egyenrangú. Én például nem szeretném, ha a NATO-ban Izlandnak ugyanolyan befolyása lenne, mint az Egyesült Államoknak, mert akkor nem működne. Realistának kell lenni. Orbán az amerikai politikát teljesen félreérti. Az amerikaiaknak az orosz-ukrán háború úgy kellett, mint a púp a hátukra. Ugyanis el voltak foglalva a Távol-Kelettel, most már el vannak foglalva a Közel-Kelettel, ott van nekik a déli határon a migrációs gond is. Rengeteg olyan külpolitikai problémával kell foglalkozniuk, ami elsődlegesen Amerika érdeke. Az orosz-ukrán háborúról úgy érzik, hogy az ukránok védelme Európa érdeke, viszont, ha Európa ezt nem ismeri fel, és nem védekezik megfelelően az oroszok ellen, hanem megpróbál „potyautasként” az amerikai védőernyőre hagyatkozni, akkor ettől egy kicsit idegesek lesznek. Hisz' akkor a saját érdekükben kénytelenek lesznek beavatkozni, mivel a legnagyobb gazdasági, civilizációs, biztonsági partnerük Európa. A XX. században kétszer, és ha a hidegháborút ide számoljuk, akkor háromszor is idejöttek, hogy megvédjék. Orbán érzi, hogy a már említett – Baltikum, Lengyelország, Ukrajna, Románia – keleti konstrukcióval ő teljesen a padlóra kerül, mindenfajta befolyását elveszíti. De ezt a folyosót nem az amerikaiak forszírozzák, ők csak fölsorakoztak melléje. Orbán befolyása pedig már csak negatív befolyás, és nagyon unják is már. Az uniós csúcs mostani döntése is azt jelenti, már nem akarják megbékíteni Orbán Viktort. Egyszerűen meg fogják kerülni, teljesen el fogják szigetelni, ki fogják zárni. Az ő politikája a saját elszigetelődéséhez vezetett, de sajnos az országot is elszigeteli. És ez nagy baj. A nyugati szövetség lényege ugyanis a bizalom és a konszenzus-képesség, a szövetségekkel való megegyezés, a velük való kompromisszumkötés. Orbán erre csak adok-kapok alapon, zsarolással, és egy olyan helyzet előidézésével hajlandó, ami tökéletesen elszigeteli. Mondhat akármit itthon, nyilván sokan el is hiszik, de nem mindenki. Az pedig már az ellenzéken múlik, hogy ezt a helyzetet a választások előtt hogyan használja ki.