DK: a katolikus egyház tárja fel a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményeket

HírKlikk 2024. december 4. 16:10 2024. dec. 4. 16:10

A Demokratikus Koalíció (DK) levélben kéri Ferenc pápát arra, hogy gyakoroljon nyomást a Magyar Katolikus Egyházra a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények feltárása és a bűnösök megnevezése érdekében – mondta a párt frakcióvezető-helyettese szerdai, online sajtótájékoztatóján.

Vadai Ágnes kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Rómában találkozik az egyházfővel.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, nem ismert, hogy pontosan hány olyan esetről van szó, ahol „katolikus papok a Bibliára hivatkozva, a Bibliával takarózva gyerekeket erőszakoltak meg".

Emlékeztetett, korábban a kormánypártok elutasították a DK azon javaslatát, hogy a parlament hozzon létre egy civilekből és egyházi személyekből álló vizsgálóbizottságot, ami feltárná ezeket a bűncselekményeket. Hozzátette, a DK korábban azt is javasolta, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények esetében mindenkinek legyen feljelentési kötelezettsége.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom