Dobrev Klára feljelentést tett a Szőlő utcai javítóintézet ügyében

HírKlikk 2025. december 4. 20:00 2025. dec. 4. 20:00

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke feljelentést tett a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, mert álláspontja szerint még dolgoznak ott olyanok, akik pedofilokat segítettek, mentegettek.

Az ellenzéki politikus csütörtökön a párt Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a javítóintézet volt igazgatója, a jelenleg letartóztatásban lévő Juhász Péter Pál bűntársai a mai napig szabadlábon vannak és az intézetben dolgoznak.

Dobrev Klára hozzátette: nemcsak az derült ki, hogy "Orbán Viktor, Semjén Zsolt, Gulyás Gergely, Kocsis Máté, Deutsch Tamás és Tuzson Bence is, és még sorolhatnám, végig hazudtak, amikor azt mondták, hogy nincs kiskorú érintett, hanem az is, hogy Juhász Péter Pálnak segítsége is volt a gyerek megerőszakolásában", nemcsak két ember, hanem sokkal több.

Letartóztatásban van ugyan Juhász Péter Pál egyik társa, most egy másik nevelőt is meggyanúsított az ügyészség, de még mindig vannak olyanok, akik a Szőlő utcában segítették, fedezték Juhász Péter Pált és még mindig ott dolgoznak – közölte.

"Ezért a mai napon feljelentést teszek a Szőlő utcai pedofilsegédek ellen, akik nem a gyerekeket védték a pedofiliától, hanem Juhász Péter Pált védték a lebukástól" -–mondta Dobrev Klára.

"Mi pontosan tudjuk, hogy kik ők, és az ügyészség is tudja, név szerint" – jegyezte meg.

Azt mondta, a Szőlő utcai elkövetők ugyanazt tették, mint amit K. Endre Bicskén, csak nem hízelgéssel, hanem erőszakkal és néha brutális veréssel, és mindent megtettek azért, hogy ez soha ne derüljön ki.

Dobrev Klára kijelentette: azt várja el, hogy "a sok hazugság után még a mai napon lépjen a kormány" az ügyben; azonnal függesszék fel állásukból a Szőlő utcában dolgozó "pedofilsegédeket".

Közölte, azért tesz feljelentést, hogy "Orbán Viktor többet ne bújhasson senki mögé, és vállalja a felelősséget"

Forrás: MTI