Donáth Anna csak befogott orral tudott egy listán szerepelni Gyurcsánnyal

HírKlikk 2023. november 27. 08:30 2023. nov. 27. 08:30

A Momentum EP-listavezetője ismét nekiment a Demokratikus Koalíció elnökének.

Nem lesz még egyszer olyan lista, amelyen Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc neve együtt szerepel – mondta a Momentum EP-lista-vezetője a Szabad Európának adott podcast-interjújában. Mint mondta, már a 2022-es országgyűlési választáson is csak befogott orral tudott egy listán szerepelni a Demokratikus Koalíció (DK) elnökével, de erre többet nem vállalkozna.

Méghozzá azért nem, mert megítélése szerint a tavalyi választást megelőzően “a választói akarat kényszerítette ki”, hogy közös listán induljanak az ellenzéki pártok, mert akkor ez alapján hihetőnek tűnt a kormányváltás, de tévedtek. Donáth szerint ebből ők levonták a tanulságot, és arra jutottak: előbb az ellenzéket kell megújítani ahhoz, hogy le lehessen győzni a Fideszt a választáson.

Az interjút szemléző hvg.hu emlékeztet: az utóbbi időben nem ez az első eset, hogy a Momentum arcaként szereplő – miközben a pártelnök Gelencsér Ferenc – Donáth élesen bírálja a DK-t, pontosabban annak elnökét. Először októberben publicisztikában írta azt Gyurcsányról, hogy a Fideszhez hasonlóan „a hazugság kultúráját” képviseli, majd azt fejtegette, hogy ők nem akarnak a párt „KDNP-je lenni”, végül kijelentette: a DK gúzsba köti az ellenzéket".

Csakhogy a kemény szavak ellenére, a hvg.hu információi szerint még ezután a fenti kijelentés után is leült a Momentum tárgyalódelegációja egyeztetni a jövő évi önkormányzati választási együttműködésről a DK-val, viszont nem sokkal később, november közepe óta valóban megszakadtak a tárgyalások.

A lap úgy tudja, a Momentummal addig sem volt könnyű az egyeztetés, mivel az önkormányzati választásra készülve “túlzott igényekkel” álltak elő. Miközben a többi párttal abban egyetértés volt, hogy a 2019-ben nyertes polgármestereket újraindítják, a Momentum több ilyen pozícióban is saját jelöltet akart.

Forrás: hvg.hu


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom