Drukkerek és ellenségek tartják össze a Fidesz táborát
Ha egy riporter megkérdezi az utcán, milyen háborúról beszél a kormány, ki indítana háborút, sokan vállat vonnának és azt mondanák „nem tudom, de lehet, hogy háború lesz”. Nekik bőven elég az, hogy Orbán Viktor megígérte, ha kell, megvédi őket ettől – mondta a Fidesz jelenlegi választási stratégiájáról Zsolt Péter szociálpszichológus. Emlékeztetett rá, a „béke vagy háború” keret továbbra is jól működik a kormánypárti törzsbázis mobilizálására, de egyre kevésbé látszik elégnek egy erős kihívóval szemben. A Tisza Párt felemelkedése megmutatta, hogy az ellenzék is képes napirendet formálni, ami mellett a Fidesz ukránellenes kampánya csak egy, és nem a kizárólagos értelmezési keret. A kormánypárt kampányát a legtöbb elemző már nem áttörési, hanem védekező stratégiaként értékeli.
A Fidesz láthatóan mindent az ukránellenes érzelmekre tesz fel. Tényleg azt gondolják, hogy ezzel választást lehet nyerni, vagy inkább kétségbeesett próbálkozásról van szó?
Az ukránellenes politizálást eddig főleg morális okokból kritizáltuk, hamarosan racionális felvetések is jöhetnek. A szélesebb közvélemény is felismerheti az elemi érdekeit. Ha például igaz – márpedig ebben Orbánnak és Hernádi Zsoltnak, a MOL vezérigazgatójának akár igaza is lehet –, hogy politikai döntés is van a Barátság vezeték helyreállításának késleltetésében, abból az fog következni, hogy egy az ukránokkal nem ellenséges magyar kormány sokkal több eredményt érhet el. Eddig sem volt hasznuk a fenyegetéseknek. Mi nem adunk akkor dízelt el az ukránoknak, ha nem jön a vezetéken az olaj? Akkor a dízelt megveszik a lengyelektől, a MOL haszna még tovább csökken. A másik pedig, hogy Ursula von der Leyen-nek Orbán Viktor felszólító levelet írt, hogy hasson oda, hogy az ukránok szolgáltassák az orosz olajat. De miért tenné ezt az Európai Bizottság elnökasszonya? Felfoghatja a helyzetet úgy is, hogy óvónéninek nézik, és hozzá jön a magyar fél árulkodni? Nincsenek jogi eszközök, mert Ukrajna nem EU-s tag. Sokkal egyszerűbb volna, ha az ukrán és a magyar kormány közt jó viszony alakulna ki. Horvátokkal, lengyelekkel szintén ez volna az érdekünk. Magyar Péter pedig elhozhat egy ilyen fordulatot, míg Orbán már nem tud váltani a külpolitikában. Úgy látom, ők maguk hisznek abban, hogy az ukránellenes kirohanásokkal lehet nyerni, különben nem csinálnák, de kívülről akár kétségbeesett kísérletnek is tűnhet. Vagy nincs jobb ötletük, vagy olyan mérésekre támaszkodnak, amelyek azt mutatják: a magyar társadalomban régen jelen van egy ukránellenes attitűd, amely talán még a háború előtti időkből ered. Ez nem a semmiből jött, hanem régi beidegződésekre épít.
Mire gondol, amikor azt mondja, ezek régi beidegződések?
Az ukránellenesség gyökerei részben a második világháborúig, részben a kilencvenes évekig nyúlnak vissza. Amikor megjelentek bizonyos, maffiaszerűen működő csoportok, a „ukrán” szó gyakran jelent meg a közbeszédben, hasonló módon, mint a „cigánybűnözés” kifejezés. Ha két szót folyamatosan egymás mellé teszel, idővel egymást erősítik, függetlenül attól, mennyi a valóságalapjuk. Így terjedtek el azok a nyelvi fordulatok, amelyek ma is ott vannak a háttérben. A stratégia erre épül, ezért rövid távon működőképes is. Bevált 2022-ben, amikor egy torzított médiatérben, széttöredezett ellenzékkel szemben önmagában is elég lehetett a többséghez. Aztán jött Orbán váratlan barátsága Putyinnal, és ezzel együtt az az orosz világszemlélet, amely szerint Ukrajna tulajdonképpen nem létező ország, az ukrán nyelv pedig csak az orosz egy nyelvjárása. A magyar társadalom egy része ezt a narratívát szépen átvette. Az ukránoknak rengeteg áldozatot kellett hozniuk, hogy a magyar közvélemény egyáltalán elfogadja: létezik olyan, hogy ukrán nép. Ez nagyon szomorú, mert azt mutatja, milyen mélyen ágyazódott be az orosz narratíva a magyar gondolkodásba. A Fidesz által monopolizált „béke” fogalma ellenzéki oldalról is visszafordítható, mondhatják, „az orosz érdekek kiszolgálása sodor minket veszélybe”, ami tovább csökkentheti a kampány mozgósító erejét. Így a Fidesz ukránellenes stratégiája ma inkább a rendszer stabilizálására szolgáló, de egyre kockázatosabb politikai eszköz, mintsem egy új, minden korábbinál erősebb győzelmi recept.
Miközben lenne elég más válság, amire politikát lehetne építeni. A belső bajok nem fontosak a Fidesznek?
Valószínűleg olyasmivel akarnak előállni, amit még pozitívumként tudnak eladni. Ebben az a gondolatmenet, hogy ha Oroszország megnyeri a háborút – vagy legalábbis nem veszít –, akkor „jó a győztesek oldalán állni”. Orbán üzenete leegyszerűsítve az, hogy az oroszok nem veszíthetnek, ezért nekünk ott a helyünk mellettük. Morális kérdéseket tegyünk félre, csak a reálpolitika számít. Sokan rezonálnak erre, mert tudják ugyan, ki támadott meg kit, de azt mondják: a lényeg, ki győz majd.
Csakhogy választáson az ország jövőjéről kellene beszélni. Ez hogyan kapcsolódik a mindennapi magyar valósághoz?
Sehogy, vagy alig. Az, hogy „a győztes oldalára állunk”, önmagában semmit nem javít a mai magyar valóságon, miközben az ország tele van súlyos problémákkal. Az ukránokhoz kötött választási győzelem nem kínál gyógyszert a belső bajokra. Ezt egyébként az emberek is érzik. Itt lép be a „drukker-logika”, ami mégis a Fidesz mellett tart sokakat. Úgy közelítem meg: a Fidesz oldalán vannak drukkerek, mint a fociban. A drukker pedig akkor is a csapata mellett áll, ha az rosszul játszik. Lehet, hogy a Fidesz sok mindenben gyengén teljesít, de „akkor is nekik drukkolunk, mert mi vagyunk a szurkolók”. A jövőre vonatkozó jóslat – az oroszok nyernek, az ukránok nem győzhetnek – kapaszkodót ad nekik.
A kommunikációban mintha lenne egy további lépcső is: a NATO démonizálása.
Nem vagyok jós, de úgy gondolom, a következő fordulópont valóban az lesz, hogy a Fidesz kommunikációjában a NATO jelenik majd meg agresszorként. Már most felépíthető az a logika, hogy a NATO fokozatosan közeledett, valójában támadni akarta Oroszországot, így az oroszok csak „védekeztek”. Ha innen nézzük, minden a helyére kerül: az ukránok a fő probléma, az oroszok az áldozatok, a Nyugat provokál, és az oroszok morálisan is felmenthetők. Pontosan ez az a narratíva, amit Putyin is épít, és ha a Fidesz nem támasztja alá, az egész gondolati építményük összedől.
Mindez nem okoz „tudathasadást” egy NATO-tagország számára? Meddig lehet ezt fokozni?
Ez egy kétségbeesett stratégia, ezért fog a végletekig elmenni ezen az úton a Fidesz. Már ma is EU-tagként nekimegyünk Brüsszelnek, miért ne tehetnénk meg ezt szóban a NATO esetében is? Ami persze identitás-széteséssel járna, hiszen egyszerre vagyunk tagjai egy szövetségnek, és festjük le agresszorként. De a Fidesz politikai logikáját az ilyesmi nem szokta zavarni. Belefér.
Szociálpszichológusként mit gondol, április 12-én lesz erre fogadókészsége a társadalomnak?
A kulcs a kognitív disszonancia, a belső ellentmondás. Az emberek egyszerre akarják magukat értelmesnek, jó szándékúnak látni, miközben a szomszédot – jelen esetben az ukránt – hibáztatják, fekete bárányként kezelik. Ezt az ellentmondást fel kell oldani, és az egyik út az, hogy „a szomszéd megérdemli, amit kap, mert eleve gonosz”. A Fidesz kommunikációja pontosan úgy működik, hogy ezt az ellentmondást a saját narratívája javára oldja fel. Valljuk be, másként nem is tudná. Hozzáteszem, a legtöbb embernek nincs szüksége bonyolult, logikusan felépített ideológiai építményre, elég nekik az egyszerű érzet: „könnyen lehet, hogy háború lesz”. Ha egy riporter megkérdezi, ki indítaná a háborút, sokan vállat vonnak és azt mondják: „nem tudom, de lehet, hogy háború lesz”. Nekik bőven elég ennyi és az, hogy Orbán Viktor megígérte, megvédi őket ettől. Az igazság ennél cifrább: ez a típusú kommunikáció, amit a Fidesz folytat, nagyon veszélyes, mert könnyen belesodorja a feleket a konfliktusokba pusztán azzal, hogy ellenséggé minősít olyanokat is, akikkel legfeljebb vitában áll.
