Egér a hídon: dübörög a fideszes kommunikáció

Sebes György 2021. április 12. 16:00 2021. ápr. 12. 16:00

Mi, magyarok – ez a jelszó, amikor az ország és különösen a Fidesz helyéről van szó a nemzetközi palettán. A jelenlegi hatalom képviselői ezerrel nyomják a maguk dicséretét. Ezt azonban legfeljebb hazai híveikkel tudják megetetni, külföldön azért tisztában vannak vele, mennyit ér a magyar szó.

Európa leginkább nyugati, a demokrácia értékeit még fontosnak tartó részein nagyjából tisztában lehetnek azzal, miért nem tagja már a Fidesz az unió legnagyobb és főleg konzervatív pártokat tömörítő pártcsaládjának. Tudniillik, az Európai Néppárt megelégelte a sok pávatáncot és megszabadult Orbán Viktor kihelyezett tagozatától. Nem kellett tehát a magyaroknak szakítaniuk, megtették helyettük az erősebbek, a hangadók. Az már más kérdés, hogy a hatalom által birtokolt médiából tájékozódó magyar közönség még mindig azt hiheti, fordítva történt a dolog. Hiszen a kommunikáció régóta erről szól.

A pártelnök-miniszterelnök csapatával együtt azóta időről-időre kétségbeesett kísérletekkel igyekszik a nyugati közvéleménnyel is elhitetni, hogy – minden ellenkező híreszteléssel szemben – változatlanul ők fújják a passzátszelet mindenütt. E próbálkozás egyik jellegzetes darabja az a kimerítően hosszú cikk, amely a Fidesz egyik alelnökének neve alatt jelent meg a Welt am Sonntag című német lapban. Szegény Novák Katalin, aki nemrég miniszter is lett, hogy minél áthatóbban képviselhesse a családok érdekeit, pártjában a nemzetközi ügyekért felelős és ezért neki kell vállalkoznia a lehetetlenre. A legújabb feladata, hogy megvilágítsa Orbán Viktor és két régi szövetségese, a lengyel kormánypárt, valamint az olasz Liga újkeletű együttműködését. Nem is aprózza el. Kiinduló gondolata, hogy a Fidesz tartalommal akarja megtölteni az európai konzervativizmus mindinkább kiüresedő értékeit. Ezt fejtegeti részletesen, kitérve a néppárti frakcióvezető, Manfred Weber immár szokásos bírálatára, valamint a visegrádi négyek ugyancsak hagyományos dicséretére. Eközben eljut egészen odáig, hogy tévedésnek nevezi azokat a vádakat, amelyek szerint Magyarország egy elnyomó rezsim által uralt, elszigetelt, elmaradott ország.

Balázs Péter, volt külügyminiszter és uniós biztos nemrég portálunknak egy ismert alapviccel jellemezte a Fidesz álláspontját a Néppártból történt kirúgása ügyében. Az agresszív kismalac nekimegy egy kőnek és leesik a kerékpárjáról. A nyuszika aggódva kérdezi tőle, nem ütötte-e meg magát. Mire a válasz: én így szállok le a bicikliről.

Novák Katalinnak a német olvasókat (félre)tájékoztató írása pedig egy másik alapviccet juttatott eszünkbe. Azt, amelyikben az elefánt társaságában a hídon átkelő kisegér azt mondja: – Hallod, hogy dübörgünk? Mi mással lehetne ugyanis összehasonlítani az alelnök kísérletét, amelyben arról informálja a Welt am Sonntag gyanútlan olvasóit, miszerint a Fidesz kézbe vette az európai demokratikus jobboldal újjászületésének ügyét. Attól sem riad vissza, hogy pártját nevezze a szabadság, a nemzet, a család, a kereszténység és az emberi méltóság egyetlen hazai letéteményesének, de egyúttal érzékelteti azt is, hogy nemzetközileg sem sok ilyet találni. Díszítésül pedig felsorolja, hogy nemet mondanak a migrációra, a birodalmi logikára, a kommunizmusra, a cenzúrára és az antiszemitizmusra, mintha mástól ugyanez nem lenne elvárható.

Kétségkívül jól hangzik, hogy majd mi, magyarok – konkrétan: az élcsapat, a Fidesz – megoldja Európa, valamint az unió összes problémáit. Erre már eddig is találkozhattunk példákkal, hiszen – közismert – vakcina-beszerzésben, vagy átoltottságban annyival megelőzzük a többi tagállamot, vagyis annyira messze vagyunk tőlük, hogy már szinte nem is látnak bennünket. Meglehet, talán ez az oka annak is, hogy képtelenek példát venni rólunk, egészen pontosan bölcs vezetőinkről, élükön a megismételhetetlen Orbán Viktorral.

Nincs információnk arról, miképpen fogadnak a Fidesz alelnökének cikkéhez hasonló kioktató, melldöngető állásfoglalást nyugaton. Feltehetően nincs különösebb visszhangja, ellentétben azzal, amit például Petry Zsolt Berlinből történt kirúgása kapcsán a magyar nyilatkozók műveltek, elsősorban Gulyás kancelláriaminiszter. Abban az esetben ugyanis egy egész népet sértettek meg, amit nem hagyhattak szó nélkül, bármennyire is tudják, hogy lényegében nem számít, mit cincognak egy ilyen lényegtelen és nem számottevő tagállamban akármiről. Az európai konzervativizmus újjáformálása viszont szabadon választott gyakorlat, akár szó nélkül is lehet hagyni, főképpen az ismert előzmények után.

Itthon is csak azért érdemel szót ez az egész, mert a német lapban megjelent nyilatkozat tálalása és körítése része a hazai közvélemény hosszú ideje tartó és skrupulusok nélküli félrevezetésének. De talán a határokon belül sem kellene mindenkit süketnek, vaknak és hülyének tekinteni.