A Tisza rendezvényén csaknem kétszer annyian voltak, mint a fideszes békemeneten
Nyolc egyetemistákból álló csapattal járta végig tudományos alapossággal a mai békemenetet és a Tisza rendezvényét Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese.
„Az én becsléseim szerint a Fideszkb. 85-92 ezerembert tudott megmozgatni, ha igaz, hogy az Alkotmány utca végéig állt a tömeg és még ott is egy kicsit kiszélesedett. 1,90 ember/nm-el, megengedően számoltam” – írta Szabó Andrea, vette észre a 24.hu.
„A TISZA rendezvényén is ott voltunk 8 csapattal, a tömeg legelején, közepén és a végén. A folyamatos kapcsolattartás alapján a tömeg eleje már a Hősök terén volt, amikor a vége éppenhogy elhagyta a Deák teret. Itt viszont 1,7 ember/nm-el számoltam, mert voltak szellősebb részek a végén. De így is, a Fidesz rendezvényénél legalább 1,7-1,8-szer többen voltak,kb. 160-170 ezren”– számolt a kutató.
„Ezek mind konzervatív becslések, de biztosan állíthatom, hogy nem voltak kétszer többen az első rendezvényen, sőt, majdnem biztos vagyok benne, hogy ha nem is kétszer, de legalább 1,7-szer többen voltak a délutánin, mint a délelőttin” – vonta meg a mérleget Szabó Andrea.