Egészségvédelem és gazdaság

Petschnig Mária Zita 2020. március 21. 10:06 2020. márc. 21. 10:06

Március 17-én (már a dátumok is nagyon fontosak lettek) este megszólalt Varga Mihály mint a pénzügyi akciócsoport vezetője és „beszámolt” a csoport első üléséről. A beszámolt szót azért tettem idézőjelbe, mert a híradásból mindössze azt tudtuk meg, hogy

  • kik vettek részt az ülésen, ami teljesen érdektelen ilyen időkben;
     
  • jelenleg sokkal jobb állapotban van a gazdaság, mint volt 2008-2009-ben, ami igaz, de a mai válság fenyegetőbb, mint az akkori;
     
  • megkezdték a 2020-as költségvetés áttervezését és a 2021. évi összeállítását; ennek a munkának szerinte az a célja, hogy a megszülető kormányintézkedések mögött valós fedezet legyen.


Ennyi!

Magyarán semmi! Semmi arról, hogy az egyre élesebbé váló vészhelyzetben mire számíthatnak a vállalkozások és a háztartások. Ugyanezt a semmitmondó választ adta Tállai András is az egyik jobbikos képviselő írásbeli kérdésére, noha a képviselő konkrét információkra kérdezett rá. Csupán annyival egészítette ki Tállai András a miniszter bejelentését, hogy közölte: lesz majd gazdaságvédelmi akcióterv.

Ezt a gazdaságvédelmi akciótervet lassan háromnegyed éve lebegteti előttünk a kormány. Pontosabban Orbán Viktor, aki Tusványoson húzta elő először a mézesmadzagját, amit akkor sem értettem. Hiszen éppen csak, hogy elfogadták a 2020-ra szóló költségvetést, s máris annak felülírását tervezik? Akkor persze még arról volt szó, hogy a külső konjunktúra lassulásának ellensúlyozására lesz majd ez év tavaszán, és ha kell őszén is egy-egy akcióterv. De, hogy ennek mi lett volna a tartalma – már soha nem tudjuk meg. Ki is merült ugyanis a kormányzati munka e programnak, mint megváltónak a kommunikációjában. Mostanra a meghosszabbított akcióterv-lebegtetés végképp érthetetlen, hiszen készül a 2020-as költségvetés átdolgozása. Ezek szerint, ettől függetlenül, vagy/és emellett lesznek még akciótervek is?

Érthetetlen!

A megválaszolatlanul maradó költői kérdésen túl, vegyünk szemügyre néhány tényt:

  • a 2020-as költségvetés már elfogadásakor is elhibázott volt, mert arra a feltételezésre épült, hogy 2019-hez képest, lényegében nem csökken a növekedés üteme (4,1 százalék után 4 százalékos lesz). Ezzel akkor a kormányon lévőkön kívül senki nem értett egyet, mert várható volt az uniós pénzek beruházást serkentő erejének mérséklődése, a visszafogottabb reáljövedelem-képződés és a szigorúbb költségvetési politika. 2019 fordulóján a jegybank elemzői 3,5, az Európai Bizottság pedig 3,2 százalékos növekedést várt – koronavírus nélkül – 2020-ra a magyar gazdaságban;
     
  • Varga Mihály ez év február 14-én 3,5 százalékra mérséklődőnek vélte az idei növekedési ütemet, tekintettel a koronavírus elleni védekezés konjunktúrafékező hatására. Alig egy hónap múlva, azonban már megengedhetőnek vélte azt is, hogy 0,3 százalékkal csökken a GDP, miközben azt sem tartotta kizártnak, hogy az 3,7 százalékkal növekszik;
     
  • az év első hónapján megismert magyar adatok európai csúcsra járatódott inflációról és mérséklődő ütemű exportról, ipari termelésről (az ipar belföldi eladásainak csökkenéséről), visszaeső építőipari teljesítményről árulkodtak a nagyon dinamikus kiskereskedelmi forgalom mellett. Ebből úgy látszott, hogy 2020-ban erős fogyasztási kereslet-fűtötte, 3 százalék körüli növekedés lesz – emelkedő infláció mellett. Mindez azonban ma már a távoli ködbe vész, annyira más világba kerültünk.


Makrogazdasági elemzők, érdekképviseletek, pártok, kutatók részéről számos javaslat fogalmazódik meg nap mint nap arra nézve, hogy milyen intézkedéseket kellene hozni a világválság elviselésére és arra, hogy a vírus lecsengése után, ne heverjen minden romokban. Megértem, hogy a kormány részéről a javaslatok visszhang nélkül maradnak – mert miért is? Mert zömük erősen növelné a kiadásokat, és/vagy csökkentené a bevételeket. Varga Mihály pedig „valós fedezetet” kíván teremteni az intézkedéseknek. Magyarán nem akarja, hogy a hiány elszaladjon. Ez normál körülmények között nagyon is akceptálható. Csakhogy most

nincsenek és az elkövetkező hónapokban nem is lesznek normál körülmények.

Érteni vélem, hogy miért nincs információ az átdolgozásra kerülő 2020-as költségvetésről és a hozzá tartozó fiskális intézkedésekről. Mert minden képlékeny, bizonytalan. Az előrejelzések a világgazdaságra és az Európai Unióra nagy sebességgel morzsolódnak egyre-másra lefelé, s ma már ott tartunk, hogy mértékadó intézmények recesszióról beszélnek. Mekkoráról? Senki sem tudhatja, hiszen Európában és Magyarországon is még csak a járvány elején tartunk. A pénzügyi kormányzat ilyen feltételek között keresi a mozgásterét.

Amit a rendelkezésre álló forrásokról tudunk, az az, hogy az idei költségvetésbe 378 milliárd forintos országvédelmi alapot és 110 milliárd forintos rendkívüli kormányzati tartalékalapot építettek be, továbbá egy 100 milliárdos beruházási tartalékot. A tartalékok 588 milliárd forintos összege elég lenne akkor is, ha Varga Mihály legutóbbi legrosszabb várakozása jönne be – 0,3 százalékkal visszaesne a magyar gazdaság. Annál is inkább, mert a növekedési mutatók az eredetileg tervezettnél 1330 milliárd forinttal magasabb bruttó hazai termékre vetülnek (ennyivel lett nagyobb a 2019. évi GDP annál, mint amekkorával a költségvetés készítésekor kalkuláltak).

Ha ennél nagyobb, 2-5 százalékos lenne a visszaesés, akkor valóban nagyon beszűkülne a fiskális mozgástér, és a kitűzött egy százalékos hiánycél sem volna tartható. Ám az Európai Bizottság a deficit túlteljesítésétől eltekintene most, az abnormális időkben. Nem beszélve arról, hogy jelentős anyagi segítséget is remélhetünk Brüsszeltől. Mindkét körülmény számottevően növeli a fiskus mozgástérét.

S még két dolog, ami eddig nem igen merült fel a kormányzati kommunikációban/gondolkodásban.

Egyrészt a kormánynak be kellene látnia, hogy minél előbb sikerül a járványt megfékezni, annál kisebb lesz a gazdasági veszteség. Ezért ma semmiképpen sem volna szabad spórolni az egészségügyre, a járvány mielőbbi feltartóztatására fordítandó kiadásokkal: a gyorstesztek gyors beszerzésével (a csehek ebben is leköröztek bennünket), lélegeztető gépek (most kezdik felméretni azokat), egyéb felszerelések, védelmi anyagok (hiány van fertőtlenítő szerekből, maszkokból) megvásárlásával. S nem utolsó sorban az egészségügyben dolgozók bérének oly mértékű, régóta esedékes megemelésével, hogy a külföldre szakadt orvosok és ápolók legalább egy része visszacsábítható legyen. Az egészségügyre fordítandó szakpolitikai kiadások mérlegelésénél – amikor emberéletekről van szó – nem jöhet szóba pénzügyi korlát.

Másrészt viszont a 2020-ra összeállított költségvetés átdolgozásánál lehet számolni az elmaradt rendezvényekre (sport, kulturális) szánt támogatások megtakarításával, továbbá számos, nem létfontosságú beruházás leállításával is. Csak Paks II. és a Budapest-Belgrád vasút felfüggesztéséből (az utóbbit a kínaiak úgyis jegelik) nagyjából 140 milliárd forintot lehet nyerni. A Modern városok és a Modern falvak program felfüggesztése 175 milliárd forintot jelentene, és mérsékelhető lehetne a Honvédelmi Minisztérium 203 milliárdos felhalmozási kiadása is. Leállítható a Liget-projekt, a Vár-beli Hauszmann Imre terv és számos, sportra előirányzott fejlesztés, nem beszélve a Magyar Corvin-lánc testületnek szánt 6,6 milliárd forintos felhalmozási kiadásról, a kerékpáros teljesítmények növelésére előirányzott 10,1 milliárdról. Meggondolandó lenne, hogy tényleg nem mellőzhető most a nagycsaládosok személygépkocsi vásárlásait 10 milliárd forinttal támogatni. De az is, hogy megengedhető-e a határon túliak gazdaságfejlesztési programjainak 30,5 milliárd forintos szubvencionálása. A kialakult szükséghelyzetben észszerűen elhagyható, befagyasztható felhalmozásokból hozzávetőleg 700 milliárd forintot lehetne a 2020-as költségvetésből kiemelni. Ezen kívül is lenne még mozgástér-növelésre esély számos nem létfontosságú intézmény vagy/és működési költségének megfaragásával.

Mindehhez természetesen politikai döntés kell, magyarul Orbán Viktor helyzetbelátása. Ettől azonban nagyon messze vagyunk. Amit sajnos két eset is bizonyít a közeli napokból. Egyfelől az március 14-i kormánydöntés, amely 18,5 milliárd forint felhasználásáról rendelkezett a maradványalapokból és a rendkívüli tartalékból. Ebből csak 2 milliárd forint került az egészségügyhöz a többi a hulladékgazdálkodásra, az Operaház, az Eifel Műhelyház és Próbacentrum beruházására, egyházi fejlesztésre, az állami kitüntetések alapjának megemelésre ment. A másik példát Orbán Viktor március 18-i gazdaságvédelmi bejelentései szolgáltatják. Ennek nagyobb része a bankokra ró terheket, más része a nehéz helyzetbe került ágazatoknak ad olyan járulékbefizetési könnyítéseket június 30-ig, amelyek egy része nem létező bérkifizetésekre vetül; a várható elbocsátások, leépítések miatt, nem lesznek bérfizetések, tehát ezekre számított bérterhek sem. Az Orbán Viktor által bejelentett intézkedések olyanok, mint Mátyás király okos lányának ajándékai.

A recesszió lesújtó pallosával a fejünk felett, egészségügyi válsághelyzetben, amikor tízezrek élete és százezrek megélhetése forog kockán, meglehetősen fura kormányzati prioritásokról árulkodnak a minapi kormánydöntések – és akkor nagyon finoman fogalmaztam.

S már „csak” egyetlen kérdés maradt: mi a fenének most költségvetést készíteni 2021-re, amikor 2020-ról sem tudunk semmi bizonyosat. Ilyen körülmények közt, amikor a jövő évi költségvetés az idei tervadatokra fog épülni, garantált az elbaltázás, az alá-, vagy a fölétervezés. Mire lesz ez jó?