Egy 13 éves fiút vertek meg az iskolában, kórházba került

HírKlikk 2024. május 25. 09:18 2024. máj. 25. 09:18

A szakpszichológust is megdöbbentette a nagykónyi általános iskolában csütörtökön történt támadás. A tankerületi központnál úgy tudják, a 13 éves fiú kórházba került. A verést videóra vették, ezen látszik, hogy egyre többen csatlakoztak az ütlegeléshez.

A felvételen látszik, hogy a gyereket előbb egy fiú üti a tanteremben, majd négy másik is nekimegy. Az ügyben feljelentést tettek, a rendőrség garázdaság miatt nyomoz és folyamatosan hallgatják ki a diákokat – tudta meg az RTL Híradója.

A felvétel csütörtök reggel, még az órák előtt készült az iskolában. Egy nappal a történtek után a rendőrök folyamatosan hallgatták ki az érintetteket. A megvert kisfiú szülei feljelentést tettek.

A kisfiú sérüléseiről nincs információ, a tankerületi központ jelezte, hogy kórházba került, a többi tanulóval pedig pszichológus foglalkozik.

„Az áldozatvédelem biztosan az első” – mondta a Híradónak az eset kapcsán Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus. Szerinte a megvert kisfiúnak a családja mellett az lehet a legnagyobb segítség, ha az osztálytársaitól is megkapja a támogatást.

A pszichológus tapasztalata szerint azonban a hasonló 12-14 év közötti fiúknál fordulnak elő legtöbbször ilyen esetek.

Forrás: RTL


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom