Egy 44 tagú erdélyi református gyülekezet templomát újította fel a magyar kormány

HírKlikk 2024. október 21. 08:25 2024. okt. 21. 08:25

Alig félszáz lelkes református szórványgyülekezet temploma újult meg a magyar kormány támogatásával a Kolozs megyei Noszolyon (Nasal). Kató Béla erdélyi református püspök különleges alkalomnak nevezte a vasárnapi templomszentelést.

A Mezőségen, Szamosújvártól 25 kilométerre található településen 44 főt számlál a református gyülekezet, értékes temploma a magyar kormány támogatásával és egyéb adományokból újult meg.

A vasárnapi templomszentelésen Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke prédikációjában „nem mindennapinak” nevezte a gyülekezetet, kifejtve: kis létszáma miatt már nem képes megtölteni templomát. Vasárnap mégis sokan kint rekedtek az istenházából, mivel a különleges alkalmon számos hívő jelen kívánt lenni – mondta. „Mert Isten valami különleges dolgot cselekedett” – mutatott rá templom megújulására utalva. Felidézte: az istenháza több év alatt épült-szépült, és a cserepek cseréje után a fundamentumhoz is hozzá kellett nyúlni, hogy ne nedvesedjenek a falak.

Kató Béla kifejtette: az épület alapozásához hasonlóan, az sem mindegy, hogy a térségben élők mire építették a magyar jövőt, van-e fundamentum, ami megtartja a közösséget, hiszen azok a népek, közösségek, amelyek jó fundamentumra építkeztek, megmaradtak. „Az a fundamentum, amelyik a legerősebb, és amire építeni lehet, az az ember maga” – fogalmazott Kató Béla.

A drónnal készült felvételen a magyar kormány támogatásával és egyéb adományból megújult, az alig félszáz lelkes református szórványgyülekezet temploma a Kolozs megyei Noszolyon (Nasal) a templomszentelés napján, 2024. október 20-án. A Mezőségen, Szamosújvártól 25 kilométerre található településen 44 tagot számlál a református gyülekezet. MTI/Kiss Gábor

Aláhúzta: ha az itteni közösség a gyerekeket vállalta, a legnagyobb pusztulás után is újra tudja kezdeni. Ha a gyerekek itthon maradnak vagy visszatérnek, megmarad a gyülekezet, enélkül azonban hiábavaló minden kívülről érkező támogatás – mondta.

Mint fogalmazott: az értékes noszolyi református templom azért újulhatott meg, mert a rendíthetetlen bizonyosság, a szeretet, a hit építette.

Orbán Tibor, a közeli Szépkenyerűszentmárton Noszolyon is beszolgáló református lelkésze elmondta: a templom a XIII. század végén épült román stílusban, majd a XV. században gótikus ablakokkal és szentéllyel egészült ki. A települést 1215-ben említik először az iratok.

Résztvevők a magyar kormány támogatásával és egyéb adományból megújult, az alig félszáz lelkes református szórványgyülekezet templomában a Kolozs megyei Noszolyon (Nasal) a templomszentelés napján, 2024. október 20-án. A Mezőségen, Szamosújvártól 25 kilométerre található településen 44 tagot számlál a református gyülekezet. MTI/Kiss Gábor

Felidézte: az évszázadok során a templom falai négy méter magasságig benedvesedtek, araszos gomba borította őket, attól tartottak, hogy összeomlik. 2015-ben kezdték el a javítását az egyházkerület anyagi támogatásával. A falakról kívül-belül le kellett verni a vakolatot, hogy kiszáradjanak, majd szigetelni lehessen őket, az alapzatot is meg kellett erősíteni – részletezte a lelkész. Felidézte: míg régen havonta egyetlen istentiszteletet tartottak, ma már minden vasárnap hirdetik Isten igéjét a noszolyi templomban.

Noszoly a Kolozs megyei Cege (Taga) községhez tartozik, itt a legutóbbi romániai népszámláláson a mintegy 1600 lakosból 76 vallotta magát magyar nemzetiségűnek.

Forrás: MTI


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom