Egy gimnazista lány úgy beolvasott Ádernek, hogy leesett az állunk (+18)

HírKlikk 2018. december 21. 17:52 2018. dec. 21. 17:52

Kemény és szókimondó beszédet tartott egy középiskolás lány Kecskeméten csütörtökön. Nagy Blanka, a Móra Ferenc Gimnázium diákja olyan szókimondó beszédet tartott, hogy sok ellenzéki politikus megirigyelhetné:

„Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz”

- mondta a 17 éves lány, majd hozzátette, hogy ekkora elmaradottságban és rezsimben sem kell csüggedni, hiszen láthatjuk, hogy hogy egyszerű gázszerelő milliárdokat kereshet. „Azt mondom, legyünk gázszerelők, emberek!” - ajánlotta hallgatóságának.

A fiatal lány szerint, ami amit „ez az tolvaj, undorító banda” csinál, azt kleptokráciának hívják: nagy hangon hirdetik a demokráciát, de még magából a demokrácia szóból is képesek lennének kilopni a betűket.

A legdurvább mondatok ezután, a beszéd zárlatában következnek, amit Nagy Blanka Áder Jánosnak címzett – ekkor már tudható volt, hogy a köztársasági elnök aláírta a rabszolgatörvényt:

„üzenem annak a bajszos fasznak, és az összes fideszes képviselőnek (… ) hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.”

 

Forrás: Hírklikk