Egy kalap alá teszi a NYT az AfD-t, a Fideszt és egy betiltott francia szervezetet

HírKlikk 2021. március 5. 21:10 2021. márc. 5. 21:10

Megfigyelés alá helyezte a szélsőjobboldali AfD pártot Németországban a titkosszolgálatok illetékes ága, az Alkotmányvédelmi Hivatal. Ez az első eset, hogy a háború utáni Németországban egy parlamenti pártot szélsőségesség miatt megfigyelés alá helyeznek a demokráciát potenciálisan fenyegető veszély miatt – hívja fel a figyelmet a The New York Times. A hírt aznap tették közzé, amikor Franciaországban betiltották az Identitás Generáció militáns ifjúsági szervezetet, és amelyen az Európai Parlamentben kiszorították az EPP konzervatív frakcióból Orbán Viktort, Magyarország félig tekintélyelvű vezetőjét.

A belföldi hírszerzés döntése lehetővé teszi egyebek között a telefonbeszélgetések és az egyéb kommunikáció lehallgatását, valamint a szélsőjobbos hívek mozgásának követését. A The New York Times szerint ez eddig a legerősebb kísérlet az európai demokráciákban felemelkedőben lévő szélsőjobb és neonáci politikai mozgalmak kordában tartására, annak megelőzésére, hogy farigcsálják a demokratikus intézmények alapjait. 

A hír aznap látott napvilágot, amikor Franciaországban betiltották az Identitás Generáció elnevezésű militáns ifjúsági szervezetet, és amelyen az Európai Parlamentben kiszorították az EPP konzervatív frakcióból Orbán Viktort, Magyarország félig tekintélyelvű vezetőjét – írta a lap. Megelőzte a német döntést a Donald Trump volt elnök elleni impeachment-ejárás meghallgatása, ahol Trumpot azzal vádolták, hogy ő szította a Capitolium elleni, január 6-i rohamot, miközben a demokraták, de még az amerikai rendfenntartó szervezetek köreiben is egyre nő az aggodalom amiatt, hogy egyes republikánusok kapcsolatban állhatnak olyan szélsőséges csoportosulásokkal, mint a QAnon. 

Németországban a választás évében, amikor Angela Merkel 16 év után távozik a tisztségéből, különösen sürgető kérdés, hogy miként kezeljék a szélsőjobbot. Merkel – kancellársága idején – jelképévé vált annak a Németországnak, amely tanult náci múltjából, és megnyílt a konfliktusok és üldöztetés elől menekülők számára. Németország a háború utáni politikai struktúráit kifejezetten úgy építette ki, hogy abban legyenek akadályai annak, hogy újra felemelkedhessenek olyan politikai erők – főleg egy újabb náci párt –, amely ismét elbitorolhatja a demokráciát belülről. Ezt éppen azért tette Németország, mert Hitler is demokratikus úton emelkedett fel, mielőtt hozzálátott a demokrácia lebontásához. A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal ezen beépített akadályok egyike. Eredeti missziója, hogy korai előrejelző rendszerként megvédje az alkotmányt az esetleg felbukkanó veszélyektől – mutat rá az amerikai lap.