Egy négytagú család már 75 ezerért átúszhatja a Balatont

HírKlikk 2024. július 6. 14:55 2024. júl. 6. 14:55

Évek óta egyre csak drágul a nevezési díj az eseményre, azonban most már sokan szóvá is tették.

Alaposan megemelték az árakat az előző évekhez képest a 42. Lidl Balaton-átúszáson, amelyen várhatóan 11 ezernél is többen vehetnek részt az idén. Sokan pénzlehúzással vádolják a szervezőket – írta meg az Economx.

A nevezési díj a teljes, 5,2 kilométeres távra tavaly már 16 ezer forintból is megoldható volt, addig idén már annak is 17 500 forintot kellett fizetnie érte, aki az első árfordulóban, azaz április 22-ig megtette ezt. Aki Spuri Aranykártyával rendelkezik, már annak is alig valamivel olcsóbb, 15 500 forintba került eddig az időpontig a nevezés. Aki azonban erről lemaradt, annak már Aranykártyával is minimum 16 500 forintot, anélkül pedig 18 500 forintot kell fizetnie a nevezésért.

Semmilyen csoportos vagy családi kedvezményre nincs lehetőség, így egy négytagú családnak 74 ezer forintot kellene csak a sportprogramra kiadniuk.

Azoktól, akik a helyszínen neveznének, fejenként 20 ezer forintot kérnek el tőlük a szervezők, az Aranykártyával rendelkezőktől pedig 18 ezer forintot.

A nevezési díj részét képezi:

  • egy egyedi érem minden célba érkezőnek;
  • továbbá chipes időmérés;
  • eredménylista;
  • online oklevél;
  • és célcsomag is tartozik hozzá;
  • valamint beleszámít a 27 százalékos áfa is, ami a nevezési díj összegének 21,26 százaléka;
  • ezeken felül egy ingyenes hajójárat is a nevezési díj része egy útra Balatonboglár és Révfülöp között;
  • valamint a biztosított útvonal, az orvosi szolgálat és persze maga a részvétel az eseményen.

A szervezők közleményükben írják, egy 12 ezer főt megmozgató esemény több apró részletből áll össze, kiemelik, hogy egy többszáz fős szervezői csapat több hónapos, összehangolt munkájára van szükség, ami a vízirendészet, vízimentők, meteorológusok és vitorlásklubok munkájából tevődik össze. Szintén kiemelik még a biztosított útvonal mellett található, mintegy 150 vitorlásból álló úszófolyosó, valamint a vízirendészet, az orvosi személyzet és az esemény infrastruktúrájának költségeit is.

És persze ott az időjárás.

„Van ugyan három tartalék hétvége, arra viszont ugyanúgy le kell kötni már előre a teljes szervezői kapacitást, mint az első napra” – írják.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom